Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Varga Endre: Bányabírósági eljárás a feudáliskori Magyarországon : a fennmaradt bírósági iratok bányászattörténeti forrásanyaga / 593–613. o.

596 Varga Endre I. A bányaügyi polgári peres eljárás A bányaperes eljárás minden érdemleges ügyben ún. írásbeli per formájában, annak szigorúan megszabott alakiságai szerint folyt le. Az eljárás vagy a bányabíróság előtt — ez alatt itt s a továbbiakban 1788-ig az első fokú bányabíróság, 1788 után a kerületi bányatörvényszék értendő — vagy a bírósági kirendeltség, illetőleg törvényszéki kirendeltség (substitutió) előtt indult. A területileg illetékes szerv helyett, annak érdekeltsége miatt vagy más okból, a felsőbb hatóságok nem ritkán egy másik bányabíróságot jelöltek ki — mint delegált fórumot — egy-egy ügy vitelére. A peres eljárás a panasz (Klage, actio) írásbeli benyújtásával kezdődött. Ha a bíróság a felek között békés egyezséget nem tudott létrehozni (amit I. Miksa bányakódexének rendelkezései szerint mindig meg kellett kísérelnie), a panaszt felelet végett kiadta az alperesnek. Ezzel indult meg a felek — szintén írásos — „perbeli feleselése". A panaszra adott alaperesi választ (Antwort, Einrede, responsum) a felperes a maga ellenérveinek további kifejtésével viszonozta (Rede, Gegenrede, replica), amire az alperes még egyszer felelhetett (Widerrede, duplica), kivételesen — a kódex

6 csak két-két, összesen négy szóváltást enged — az iratokban olykor még egy-egy további allegatum (felperesi Schlussrede, triplica, alperesi Endrede, quadruplica) is előfordul. (A szóváltások elnevezése nem egységes, az itt-adott kifejezések szerepelnek a leggyakrabban.) Az érvelés, melyhez a felek különféle bizonyítékaikat is becsatolták, alaki, ténybeli és jogi kérdések körül forgott. Ezekkel kapcsolatban a bíróságnak gyakran — még az eljárás e szakaszában — állást kellett foglalnia, ami „közbenszóló ítélettel" történt. Végül, ha a felek az említett módon érveiket kimerítették, a bíróság meghozta az ítéletet (Urteil, Erkäntniss, sententia definitiva), s azt a felek előtt kihirdette. A substitutióknak ítélkezési joguk nem volt, előttük csak a perindítás, a panasz benyújtása történhetett, s a felek szóváltása folyhatott le. Annak lezárása után az ügyet a' substitutió az illetékes bányabíróság elé terjesztette, az ott hozott ítélet közlése a perlekedőkkel ismét a substitutió útján történt, s ily módon a substitutió előtt indult ügy — a továbbiak során is — a kirendeltség és a bíróság közötti utat többször megjárta. Fellebbezés esetén (ezt az ítélet kihirdetése alkalmával azonnal be kellett jelenteni) a fellebbező ismét írásban nyújtotta be indokait, melyek csak a jog alkalmazását érinthették, a tényállás vitatásába bele nem mehettek. Az indoklást megkapta az ellenfél, s arra szintén beadványban válaszolt. Ezután a bíróság döntött a fellebbezésről, s ha azt — mint rendszerint — engedélyezte, a fél a per kiadványozását (expeditio) kérhette. Utóbbi alatt a per összes iratának — a panaszbeadványtól a legutóbbi határozatig a mellékletekkel együttes — a fent előadott sorrendben való lemásolását, a szövegeknek a felek jelenlétében való összehasonlítását, végül az általuk így elfogadott s a bíróság hitelesítési záradékával ellátott másolatnak a bíróság pecsétje alatti kiadását értették, ami többnyire könyvszerű, vastag füzetet eredményezett (s a fellebbezőt a kiadványozási díj jelentős költségével terhelte meg). Rendszerint ebben a formában, mint ún. processus expeditus került az ügy a magasabb fórum elé, A kódex XXXV. articulusa.