Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.

Királyi kancellária és udvari kápolna a XII. század közepén 105 gesen elfogadta az elsőszülöttségi jogból következő legitimitás elvét, ezt azonban csak addig volt hajlandó elismerni, ameddig a trón betöltője az ő sajátos szemlélete szerint egyházi értelemben idoneus,

350 és ezért nem engedte, hogy az örökösödési jog erőteljes hangsúlyozásával az egyházi szempontból esetleg méltatlanná váló uralkodóval szembeni fellépés ereje gyengüljön. És valóban, Lukács joggal számított még pártfogoltjával, III. Istvánnal szemben is, összetűzésekre. Ilyenekre valóban sor került, és hogy ennek okát az érsek túlzásaiban kell keresnünk, azt az igazolja, hogy a pápa megfeddte érte.

351 A „principes", a „totum regnum" consensus-jogára való hivatkozás elmaradása is megmagyarázható; az érsek ennek elismerése esetén a világi főurak neki nem tetsző döntéseivel nehezebben tudott volna szembefordulni. Becen nótáriusnak a királyi nótáriusok szokott stílusától való eltérései tehát csak akkor magyarázhatók, ha a kápolna felett joghatóságot gyakorló esztergomi érsek, a jelen esetben Lukács, irányítását tételezzük fel. Becen nyilvánvalóan az érsek bizalmasa lehetett. Talán a nótárius és a főpásztor közti szoros kapcsolattal magyarázható, hogy az 1160-as évek második felében 1169-ig néhány évig nem ismerünk Becentől származó oklevelet.

352 Mivel az érsek és III. István ellentéte az egyházi javaknak a király általi „elprédálásából" tört ki, ezt pedig Manfréd bíboros legátus 1169-es magyarországi útja szüntette meg,

353 a király és az érsek ellentéte erre az időre tehető, Becen tehát az érsek oldalán maradt. pl. uo. 56. — A kérdés minden esetre izgatta a teológusokat. Az evangéliumban (Io. 9,31) ezt olvashatták: „Scimus autem quia peccatores Deus non audit", ezért a bűnös imájának érvényességét Aquinói Tamás is kénytelen volt megvédelmezni: Summa theologica2 2. q. 83. 16. o. valamint 2 2. q. 178. 2 ad 1. Továbbá sup. q. 71. 3.1. 350 Ezt azért kell így kiemelnünk, mert hiszen III. István környezete az inkább (világi értelemben vett!) idoneista álláspontot valló ellenkirályokkal szemben a gyermekkirály érdekében a legitimitást hangsúlyozta. Vö. Gerics József, Legkorábbi Gesta-szerkesztéseink keletkezésrendjének problémái (Értekezések a történeti tudományok köréből, Új sorozat 22.) Bp., 1961, 88—112. — A középkori egyházias hatalmi szemlélet nem szívesen fogadta el az örökösödési jogot, épp az egyházi értelemben vett idoneitassal való élés lehetőségének kihasználhatósága miatt. Vö. Kern, i. m. 57—74, különösen 64. o. 112. j., 68. o. 119. j., 287: „der Grundsatz der kirchenrechtlichen Idoneität lehnt insbesondere das Geblütsrecht ab." — Ez — a Lukácsék által alkalmazott — szemlélet jól megfért a „dei gratia" alázatossági formula alkalmazásával, ld. uo. 306: „Was das Dei gratia des Mittelalters also nicht enthält, ist ein Hinweis auf die Erblichkeit... So wenig wie das Dei gratia angeerbt ist, so wenig ist es auch unverlierbar... Gott also kann dem Herrscher seine Gnade und damit die Herrschaft entziehen und wieder zuwenden." Vö. még uo. 92, 304—307. A gregoriánus egyházias szemlélet a királyi örökösödési joggal szemben foglalt állást, vö. G. Koch i. m. 23, ezzel szemben a XII. század német-római császárai az uralkodói hatalom isteni eredetével érveltek. U o. 180—183. Nyilván hatott a császári kancellária a magyarra, de míg Barnabásnál az ottanihoz hasonlóan fordult elő: divina disposicione, 1148 (RA 77), addig Becen az isteni segítség, a beleegyezés és nem az elrendelés fogalmát hangsúlyozta (RA 101, 107) és ez által a császári hatalmat erősítő „divina ordinatío" értelmét az ellenkezőre változtatta. Az Isten nem elrendelt, csak hozzájárult, hozzásegített István királyságához, tehát kegyelmét megvonva tőle, a segítséget is megvonhatja. 351 III. Sándor Lukácshoz: „Satis siquidem meminisse potes, in quantis contumax nobis fueris et rebellis, cum apud te iam pridem efficere nequiverimus, ut recolende memorie St(ephano) quondam regi Ungariorum vei ma tri sue benedictionem, quam eis pro levi causa subtraxeras, restitueres..." Holtzmann adta ki több ízben, utoljára: XII. századi i. m. 413. (Korábban: Papst Alexander i. m. 401—402; Beiträge i. m. 143—144.) — Ld. még uő., Papst Alexander i. m. 414— 420. — Beiträge i. m. 155—162. — Lukács szereplése a klérus és az uralkodó ellentéteit tükrözi: vö. Mályusz, A karizmatikus... i. m. 166. 352 1166 és 1169 között, ld. fenn, 58—61. j. — Az ebből az időből ismert három királyi oklevél egyikén sem szerepel tanúként Lukács érsek, RA llí, 112, 113.