Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Bezerédy Győző: A pecsét szerepe a jobbágyfalu közigazgatásában Baranya megyében / 77–87. o.

78 Bezerédy Győző hátországnak számított, és a megszállók éppen ezért, ennek a hátországnak a biztonsága és megszilárdítása érdekében a lakossággal a normális kapcsolat kiépítésére törekedtek. Szigetvár eleste után (1566) a lakosság kapcsolata Magyarországgal egyre lazább lett, és a század végére gyakorlatilag megszűnt. A megszállókkal szembeni ellenállás értelmetlensége nyilvánvaló volt, hiszen az súlyos retorziókat váltott volna ki. Nincs is erről szó. A falubíró feladata és munkája azonban rendkívül nehéz volt, hisz tulajdonképpen a megszálló hatalom önkényének és a helybeliek neheztelésének egyaránt ki volt téve. A török is, ugyanúgy, mint a magyar földesúr a falu képviselőjét, a falusiak a földesúr helyi megszemélyesítőjét látták benne. Tevékenysége é kettő közötti állandó őrlődés volt. Hivatalos működése ugyanis az összeírások és az adózások problematikájában merült ki. Ez volt, mint mindig, ekkor is a legnagyobb súrlódási felület a megszállók és a helybeliek között. A bíró pecsétje azonban itt is hivatalának jelképe, talán jelvénye volt. Baranya megyében ezideig két olyan községi pecsétet ismerünk, mely kétséget kizáróan a török időben készült: Viszló (Diósviszló) 1607-es és Hernádfa 167l-es pecsétje.

4 Mindkettőnél a készülés éve a nyomatokon jól olvasható (a typarium elveszett), ugyanakkor azonban mindkettő a legkisebb baranyai községek közé tartozott és tartozik ma is. Hernádfa felirata latin nyelvű (PAGUS HERNÁTFA 1671.) Feltehetően a török időben készült az első pecsétje Dunaszekcső mezővárosnak is. Az iratokon fennmaradt lenyomatok bizonysága szerint a dunaszekcsői typarium 1710-ben készült, de ezen olyan jelek találhatók, melyek korábbi pecsét létezésére utalnak. A pecsétkép ugyanis a dunaszekcsői várat ábrázolja, tornyán félholddal. Köztudott az, hogy a dunaszekcsői vár a török kiűzésekor már romos, sőt szétrombolt állapotban volt, ezen a véseten azonban még teljesen ép. A tornyon levő félhold sem állhatott 23 évvel a török kiűzése után. A legvalószínűbb az, hogy a már korábbi pecsétnyomóról, vagy ha az elveszett egy iraton levő nyomatról másolatot készítettek. Az eredeti viszont akkor készült, amikor a vár még ép volt. Ez csak a török kiűzése előtt lehetett. Ezt még egy korabeli rajz is alátámasztja. Ottendorf Henrik képes útleírásában (1663-ban) található Szekcső vázlatos rajza, mégpedig ugyanabból a nézőpontból, mint a pecsétképen.

5 A két kép összevetése is azt támasztja alá, hogy az 1710. évi pecsétnek volt előzménye, s az a typarium 1663 közüli években készülhetett. Dunaszekcső oppidum volt, á török alatt is különleges státusa volt.

6 Ebben a helyzetben feltétlen fontos szerepe lehetett a helyi közigazgatásnak.

7 A másik két település azonban igen kicsi, olyan amilyen még több mint 100 volt a megyében. Nem lehet az véletlen, hogy saját pecsétjük volt, és feltétlenül a többi községnek is rendelkeznie kellett ilyennel.

8 * Baranya megyei Levéltár: Pecsétgyűjtemény. 5 Hermann Egyed: Budáról Belgrádba 1663-ban. Ottendorf Henrik képes útleírása Szekszárd, 1943. 53—54. p. 6 Dunaszekcső pecsétjével kapcsolatban lásd: Sürgöny 1863. 56. szám; Bezerédy Győző: Dunaszekcső 1710. évi pecsétje. Baranyai Művelődés 1973. 2. szám, 110—113. p. — Bezerédy Győző: Baranya megye községeinek feudáliskori pecsétjei. Baranyai Helytörténetirás 1972. sajtó alatt. 7 Dunaszekcső szandzsák székhely volt. 8 Török időkre utalhat Harkány 1773-ban készült pecsétnyomóján levő kép is, melyen búzatábla felett félhold látható. A Baranya megyei Levéltár Pecsétgyűjteménye 350 községnek csaknem 1000 pecsétnyomatát tartalmazza. Ennek kb. kétharmada évszámmal ellátott, tehát a pecsétkészítés éve ezeknél meghatározható. Egyharmadánál azonban ez ilyen pontossággal nem határozható meg. Itt csak a stíluselemzés segíthet. A pecsétek egy részénél ugyanis a különböző stílusok hatása jól követhető. A báránya megyei községek pecsétjein először a barokk jelentkezik (Szárász).