Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.

104 Kubinyi András consensus-jog elmellőzése Lukács érsek idején, hiszen — épp adományozás esetén — ennek szükségességére a kortárs teológus Gerhoch von Reichersberg is rámutatott.

346 Egyházi eredete van pedig a Barnabás által használt királyi intitulatiós formulának is, melyet Becen módosított: a királykoronázási ordókban az intronizációnál énekelt „Sta et retine..." imából származik.

347 Az ordo ismeretét a kápolnához tartozó nótáriusok esetében éppoly természetesnek kell tartanunk, mint a koronázást végrehajtó érseknél. A „iure hereditario" kifejezést mégis elhagyja Becen nótárius, annak a Lukács érseknek alárendeltje, aki III. István koronázásánál feltehetően elénekelte a „Sta et retine..."-t, és aki a fiatal király uralmának törvényességét védve szembekerült annak trónkövetelő nagybátyjaival!

348 Ennek ellenére épp a III. István királysághoz való ius-át védelmező Lukács érseknél képzelhető el az örökösödési jog elhallgatása. Ahogy arra legutóbb Mezey László mutatott rá pápai dekretálisok és egyéb Lukácsra vonatkozó adatok alapján: Lukács nézetei a VII. Gergely-féle reformmozgalom legszélsőségesebb képviselőinek, sőt a milánói Pataria híveinek felfogásával voltak azonosak. Lukács III. István halála után megtagadta annak öccsének és egyben vitán felül törvényes trónörökösnek, III. Bélának koronázását, sőt kétségbe vonta a király fiának „rossz pap" által történt keresztelésének érvényét is.

349 Ezek szerint Lukács III. István esetében tényle346 Classen, Gerhoch i. m. 42—43. •— Hoffmann, Die Unveräusserlichkeit i. m. 399. — Gerhoc különben azzal az Eberhard salzburgi érsekkel állott szoros kapcsolatban —- reichersbergi prépostsága az érsektől függött — {Classen, Gerhoch i. m. passim, pl. 273—274.), akivel Lukács érsek is levelezett. {Uo. 206.) 347 „Sta et retine amodo locum, quem hucusque paterna successione tenuisti, hereditario iure tibi delegatum." Vö. pl. Carl Erdmann, Forschungen zur politischen Ideenwelt des Frühmittelalters, Berlin, 1951, 89. — Percy Ernst Schramm, Die Krönung in Deutschland bis zum Beginn des Salischen Hauses (1028), ZSRG Kan. Abt. 24 (1935) 205, 262—263, 267, 271, 320, 330. — Uo\, Herrschaftszeichen und Staatssymbolik. Beiträge zu ihrer Geschichte vom dritten bis zum sechszehnten Jahrhundert, (Schriften der Mon. Germ. hist. 13.) Bd. I, Stuttgart, 1954, 346—347; Bd. III. Stuttgart, 1956, 929. — A vita arról, hogy Magyarországon melyik koronázási ordo-t használták (ld. erre legutóbb: János M. Bak, Königtum und Stände in Ungarn im 14—16. Jahrhundert) Quellen und Studien zur Geschichte des östlichen Europa, Bd. VI. (Wiesbaden, 1973, 165—190) ebből a szempontból érdektelen, mert amennyiben a XII. században is az 1064-ben valószínűleg alkalmazott Egbert- vagy Edgarordókat használták volna fel nálunk, akkor is elmondták volna a „Sta et retine..."-t. Vö. Schramm, Die Krönung bei den Westfranken i. m. 168, 228. — Az ordo-k szerepére a politikai szemlélet történetében vö. pl. Kölmel, i. m. 87—107. Az ordókban található örökösödési jogra („Sta et retine...") ld. uo., 96—98. — Megjegyezzük, hogy az örökösödési jogra való utalás Barnabás esetében korszerű volt, így pl. VII. Lajos francia király 1137-ben vette át a „haereditali sibi lege debitum regni impérium." Percy Ernst Schramm, Der König von Frankreich. Das Wesen der Monarchie vom 9. zum 16. Jahrhundert. Ein Kapitel aus der Geschichte des abendländischen Staates. II. k. Weimar 1960, 73. o. 2. j. (Nálunk 1

131-ben II. Béla egy ítéletlevele ezt még pusztán fejezte ki: „cum ... Béla suscepisset regni impérium," RA 57.) — Chartres-i Ivo korábban még a választást is szükségesnek tartotta: „iure in regem est consecratus, cui hereditario regnum competebat et quem communis consensus episcoporum et procerum iampridem elegerat." Idézi Schramm, der König... i. m. II. k. 73. o. 3. j. — Ld. még I. k. 108. 348 Ld. rá a 341. j.-ben id. irodalmat. — Map szerint, amikor (II. László ellenkirály) felkereste az érseket, hogy felkérje megkoronázására: „Corripuit eum Lucas et proditionis arguit, qui contra ius et morém et fas exhaeredare vellet innocentem et consentire noluit." így az ellenkirályt a kalocsai érsek koronázta meg. Gombos, Catalogus i. m. II. k. 1095. 349 Mezey, Két magyar vonatkozású... i. m. 420. — Meg kell jegyeznünk, hogy Lukács ilyetén nézetei mintha az Eberhard salzburgi érsekhez intézett leveléből is előcsendülnének: „Strigoniensis ecclesiae vocatus electus quaiiscumque, cum irremissibili desiderio, si quidvalet peccatoris oratio," Gombos, Catalogus i. m. II. k. 1476. — Igaz, ez lehet formulaszerű szövegezés is, minden esetre érdekes, hogy Arno reichersbergi dékán — Gerhoch testvére — egy 1163/64-ben írt levelében szó szerint megtaláljuk, Classen, Gerhoch i. m. 390. o. 132. sz. — Lukácséval rokon nézetekre ld. még