Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - Ember Győző: A levéltári forrásközlés apparátusa / 203–221. o.

A levéltári forrásközlés apparátusa 211 A legenda a közlésre kerülő egyes iratnak az iratfajtáját és a lelőhelyét határozza meg. Az iratfajta bizonyos általánosabb jellegű azonos sajátossággal rendelkező iratoknak a köre. Az iratfajtától megkülönböztetjük az irattípust. Az irattípus bizonyos egyedibb jellegű azonos sajátossággal rendelkező iratoknak a köre. Irattípus pl. a fentebbi irat-meghatározásban szereplő jelentés, vagy anyakönyv, anyakönyvi kivonat, doktori oklevél, elismervény, nyugta, számla stb. A közlésre kerülő irat típusát, mint már mondottuk, az irat meghatározásában, mégpedig a szűkebb meghatározásban vagy címben szokták megjelölni. Különböző alapokon különböző iratfajtákat különböztethetünk meg. A legáltalánosabb iratfajták: eredeti irat és másolat, fogalmazat (fogalmazvány) és tisztázat, beadvány, kiadvány és belső ügyviteli irat stb. A fenti iratfajták 3 különböző alapon történt megkülönböztetést mutatnak, két olyan kettőst és egy olyan hármast jelentenek, amelyekbe minden irat beletartozik. Ugyanis minden irat vagy eredeti, vagy másolat, továbbá vagy fogalmazat, vagy tisztázat, valamint vagy beadvány, vagy kiadvány, vagy pedig belső ügyviteli irat. Az iratfajta és irattípus közötti különbséget legjobban talán abban érzékelhetjük, hogy egy bizonyos irat több iratfajtába is tartozhatik, de csak egy irattípusba. Egy jelentés (irattípus) pl. lehet eredeti is, másolat is, lehet fogalmazat is, tisztázat is, lehet beadvány is, kiadvány is, belső ügyviteli irat is, de nem lehet anyakönyv vagy anyakönyvi kivonat stb., stb. A legenda a közölt irat fajtáján kívül annak egyéb —• irattani jellegű — sajátosságait is megemlíti, amennyiben azoknak forrásértékelési szempontból jelentőségük van. Megmondja pl., hogy az iratot milyen anyagra, milyen eszközzel írták, hogy az írója sajátkezűleg írta-e, hogy milyen úton és mikor érkezett a címzetthez, és így tovább. A legenda a közlésre kerülő irat lelőhelyét — levéltári irat esetében — úgy határozza meg, hogy megadja annak pontos^levéltári jelzetét, vagyis megnevezi — akár szavakban, akár jelekkel — nemcsak a kérdéses iratot, hanem mindazokat a levéltári egységeket is, amelyekbe a kérdéses irat tartozik, a legnagyobb egységből kiindulva egészen a legkisebbig. Ilyen levéltári jelzet pl. a következő: Magyar Országos Levéltár, Helytartótanácsi levéltár, Helytartótanács regisztratúrája, Departamentum urbariale, 1830. fons 10. positio 5. Ezt a szavakban megadva túl hosszú jelzetet jelekkel sokkal rövidebben lehet kifejezni. (OL — C59 — 1830 — 10 — 5) A legendában szokták megmondani, hogy a kérdéses iratot korábban közölték-e már, pontosan megadva a korábbi közlés vagy közlések pontos bibliográfiai adatait, megtéve egyben — ha szükséges — a korábbi közlésekre vonatkozó, általános jellegű, azaz az egész irat közlését érintő, kritikai észrevételeket. Az irat egyes helyeit illető, a korábbi közlésekre vonatkozó kritikai észrevételeknek már nem a legendában, hanem a forráskritikai jegyzetekben van a helyük. Amennyiben az irat közlése nem magának az iratnak, hanem valamely korábbi közlésnek az alapján történik, a legendában ezt meg kell mondani, és egyben meg is kell indokolni. Ha a kérdéses irat megvan, lelőhelyét a legendában akkor is fel kell tüntetni, ha a közlés valamely korábbi közlés alapján történik. Valamely korábbi közlés alapján történő közlés esetében a kérdéses irat fajtáját is meg kell határozni, amennyiben a meghatározás a korábbi közlésből megállapítható.