Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sinkovics István: Pray György diplomatikája / 525–548. o.

542 Sinkovics István A papír a XIV. századtól kezdve jelent meg. A sorokat általában a téglalap alakú pergamen vagy papír hosszabb oldalaival párhuzamosan írták, de előfordult, hogy a rövidebb oldalakat követte az írás, pl. a rotulusoknál. A második tulajdonságnak az oklevél nyelvét vette. Nálunk a XI. századtól kezdve a latin terjedt el. Latinul szövegezték a királyi okleveleket, magánszemélyek szerződésében, végrendeletében jelent meg először a magyar nyelv, de csak jóval később. A harmadik és negyedik jegyként a keresztet és a chrismont-, illetve a monogramot mutatta be. Az utóbbira vonatkozólag, a különféle vélemények közül azt fogadta el, hogy az uralkodók nálunk a monogramból legfeljebb egyik-másik könnyebb vonást írták sajátkezűleg. Ide sorolta a kancellárok (alkancellárok) kézjegyét, névaláírását is, ami későn jelent meg Magyarországon, egyedül a közjegyzők által írt okleveleken található a saját jelük. Ötödik jegynek az oklevelek írását számította. A frank-gall írás kifinomultabb változata terjedt el Németországban, és onnét behívott papok és szerzetesek honosították meg többnyire nálunk a keresztény vallással és a latin nyelvvel együtt. Ez magyarázza, hogy a XI. századi oklevelek, különösen I. István oklevelei nemcsak stílusban, de írásban is nagy hasonlatosságot mutatnak III. Ottó és II. Henrik kiadványaival. Ezt azután részletesen bizonyította is. Az írás főjellemzőjénekasorok széthúzását, általánosságban a laza térkihasználást,'a hosszabbított betűk alkalmazását és a rövidítések ritkaságát tartja. A XI—XIII. századi eredeti oklevelek írásának összehasonlítása alapján állította, hogy ez az írásforma uralkodott a királyi kancelláriában IV. BeIáig. A XII. században a betűk kövérebbek lesznek, kevésbé fodrozottak, a sorok jobban összehúzottak. Majd a betűket kevésbé kövéren, nagyobb vagy kisebb alakban írták, a rövidítések gyakoribbá váltak. Változást vett észre a tatárjárás után, amikor a betűk még vékonyabbak, sűrítettek és egymással összekapcsoltak lettek. A rövidítések most már tömegesen szerepelnek és kellemetlenebbek, mint korábban, de nem nehezek. A XIV—XVI. századra rendkívüli változatosság jellemző a betűk minden részében, összekapcsolásában, sűrűségében, továbbá a rövidítésekben, úgyhogy nem lehet támpontot nyerni az oklevelek korára vonatkozóan. A magyarázatot abban kereste, hogy Károly Róbert Szicíliából, Zsigmond Németországból, Mátyás pedig Itáliából hozott be íródeákokat, a hazaiak különféle országok okleveleiből vettek át elemeket, úgyhogy egyre változatosabb lett az írás. Ide kapcsolódóan tárgyalta a Magyarországon alkalmazott helyesírást, írásjeleket, különféle rövidítéseket, számjeleket. A végén összefoglalta, hogy az oklevelek külső tulajdonságai alapján hogyan lehet következtetni arra: valódi vagy hamis-e az oklevél. Azt az általános elvet állította fel, hogy amennyiben barmelyik külső jegy eltér az oklevél keletkezése időpontjában szokásostól, kételkedni lehet annak, valódiságában, esetleg bizonyossá válik a hamisítás ténye. Már legkisebb jelekből is következtetni lehet. A külső tulajdonságok általános jellemzőit a diplomatikának pontosan meg kell a lapítania, hogy az eltérések szembetűnőek legyenek. így ha színezett pergamenre írták az oklevelet, holott Magyarországon az ilyesmi nem volt szokás, már „okos kétely" merül fel. Ha színes tintát használtak Zsigmond előtt, vagy ha papírra írták az oklevelet a XIV. századot megelőzően, ez mar togódzópont az oklevélkritika számára. Ha az írás nem illik bele a magyarországi oklevélírás vázolt fejlődésébe, az oklevelet minden szempontból meg kell vizsgálni. Ugyanígy következtetni lehet a nyelvből, a helyesírásból, az írásjelekből stb. , .... Az I. részt azzal zárta le, hogy áttekintést adott a szakirodalomról. Mabillonon es a tobDi régieken kívül mint új diplomatikai munkát az első helyen említi a Szent Mór kongregáció bencései által összeállított Nouveau traité de diplomatique köteteit, amelyekből munkájához kivonatot készített. Egyúttal elismerte, hogy sokat tett hozzá a saját kutatásaiból J. Chr. Gatterer, akiről itt is megállapította, hogy annak a korszaknak az első számú diplomatikusa. A tudománytörténeti áttekintésbe bevett osztrák G. Gruber munkája egészen friss, hiszen 1783-ban jelent meg. Meg több más régebbi és egykorú szerző is sorra került ebben a szemlében, nemcsak összefoglaló munkák címét adta meg, de az egyes részkérdésekre vonatkozóan is közölt irodalmat. . A II. rész a pecsétekről adott részletes áttekintést. A pecsétet több szempontból is vizsgálta: anyaga, alakja, terjedelme, fajtái, ábrázolása szerint, és külön kitért a hamisítások megakadályozására alkalmazott módszerekre. Itt is, mint általában a külső tulajdonságok bemutatásakor, a Magyarországon használt pecsétek jellegzetességeit kereste. Nálunk a pecsét aranyból ritkábban készült,. az aranypecsét bizánci eredetre megy vissza, és III. Béla alatt fordult elő először

; Általános, hogy a pecsétek anyaga viasz volt. Zsigmond vezette be a vörös viasz használatát. A királyi pecsét alakja is. támpont a kritikához, nálunk ugyanis a kerek pecsétet használták. A királyi felségpecsetek ismertetésekor vitára kelt Gattererrel az ellenpecsét (contrasigillum) lényegének megítélésében. Gatterer szerint az ellenpecsét kisebb pecsét, amelyet a főpecsét hátsó oldalára nyomtak. Pray a Nou

y®

a

!? traité de diplomatique íróihoz csatlakozik: a kettős pecsét első lapján levő nyomattal (pecsettei> szemben a hátlapon levő nyomatot nevezte ellenpecsétnek, amelynek nagysága a.pecséttel azonos is lehet. A titkospecsét (sigillum secretum) külföldön onnét kapta a nevét, hogy a titok szo a ^c*" iratban volt, és az ellenpecsétek közé sorolták, nálunk viszont bizonytalan a neve, és hasznalata