Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sinkovics István: Pray György diplomatikája / 525–548. o.

Pray György diplomatikája 531 Úgy gondolták, hogy a segédtudományokra, főleg az oklevéltan ismeretére, bárhová kerülnek is, a nemesi ifjaknak szükségük lesz. A segédtudományokat a földrajzzal és a hazai tudománytörténettel nem kötelező, rendkívüli tárgyként tanították az akadémiákon és az egyetem bölcsészeti tanfolyamán (bölcsészeti kar). 29 Előadásukat az egyetemen külön-külön tanárokkal látták el, és ezt a feladatot az Egyetemi Könyv­tárban alkalmazott könyvtárosokra bízták. Pray tanította az oklevéltant, Wagner Ká­roly a címertant és pecséttant, Schönvisner István pedig az éremtant és a régiség­tant. 30 1780-ban Bretschneider Heinrich Gottfriedet, aki korábban katonai pályán működött, utoljára a Temesvidéken, ennek visszacsatolása után az Egyetemi Könyv­tárban helyezték el. Bretschneider nem volt szakember, ami érthetően szembeállí­totta Prayjal, Wagnerrel és SchÖnvisnerrel. Az ellentétet fokozta a világnézeti különb­. ség és Prayjal még a harc a könyvtár vezetéséért. Pray Mária Teréziától felmentését kérte, és azt tervezte, hogy Pannonhalmára költözik, magával viszi könyv- és kéz­iratgyűjteményét, és továbbra is foglalkozni fog Magyarország történetével. 1781. április 22-én azonban II. József visszahelyezte állásába az előző évjáradékkal, és még 400 forintot ígért, ha átadja gyűjteményét az Egyetemi Könyvtárnak. Bret­schneider ekkor feljelentést tett, hogy az egyetemen a volt jezsuiták kezében van a hatalom, és hogy az egyetemi rendszer elavult, egyúttal szóvá tette, hogy a Könyv­tárban a rangsor körüli vita rendkívül kiélezte a helyzetet. Az udvar vizsgálatot ren­delt el, és a harc végül is azzal zárult, hogy Bretschneidert a lembergi egyetemre helyezték át. 31 De II. József az egyetemen is fontos szervezeti változtatásokat rendelt el. A teológiai kart különválasztotta, megszüntette a karok igazgatóinak állását, mert ezeket tette felelőssé az oktatási rendszer hibáiért, megszüntette az egyetem el­nökének tisztét és feloszlatta az egyetemi tanácsot, amely az egyetemi ügyekben korlátlan hatalommal döntött. A volt jezsuita tanárok egy részét nyugdíjazták. A segédtudományok oktatói közül ez a sors érte Wagner Károlyt, akinek a helyére az egyetemen Pray György ment át a címer- és pecséttan oktatására. Megüresedett állására pedig az Egyetemi Könyvtárba Cornides került, akinek egyúttal az oklevél­tant át kellett vennie Praytól. 32 A bölcsészeti karon á tanulmányi idő három évre emelkedett, és a segédtudományok kötelező tárggyá léptek előre.' Az oklevéltan az I. évre került. 33 Pray bizonyára megnyugvással fogadta, hogy az Egyetemi Könyvtárban a ki­élezett helyzet megoldódott, és jóbarátját, Cornidest nevezték ki, aki azonban 1785 őszéig nem tudott bekapcsolódni a munkába, mert felmentést kapott, hogy a Teleki­fiúkkal Göttingába menjen. Kevesellte, hogy Cornidesnek csak 400 ft-ot állapítottak meg évenként, holott az új előírás szerint világiaknak, akik ezt a tudományt művelik, 600 ft jár. 34 Magától megígérte, hogy megpróbál közbelépni e hiba kijavítása érde­29 Szentpétery Imre: A Bölcsészettudományi Kar története. A Királyi Magyar Pázmány-Péter Tudományegyetem története IV. Budapest, 1935. 293. 30 Szentpétery I. i. m. 294.; Muszka Erzsébet: A történelmi segédtudományok oktatása a re­formkorban. Magyar Könyvszemle. 87. (1971) 13—14., Muszka E.: A történelem és a történeti se­gédtudományok oktatása egyetemünkön 1770—1848. Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegye­tem történetéből 1. Budapest, 1974. 35-36., 38-40., 42-43. 31 M. A. Paintner i t m. XL; Pálvölgyi Endre: Bretschneider és az Egyetem 1783. évi felülvizs­gálata. Az Egyetemi Könyytár Évkönyvei I. (1962) 86—89.; Pray levele Cornideshez, 1781. aug. 20. MTAK írod. Lev. 4° 56. II. 219v. 32 Pálvölgyi E. i. m. 91—92. 33 Gárdonyi A. i. m. 4—5. 34 Levele Cornideshez, 1785. jan. 9. MTAK írod. Lev. 4° 56. II. 234. 34*

Next

/
Thumbnails
Contents