Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - Ember Győző: A levéltári forrásközlés apparátusa / 203–221. o.

216 Ember Győző A mutatónak különleges jelentősége van a forrásközléseknél, amelyekben általiban csak bizonyos adatokat keres az olvasó, amelyeket mutató nélkül nagyon nehezen találhatna meg. A mutatót indexnek is nevezik. A mutató legáltalánosabb fajai: általános, név-, személynév-, helynév- és tárgymutató. Az általános mutató a kiadvány egyetlen mutatója, amely együtt, közös betűrendben tartalmazza a kiadványban előforduló személy-, hely- és tárgyneveket. A névmutató a kiadvány olyan mutatója, amely együtt, közös betűrendben tartalmazza a kiadványban előforduló személy- és helyneveket, a tárgynevek azonban nincsenek benne. A személynévmutató csupán a kiadványban előforduló személyneveket tartalmazza betűrendben. Amennyiben a közölt forrásokban a személynevek betűhív alakban szerepelnek, a forrásközlő feladata, hogy megállapítsa minden egyes név korhűen átírt, egységes alakját. Ez az alak természetesen a forrásokban is szerepelhet, ilyenkor nincs szükség átírásra. A mutatóban ennél az átírt névalaknál kell zárójelben felsorolni az összes névalakvariánst, itt kell megjelölni az előfordulási helyeket. A variánsoknál pedig csak utalni kell az átírt névalakra. A helynévmutató csupán a kiadványban előforduló helyneveket tartalmazza betűrendben. Amennyiben a közölt forrásokban a helynevek betűhív alakban szerepelnek, a forrásközlő feladata, hogy megállapítsa minden egyes név korhű helyességgel írt egységes alakját. Ez az alak a forrásokban is szerepelhet, ha nem szerepel, átírással kell megállapítani. A forrásközlő további feladata, hogy megállapítsa minden egyes, bármely alakban szereplő helynévnek a közlés időpontjában használt, tehát legutolsó alakját. Ha időközben más országhoz csatolt helységről van szó, akkor a régi és az új országban használt utolsó alakokat, tehát két utolsó alakot kell megállapítania. A forrásközlő feladata továbbá, hogy közelebbről — pl. a megye vagy a járás feltüntetésével — meghatározza a helységek fekvését, mind a forrás keletkezése, mind pedig közlése időpontjában. Ha időközben más országhoz csatolt helységről van szó, akkor ezt a meghatározást is kétszeresen kell elvégezni, a régi és az új országban. A mutatóban a helynévnek a korhű helyességgel írt vagy átírt alakjában kell szerepelnie. Ennél az alaknál kell zárójelben felsorolni az összes többi alakvariánst, beleértve a maiakat is. Itt kell megadni a fekvés valamennyi meghatározását. Itt kell továbbá megjelölni az előfordulási helyeket. Az összes többi alakvariánsnál pedig ide kell utalni. A tárgymutató csupán a kiadványban előforduló tárgyak neveit tartalmazza betűrendben. A tárgyak részben tényleges tárgyakat jelentenek, mint pl. malom, kocsi, eke stb., részben pedig elvont fogalmakat, mint pl. bányászat, földművelés, borkivitel, jobbágy vándorlás stb. A tárgyneveket a forrásközlő részben a forrásokból veszi, részben azonban neki kell azokat megállapítania, olyan alakban, amilyenben a forrásokban nem is szerepelnek. Lehetséges pl., hogy a jobbágy vándorlás kifejezés a forrásokban nem szerepel, a mutatóban mégis szerepelnie kell, mert szó van róla.