Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - KRÓNIKA - Lakos János: Tudományos ülés a Magyar Országos Levéltár újjászervezésének 100. évfordulója alkalmából / 184–187. o.

186 Krónika kiállítás témáját a ritkaságok adták, addig az 1960 óta megtekinthető összeállítás a magyar történelmet, annak sorsfordulóit állította középpontba. A mennyiségi mellett hasonló minőségi változást mutatnak az alkalmi kiállítások is. Jól érzékeltette ezt az 1956-ban rendezett, a magyar írásbeliség és levéltárügy történetét bemutató alkalmi kiállítás. A nagy történelmi évfordulók alkalmából összeállított kiállítások fontos ideológiai funkciókat teljesítenek. Az utóbbi években már a közművelődést tevékenység új formái is megjelentek, amelyek egyrészt a modern technikai lehetőségek kihasználása terén jelentik a kezdeti lépéseket (xerox- és mikrofilm-kollekciók összeállítása, helyi kiállítások támogatása stb.). Kállay István ezeket mint csírákat jellemezte, amelyek kifejlesztése fontos és egyre sürgetőbb feladat. Ennek érdekében felhívta a figyelmet a modern tömegkommunikációs eszközök (rádió, televízió, film) felhasználásában rejlő hatalmas lehetőségekre, melyeket eddig a levéltári közművelődési tevékenység érthetetlenül elhanyagolt. Sárközi Zoltán osztályvezető-helyettesnek, a történettudományok kandidátusának korreferátuma az 1953—1961-ben fennállt Központi Gazdasági Levéltárral foglalkozott. A korreferátum első részében ismertette az intézmény létrejöttének szükségességét és körülményeit, majd közel évtizedes fennállásának jelentősebb állomásait és megszüntetésének okait. Hangsúlyozta, hogy a Központi Gazdasági Levéltár létrehozását annak idején „maga az élet követelte meg". Már a felszabadulás utáni államosítások, a régi pénzkövetelések nagy részének a forint bevezetése nyomán bekövetkezett elévülése megteremtette a feltételeit annak, hogy az államosított, országos fontosságú vállalatoknak az ügyintézésben feleslegessé vált iratait egy e célból alapított levéltár vegye át. Az első lépést a szervezeti keretek felé a Levéltárak Országos Központjának (LOK) létrehozása jelentette. A LOK-kal egyidőben és annak keretében 1950-ben megalakult az ún. „vállalati csoport" a gazdasági élettel összefüggő iratanyag felderítése, begyűjtése, az egyre harapódzó, értékeket figyelembe nem vevő vállalati iratselejtezések ellenőrzése céljából. E csoport 1952-ben már szinte be is töltötte az Önálló levéltár szerepét: a volt Pénzügyminisztérium várbeli épületében megszerzett raktárakban őrzött iratanyagát kutatóknak bocsátotta rendelkezésre, kölcsönözte stb., úgyhogy az 1953. január elsején létrejövő, szervezetileg is önálló Központi Gazdasági Levéltár felállítása jóformán már csak a tényleges helyzetet szentesítette. A korreferátum hatásosan érzékeltette az intézmény születése utáni személyzeti problémákat és a külső zavaró körülményeket. Gyökeresen új típusú levéltárról lévén szó az elsődleges levéltári feladatok (felderítés, ellenőrzés, az ömlesztve beszállított fondok „durva" rendezése stb.) megoldása volt a legsürgetőbb. De már 1954-ben olyan pozitív változásokra került sor, amelyek egyrészt a raktár- és munkaszobahiányt enyhítették, másrészt a személyi állományt javították. Közben nem lankadt a beszállítási tevékenység: 1954 végén az anyag terjedelme 54Ó0 folyómétert tett ki, amivel az intézmény az ország egyik legjelentősebb levéltára lett. A beszállítások melleti a rendezés jelentette a fő problémát. 1955-ben Horváth József tollából már megjelent egy dolgozat egy vállalati fond rendezésének problémáiról. E munkafajta végzésének színvonala a nemzetközi gyakorlatot tükrözte. A korreferátum szerint az egyik legnagyobb negatívumot akkor a gazdasági levéltárakra vonatkozó szovjetunióbeli tapasztalatok átvételének hiánya képezte. Sárközi Zoltán rámutatott, hogy az 1956-os ellenforradalom után új korszak kezdődött a Központi Gazdasági Levéltár életében is. A károk, a még kint levő kapitalizmuskori anyag felmérése, a beszállítás mellett új színfoltként jelentkezett a vállalati irattárak rendezésébe való bekapcsolódás, irattáros tanfolyamok rendezése. Az 1957—1960 között belépett dolgozók pozitív hatását a korreferátum mindenekelőtt a rendezés új útjainak kimunkálásában, illetve a kiadványkészítés beindításában emelte ki. 1957-ben vette kezdetét a középszintű tárgyi rendezés. A Központi Gazdasági Levéltár az üzemtörténetírás egyik fő műhelyévé vált. Ezeknek az éveknek adta hosszú és nehéz munkáját a szakágazatok szerinti raktári átcsoportosítás, melynek a funkcionális összetartozás szerinti raktárrenddel szembeni előnyét Sárközi Zoltán szovjet példákkal is alátámasztotta. Amikor 1960-ban kiderült, hogy a Központi Gazdasági Levéltár a kapitalistakori mellett jelentős mennyiségű szocialistakori iratanyagot is őriz, már nem sokáig kellett várni megszüntetésére sem: 1961 végén beolvadt az Országos Levéltárba, kapitalistakori anyaga annak IV., a szocialistakori pedig Népi Demokratikus Osztályára (1970 óta Új Magyar Központi Levéltár) került. Sárközi Zoltán elismerte a megoldás szükségességét, ugyanakkor túlságosan gyorsnak, elsietettnek ítélte a megszüntetést, mivel az megoldatlan gyűjtőköri, iratanyag szétválasztási stb. problémák közepette zajlott le. A korreferátum második része az aktív résztvevő szemével rövid értékelést adott a Központi Gazdasági Levéltár szakmai munkájáról. Kitért a megszüntetés utáni vizsgálatokra, értékelésekre, amelyekkel több ponton — főleg az elsődleges rendezés eredményeit ért kritikákkal és a „helyesen értelmezett középszintű rendezés" meg nem valósításának számonkérésével — nem értett egyet. Végezetül leszögezte, hogy a Központi Gazdasági Levéltár mostoha körülmények között úttörő munkát végzett, amikor az illegális selejtezésektől megmentette, begyűjtötte, elsődlegesen rendezte, leltározta, elsődleges nyilvántartásokkal ellátta a fontos gazdasági iratanyagot, s megvetette a