Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Vörös Károly: Zmeskáll Miklós udvari titkár élete és pályafutása / 615–632. o.

Zmeskáll Miklós udvari titkár élete és pályafutása 627 Portréjának ezek csupán a Beethoven számára lényeges vonásai, egyéniségének sokféle összetevője közül e levelekben természetszerűleg csupán Beethovenéval összehangzó, az ő számára rokonszenves tulajdonságok tükröződnek. Az így kibontakozó kép tehát csak fenntartással fogadható el hitelesnek, s joggal tehető fel a kérdés: mennyire hűséges a tükrözése, és mennyire áll összhangban a tükrözött személy valóságos egyéniségével. Most azonban, családi és hivatali viszonyainak ilyen feltárulása alapján, Zmeskáll magánéletének Beethoven leveleiben tükröződő képe is elmélyül: a csak sziluettben ismert portrén arcvonások és színek válnak felismerhetőkké, — elemek, melyeknek révén a Zmeskállt Beethovenhez fűző barátság szálai is élesebb megvilágítást kapnak, immár nemcsak Zmeskállra, hanem némileg barátjára is jellemzőkké válva. Zmeskáll közéletének e most feltárt ilyen elemei közül e pályának csupán egyetlen tényezőjére szeretnénk rámutatni, mely azonban a két férfi három évtizedes kapcsolatának majdani elemzése során talán nem lesz jelentéktelen, s melyre éppen fenti adataink hívják fel nyomatékkal a figyelmet: Zmeskáll családi körülményeire, anyagi viszonyaira, társadalmi helyzetére. Mert joggal tételezhetjük fel: e tényezők nem csekély szerepet játszanak abban a mintegy szükségszerű változásban is, amelynek Zmeskáll világszemléletében és életformájában be kellett következnie ahhoz, hogy ez a régi, előkelő, s bár elszegényedett, de Felső-Magyarország sajátos viszonyai között ennek ellenére is befolyással és társadalmi súllyal rendelkező családból származó — tehát még a feudális világból jött, s ahhoz még ezer szállal hozzákapcsolt — fiatalember a feudális társadalommal, életformával, világnézettel haláláig élesen szembenálló Beethoven barátságát elnyerhesse-. S amely változás nélkül kettejük között soha nem jöhetett volna létre az a tartózkodás nélküli, bizalmas baráti hang, mely az éppen ezen a ponton oly érzékenynek bizonyult Beethoven Zmeskállhoz írt leveleit — egy őszinte barátság legjellegzetesebb dokumentumait — mindvégig jellemzi. Ennek a változásnak első tényezői — a körülmények ismeretében joggal feltételezhetjük — kétségtelenül már szűkebb hazájában, közvetlen környezetében adva vannak számára. Hiszen — mint láttuk — Zmeskáll családjának ez az ága az ősi vagyonnak már csak töredékében részesül. A fiatal Zmeskáll így ifjúságát már nem is a családnak ősi falvaiban, hanem Felső-Magyarország egyik legnagyobb múltú polgári városában, Besztercebányán, anyai ^rokonságának nemes polgári, erősen urbanizált és értelmiségi elemekkel átszőtt környezetében tölti, távol az alázatba görnyedő parasztoktól, parancsoló hangú ispánoktól, robotmunkától, kilenced-behajtástól és úriszéktől. A feudalizmus így számára már ifjúságában sem valamely közvetlenül jelentkező vagy ható társadalmi-gazdasági rendszer. Már inkább csak a magatartás külsőségeit, felületi elemeit veszi át: a családok nagy múltjára büszke nemesi öntudatot, a rokoni kapcsolatok ismeretét, s talán valamit a helyi nemesi politika jelszavaiból. S ami talán a legdöntőbb: mindez már annak a nyilván korán kibontakozó zenei érdeklődésnek szűrőjén jut el hozzá, mely a Bécsbe érkező Zmeskállt mint kiváló csellistát fogja majd a zenekedvelő társaság figyelmébe ajánlani. Joggyakornokként eltöltött évei, vagy az ügyvédi vizsgája és kancelláriai alkalmazása között csak néhány hónapos megyei tisztviselősködés nyilván nem volt elégséges ahhoz, hogy Zmeskáll Viszonyát e környező feudális világhoz megváltoztassa. Inkább a tisztviselő, mint a földesúr szemével nézhette az eléje kerülő közigazgatási vagy peres ügyeket, melyekhez a kisvagyonú, polgárias neveltetésű és erősen zenei érdeklődésű fiatalembernek egyre kevesebb közvetlen köze és érdekeltsége van. 40*