Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - Ember Győző: A levéltári forrásközlés apparátusa / 203–221. o.

A levéltári forrásközlés apparátusa 215 A szövegkritikai jegyzet tájékoztat pl. arról, hogy egy több változatban — fogalmazatban és tisztázatban, több másodlatban vagy másolatban, kéziratban és közlésben stb. — fennmaradt forrás szövegének egyes részei miben térnek el egymástól. Vagy pl. arról, hogy egy fogalmazat egyes részeit a fogalmazat írója fogalmazás közben miként változtatta meg. Avagy pl. arról, hogy a szöveg írója milyen nyilvánvaló tollhibát követett el, amit a közlő vagy a szövegben, vagy jegyzetben javít ki. A jegyzeteket rendszerint a forráskiadvány lapjainak vagy oldalainak az alján szokták közölni, ezért lapalji vagy lábjegyzeteknek is nevezik. A magyarázott szövegrészeket és a jegyzeteket magyarázó jegyzetek esetében számokkal, szövegkritikai jegyzetek esetében pedig betűkkel szokták megjelölni. Forrásközlés esetében helyesebb, ha a jegyzetek a lapok vagy oldalak aljára, nem pedig a teljes közlés vagy a fejezetek végére kerülnek. Az is kívánatos, hogy a jegyzetek számozása vagy betűkkel jelölése, minden oldalon újra kezdődjék. Lapalji vagy lábjegyzet helyett a közölt forrásokban szereplő — főleg a gyakrabban előforduló — neveket, eseményeket, kifejezéseket stb. gyakran a kiadványhoz készülő mutatóban szokták megmagyarázni. A mutatónak ilyen magyarázatokat tartalmazó címszavait magyarázó jegyzeteknek tekinthetjük. Az idegennyelvű kivonat vagy rezümé a kiadványban közölt feldolgozásnak vagy forrásoknak más nyelven készült tartalmi kivonata. Forrásközlés esetében idegennyelvű kivonat készülhet az előszóról, a bevezetésről, elsősorban a bevezető tanulmányról, valmint a közlésre kerülő egyes forrásokról. Általában a hazai nyelvű előszóról és bevezetésről szokott idegennyelvű, az idegennyelvű forrásokról pedig hazai nyelvű kivonat készülni. Előfordul azonban, hogy hazai nyelvű forrásokról készül idegennyelvű kivonat. Valamely forrásnak, illetve közlésre kerülő részének vagy kivonatának, teljes egészében idegen nyelven való közlését nem tekintjük a forrásközlési apparátus részének, kivéve azt az esetet, ha a hazai nyelvű közlés mellett történik a fordítás közlése. A fordítást ilyenkor úgy tekintjük, mintha idegennyelvű kivonat lenne. Tudományos forrásközlésben, teljes szövegű vagy részleges közlés esetében, feltétlen követelmény az eredeti nyelven, illetve az azon is történő közlés. Népszerű vagy tudományosan népszerű forrásközlés esetében megengedhető a csak fordításban való közlés, ami azonban erősen csökkenti a tudományos jelleget. Az előszó és a bevezetés idegennyelvű kivonatát közvetlenül azok után szokták közölni, az egyes forrásokét is leghelyesebb ott, kivéve ha a legenda a forrás szövege után következik. Ilyen esetben az idegennyelvű kivonat a legendát követi. Idegennyelvű forrás hazai nyelvű kivonatát szokták a forrás szövege és az esetleges bevezető kommentár elé tenni, mintegy kiegészítésül az irat meghatározásához. A feldolgozásokhoz, valamint a forrásközlések előszavához és bevezetéséhez, olykor több idegen nyelven is készül kivonat. A mutatók mindenfajta forrásközlés apparátusának elengedhetetlen részei, kivéve a kis terjedelmű közléseket, amelyeknek átnézése nem igényel sok időt. A forrásközlés mutatója a kiadványban — mégpedig mind a forrásanyagban, mind az apparátusban — előforduló neveket — személyek, helyek és tárgyak neveit— betűrendben sorolja fel, és megjelöli, hogy azok a kiadványban hol találhatók.