Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sinkovics István: Pray György diplomatikája / 525–548. o.

532 Sinkovics István kében. Majd néhány hét múlva újból említette a kérdést, mert közben erre nem volt alkalma. Egyúttal hozzátette, hogy ha közbenjárása végleg eredménytelen marad, akkor a magáéból fog adni. Ez időben már folyamatban volt könyv- és oklevélgyűjteményének átvétele, amit visszahelyezésekor megígértek. Ha ez végre kedvező megoldást nyer, kiegészíti Cornides járadékát, és ehhez indokolásként annyit fűzött: „ahogyan tudományunk rendszere közös, úgy minden egyebet megkívánok osztani veled".

35 Itt a jószándék érdemelt említést, mert a Cornides évjáradékának megemelését nem sikerült elérnie, a gyűjtemény átadásának elintézésére pedig csak akkor került sor, amikor Cornides már nem volt az élők sorában. Az oklevéltan helyét az I. éven tanári tapasztalata alapján Pray nem tartotta megnyugtatónak, a javaslata az volt, hogy a bölcsészeti kar III. évén tanulják. Ezt több oldalról is megindokolta. Egyik fő érve az I. év ellen az volt, hogy a hallgatók a humaniórák elvégzése után nem rendelkeznek elegendő matematikai és egyetemes történeti ismerettel ahhoz, hogy az oklevelek keltét fel tudják oldani, a változó ünnepek elhelyezését, a különféle időszámítások lényegét meg tudják érteni. A bölcsészeti kar feladata ugyanis az akkori egyetemi rendszerben az volt, hogy előkészítse a tanulást a teológiai, a jogi és az orvosi karon. A diplomatika természetesen a legfontosabb azok számára, akik a jogot választják, mert megtanulják ennek sajátos törvényeit, és elsajátítják: mi módon lehet megakadályozni, hogy az ügyvédek a végtelenségig elhúzzák hiábavaló pereiket. Ha a III. éven tanulják, frissen él bennük, és jobban fel tudják használni a jogi tanulmányokhoz, míg ha az I. éven ismerik meg a diplomatikát, a következő két évben a különféle új tudományok a régebben tanultakat elhomályosítják. Azok számára, akik egyházi pályára lépnek, vagy orvosnak mennek, annyi megmarad, amennyi kell, ha a diplomatika tanításában figyelemmel lesznek jövő életkörülményeikre. Mindezeket 1784 végén Cornideshez írt levelében fejtette ki, ahogyan maga is elismerte, eléggé rendszertelenül és átgondolatlanul. Az elmodottakhoz kapcsolódva az oklevélről és az oklevéltanról is elmondotta a véleményét. Az oklevelet a történeti források közé szokták számítani, amennyiben a tények igazságát érinti, amit a közhitelűség igazol, továbbá amennyiben az év megjelölését adja; mindezek segítségével ugyanis a múltról elterjedt tévedéseket lehet kijavítani. Mégis legelsősorban a joghoz értők számára fontos, hiszen az oklevelekből a fejedelmek és magánosok jogait szokták feleleveníteni és megszilárdítani, ez pedig a jogászok kötelessége is. A magyarországi diplomatikáról megállapította, hogy nemcsak gyakorlata, de elmélete is nagyon különbözik a külfölditől. Praynak is el kellett ismernie a hazai diplomatika sajátos helyzetét, amit főleg az elmaradt feudális társadalom igénye határozott meg. Végül is leszögezte, hogy ez a saját véleménye a vitatott tantervi kérdésben, de tiszteletben tartja a tanulmány ügy elnökének álláspontját, és habozás nélkül egyetért vele, minthogy a nagy gonddal és igyekezettel kidolgozott tanulmányi rendet egyetlen pillantással tekinti át, és ebben a részek összefüggését kitűnően látja.

36 Bár az egyetemen Wagner tanította a címer- és pecséttant, Pray is gyűjtötte a pecséteket, és magyar pecséttan megírásába fogott. A pecsétet úgy fogta fel, mint az oklevél egyik külső ismertetőjelét, tehát a pecséttan szoros összefüggésben állott az oklevéltannal. 1779-ben azt írta Cornidesnek, aki ekkor a Telekiek szolgálatában állott, hogy kidolgozott 138 pecséttani kérdést. Mire Cornides megjön, megkétsze35 Levelei Cornideshez, 1785. jan. 9., febr. 20. Uo. 234—237. 36 Levele Cornideshez, 1784. nov. 9. Uo. 23Ív—232.