Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.

106 Kubinyi András Mindezek alapján a XII. század közepén működő királyi oklevéladó szerv működését a következőképpen képzeljük el. Az esztergomi érsek, mint a királyi ház feletti egyházi iurisdictio birtokosa ügyel fel a királyi kápolnába összefogott udvari papságra, amely a királyi társaskáptalanok — és egyéb királyi egyházak — javadalmát élvezi. A jelentősebb társaskáptalanok ezért ki vannak véve a megyéspüspöki iurisdictio alól, és a királyi hatalom bázisául szolgálnak, mind az ország közepén, mind a határokon. A székeskáptalanok egyelőre még nincsenek szorosabb kapcsolatban az udvari papsággal, bár Fulcerius veszprémi prépost királyi káplánsága bizonyos mértékben már jelzője egy új fejlődésnek.

354 Az udvari papság a királyt követő részének élén állott a comes capellae, és mivel ő őrizte a királyi pecsétet, , ő volt a felelős az oklevéladásért is. Talán erre utal a királyi nagypecsétbe ellenőrzés végett benyomott gyűrűspecsét III. István korától kezdve. III. Béla és Imre alatt is kápolnaispán nyomta a pecsétbe.

355 Az oklevélszerkesztés tényleges munkája egyre inkább a capella egyik tagjának, néha scriba-nak, scriptor-nak is nevezett nótáriusnak feladata lett, aki olykor főnökét, a comes capellae-t is helyettesítette. Az oklevelek tisztázását a fentiek alapján csak úgy tudjuk elképzelni, hogy a nótárius által megfogalmazott vagy a felek által benyújtott, és a nótárius által átjavított fogalmazatot vagy az államügyek végzésében amúgy is eljáró királyi káplánok vagy az uralkodó által éppen meglátogatott nagyobb egyházi központok, elsősorban a székeskáptalanok papjai tisztázták le.

356 Ezt nyilván elősegítette, hogy a megyéspüspökök egy részét a király a kápolna tagjaiból választotta, akiket személyes kapcsolataik továbbra is odakötöttek. Lényegében tehát Magyarországra is áll a fent idézett Klewitz-idézet, azzal a megszorítással, hogy a székeskáptalanok helyett a társaskáptalanok tagjaira vonatkozik, a székeskáptalanok papsága csak esetenként segíthetett be az oklevelek tisztázásánál. Szükséges még néhány szót szólni a kápolna kulturális jelentőségéről. A kápolna tagjainak — főleg a királyi nótáriusoknak — a hazai latin nyelvű irodalom, elsősorban a krónikairodalom terén játszott szerepe közismert.

357 Ezzel kapcsolatban érdemes utalnunk a középkori magyar királyi oklevél adó gyakorlat egy különös Mályusz által megfigyelt, jellegzetességére. A kancellária jegyzői a királyi privilégiumok narratiójába történeti feljegyzéseket foglaltak, több-kevesebb részletességgel ismertetve a megadományozott személy jutalmazásra méltó érdemeit. Ennek a szokásnak a kezdeteit III. István okleveleiben találta meg. Hozzátehetjük: 353 Ld. fenn, 351. j. — Map: „Rexenimfactus iuvenis, amplectus altiora, quam sustinere valere., re sua deficiente, possessiones acclesiasticas dilapidare non horruit." Gombos, Catalogus i. m. II. k. 1095. —• 1169-re tehető az ún. konkordátum, vagy constitutio kiadása is (amennyiben hiteles). Ldt fenn, a 209. j.-ben idézett irodalmat. 354 Bár a veszprémi egyháznak a királyi udvarhoz a többi egyházmegyéhez képest szorosabb szálai fűződtek, ez számított ugyanis a királynék kápolnájának. Balics i. m. H/2, k. 107—108. 355 Szentpétery, Okit. 69. — Kumorovitz, A királyi kápolnaispán i. m. 459—460. — Sajnos a legtöbb III. Istvántól fennmaradt eredeti oklevélnek elveszett a pecsétje, úgyhogy nem tudjuk, hogy minden pecsétbe benyomták-e az ellenőrző gyűrűspecsétet, vagy csak olyanba, amelyet nem a kápolnaispán pecsételt meg. (Ilyen a RA 110.) Kétségtelenül ellenőrzési célt szolgált már ekkor is a gyűrűspecsét, de egyelőre nem tudjuk, hogy ezt a jogot III. István alatt pontosan ki gyakorolta. 356 Előbbi mellett szól, hogy 1135-ben egy jogügyletet tartalmazó oklevelet az abban eljáró káplán írt. (RA 60 Igaz, az oklevél hamis, de mivel a káplán szerepének az oklevél készítésében való kiemelése érdektelen volt a hamisító számára, ebben a vonatkozásban az adat felhasználható.) — Hasonló az eset a Boleszló budai prépost által a szentjobbi apátság javára „írt" oklevél esetében, ld. fenn, 318. j. — A székeskáptalani papokra 1. fenn, 274—283. j. 357 Ld. pl. legutoljára Mályusz Elemér, Királyi kancellária és krónikaírás a középkori Magyarországon. (Irodalomtörténeti füzetek, 79.) Bp., 1973, 5—8.