Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - Ember Győző: A levéltári forrásközlés apparátusa / 203–221. o.

A levéltári forrásközlés apparátusa 209 rafikus igényű és terjedelmű tanulmányt jelentetnek meg, amelyben feldolgozzák azt a témát, amelynek forrásanyagát közlik. A feldolgozásban a közölt forrásanyagon kívül egyéb kiadatlan forrásokat is felhasználnak, nemkülönben a téma teljes irodalmát. Ilyen monografikus bevezető tanulmányokat olvashatunk a Magyar Történelmi Társulat Fontes sorozatának számos kötetében, pl. Károlyi Árpádnak Batthyány Lajos, az 1848-as első magyar miniszterelnök főbenjáró pőrére vonatkozó forrásközlésében. Az ilyen monográfiák rávilágítanak annak a véleménynek a helyességére, hogy tematikai forrásközlések helyett, különösen ha tárgyuk egészen szűk körű, érdemesebb a témáról feldolgozást írni, hiszen a közlésre kerülő forrásokat csak kevesen tudják használni azon kívül, aki témájukat feldolgozza. Márpedig néhány kutató munkájának megkönnyítésére nem indokolt forrásokat több száz példányban publikálni. A mikrofilm-publikáció bevezetése némileg eltér az egyéb forrásközlések bevezetésétől. Ennek a bevezetésnek is az a rendeltetése, hogy a közlésre kerülő, azaz a filmre vett forrásanyag egészéhez fűzzön magyarázatot, ezt azonban az anyag sajátosságának megfelelő sajátos módon teszi. A közlés anyaga, mint már említettük, valamely levéltári egység: fond, állag vagy sorozat, mégpedig teljes egészében. A bevezetés a kérdéses levéltári egységről készített tájékoztató célzatú levéltári segédlet, amely némi eltéréssel azokat az adatokat tartalmazza, amelyeket egy levéltári útmutató vagy ismertetőleltár szokott megadni. Ezek: az egység címe és jelzete, kora, terjedelme, tárgya, rendszere, rendezettsége, selejtezettsege, segédlettel ellátottsága, a reá vonatkozó irodalom. A forrásközlés bevezetésében, főleg ha bevezető tanulmány van a bevezetésben, lehet megadni a közlés tárgyára, illetve a bevezető tanulmány témájára vonatkozó irodalom jegyzékét, esetleg kritikai észrevételeket is fűzve egyes művekhez. De lehet az irodalom jegyzéke önálló része is az apparátusnak. Ugyanez vonatkozik, mint már említettük, a bevezetés második részére, az archeográfiai bevezetésre. Ebben a forrásközlő a közlésnél követett elveket, alkalmazott módszereket ismerteti. Archeográfiai bevezetésre minden forrásközlésben szükség van, különösen pedig a nem teljes anyagú, a nem teljes szövegű és a nem betűhív, hanem átíró forrásközléseknél. E bevezetésben — akár a másik bevezetéshez kapcsolódik, akár önálló része az apparátusnak — a forrásközlőnek meg kell magyaráznia, hogy a szemelvényes közlés anyagát milyen szempontok alapján válogatta ki, hogy a teljes szövegű közlés helyett mikor, miért és hogyan alkalmazta a közlés részleges, kivonatos vagy táblázatos módját, hogy miért döntött a betűhív közlés mellett, vagy ha nem ezt, vagy nem mindenben fezt tette, mikor, miért és hogyan írta át a közlésre kerülő szövegeket. Itt kell megindokolnia, hogy miért választotta a keretes közlési módot, és hogy miként alkalmazta azt. Itt kell megmondania, hogy vegyes közlés esetében miképpen tett — ha tett — különbséget a levéltári és az egyéb — pl. könyvtári — anyag közlésénél. Az archeográfiai bevezetésben nyújt tájékoztatást a közlő arról, hogy a közlésre kerülő forrásokat milyen rendszerben csoportosította, a rendszert milyen jelek — számok, betűk stb. — segítségével és hogyan tüntette fel. Az archeográfiai bevezetésben tájékoztat a közlő arról is, hogy a közlésnél milyen apparátust, illetve milyen apparátusrészeket, és hogyan alkalmazott. Ismételjük: a bevezetésben mondja el a közlő — a fentiekben felsoroltakon kívül is — mindazt, amit a közlésre kerülő egész forrásanyagról, annak közlési elveiről és módszereiről