Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974 / 13–47. o.

26 Ember Győző A Levéltár 6 osztálya közül csak az első, a Diplomatikai felelt meg a Pauler-féle átrendezési programnak, a többi 5 — a Kancelláriai, a Helytartótanácsi, a Kincstári, a Táblai és az Erdélyi főkormányszéki — továbbra is történeti alapon nyugodott, lényegében ugyanolyan állapotban, amilyenben az Országos Levéltár a beléje olvadt kormányhatósági levéltáraktól átvette.

34 Paulernek, aki 1894-ben megkapta az országos főlevéltárnoki címet, 1903-ban bekövetkezett haláláig még 10 év állott rendelkezésére ahhoz, hogy programja megvalósulását előbbre vigye. Jelentősebb eredményt, a Magyar Országos Diplomatikai Levéltárnak elnevezett Mohács előtti gyűjtemény további gyarapításán kívül, e 10 év alatt sem tudott elérni. Utódai alatt a Levéltár polgári korszakában — Óváry Lipót, Tasnádi Nagy Gyula, Csánki Dezső, Döry Ferenc, Herzog József, Jánossy Dénes idejében — a Pauler-féle nagy átrendezési program már szóba sem került. Egyedül a Diplomatikai levéltár gyarapítása folyt tovább. A század fordulóján a levéltárelmélet holland evangélistái meghirdették és diadalra vitték a levéltári fondok megbonthatatlanságának tanát, amelynek fényében az ankét-bizottság történészeinek, köztük a levéltárossá lett Paulernak, egész rendszerezési koncepciója és programja alapjában elhibázottnak, tarthatatlannak bizonyult. Persze rendezni, selejtezni, segédletekkel ellátni a levéltári anyagot más, helyes koncepció alapján is lehetett volna. Hogy ez mégsem történt meg, annak magyarázatát nemcsak — legalábbis az új palota felépítéséig — a rossz raktári viszonyokban, nem csupán — legalábbis a belügyi tárcától a vallás- és közoktatásügyihez kerülésig — a tudományos levéltárosok számának az elégtelenségében, sem pedig — az egész polgári korszakon keresztül — az igazgatási feladatok nyomasztó súlyában találhatjuk meg, hanem abban az egyszerű tényben, hogy a Habsburgok egész birodalmában, benne Magyarországon is, kitűnően működött az államkormányzat írásbeli igazgatása, s ezt az örökséget a két világháború közötti Magyarország is megőrizte. Ez azt jelentette, hogy az iratképző szervektől jól rendezett, a levéltárban is használható kitűnő ügyviteli segédletekkel ellátott iratanyag került a Levéltár őrizetébe. A Levéltár tehát nem kényszerült az átvett anyagot rendezni, legfeljebb megbomlott rendjét helyreállítani, nem kellett hozzá feltétlenül új, levéltári segédleteket készítenie. A Diplomatikai levéltár folyamatos fejlesztésén kívül jelentősebb rendezési munka hosszú időn keresztül nem folyt az új Országos Levéltárban. Hozzákezdtek a kamarai levéltár limbusának a rendezéséhez, de a munka olyan lassan haladt, hogy Thaly Kálmán, aki értékes anyagot gyanított, és nem alaptalanul, a limbusban, az 1897. évi költségvetés tárgyalásakor szóvá is tette ezt a lassúságot a képviselőházban. Az eredmény az lett, hogy a Levéltár 2 új fogalmazó gyakornok alkalmazására kapott költségvetési fedezetet, de a kamarai limbus rendezése csak a Levéltár szocialista korszakában fejeződött be. Igazán jelentős rendezési munkába akkor fogott a Levéltár, amikor már bizonyossá vált a Bécsi kapu téri palota felépítése, és az anyagot elő kellett készíteni az átköltöztetésre. Ez a rendezés nem új levéltári rendszer kialakítását jelentette, megtartották az iratképző szervek irattáraiban kialakult eredeti rendszert, legfeljebb helyreállították azt, ha felbomlott. Nem levéltári, hanem raktári rendezés volt ez, mintaállványozták az anyagot, kialakították a legkisebb raktári egységeket, és raktári, valamint levéltári jelzetet írtak rájuk. Voltak nagy levéltártestek, mint pl. 34 Pauler Gyula: A M. Kir. Országos Levéltár. Magyar Könyvszemle. Űj folyam. 1. k. 1893.