Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Scholz Tamás: A levéltári anyagvédelem kérdései / 515–523. o.

518 Scholz Tamás az anyagnak a filmrevétele a legsürgősebb. Tehát mielőbb meg kellene teremteni az Űj Magyar Központi Levéltár keretei között is a jelenkor anyagának biztonsági filmezését, mint olyan eljárást, melynek kipróbált gyakorlata van, és biztos eredményt várhatunk tőle. A súlyosan sérült iratanyagot restauráló módszereink bármennyire is fejlettek, sok mindenben még mindig céhkeretek között kialakított munkafolyamatra hasonlítanak, melynek csak most jönnek létre a tudományos alapjai. Ugyanakkor komoly hátrányt jelent, hogy nem mértük fel a restaurálásra váró anyag mennyiségét: így nem határozhattunk meg reális feladatokat sem. Hiányzik nálunk a papírrestaurátori szakma; a képzéstől kezdve a szakmásításig, és a szakmai továbbképzésig bezárólag vannak tennivalóink. Ha arra gondolunk, hogy ilyen kérdésekkel a könyvtári terület is küszködik, még fontosabbnak tekinthetjük a gyors és jó megoldást. Ma már a nemzetközi gyakorlat világosan mutatja, hogy ezek a kérdések csak központilag oldhatók meg. Még egy kérdést szeretnék ebben a tárgykörben felvetni, melytől ugyancsak komoly segítséget remélhetünk az anyagvédelem megvalósításában. Ez a fertőtlenítés kérdése. A magam tapasztalataiból véve az adatokat, melyeket inkább szerényeknek tartok, mint túlzottnak, a levéltárakban levő anyag legalább 20%-a biológiailag fertőzött; gyakorlatilag tehát minden levéltári raktárát biológiailag fertőzöttnek tekinthetünk. Bár ebben a kérdésben nagy szerencse, hogy a külső időváltozás sokszor segít bennünket, és a biológiai fertőzés egy jelentős része stagnál, de egy nedves időszak is elég, hogy hirtelen rosszabbodás következzék be. Ez a tény kell, hogy arra kényszerítsen bennünket, hogy a reális megoldást keressük. Ha a fertőtlenítéssel képesek vagyunk csak a mostani állapotot is rögzíteni, és megölve a biológiai kártevőket nem engedjük meg az anyag további romlását, már akkor igen sokat tettünk a levéltári anyagért. Mivel penész-, baktérium- és rovarkártétellel egyaránt kell számolnunk, olyan fertőtlenítési eljárást kell kidolgoznunk, mely mind a három kártevő ellen hatásos védelmet nyújt. Maga az eljárás ismert, etilénoxid gáz alkalmazása megoldja ezt a kérdést. Azonban jelenleg nem rendelkezünk megfelelő berendezéssel. De ha ezt a kérdést jól akarjuk megoldani, nem elegendő egy-egy levéltárban fertőtlenítő berendezést üzemeltetni, hanem egy olyan szervezet megteremtésére van szükség, mely képes a levéltári raktárakat és anyagot helyszínen fertőtleníteni, és ezzel egyidőben a raktárhigiéniai szempontokat is érvényre juttatni, a poros iratanyagot megtisztítani, és a raktárakat kitakarítani. Vagyis egy olyan szolgáltató részleg létrehozására lenne szükség, mely tervszerűen fertőtleníti és takarítja a levéltárak anyagát és raktárait. A teljességre nem törekvő felsorolás is meggyőzően igazolja, hogy megérett az idő a levéltárügy égető technikai problémáinak megoldására. Ezt a munkát nyilván csak egy levéltár-tudományi és technikai-tudományi kérdésekre válaszolni tudó részleg tudja elvégezni, ennek a részlegnek kell a koncepcióját kidolgozni, annak minden jogi következményével együtt, — esetleg együttműködve a könyvtári területtel. Ezért javaslom annak megvizsgálását, hogy hogyan lehetne ezt a kérdést a Levéltári Igazgatóság keretei között megoldani. Célszerűnek látszik egy Levéltártudományi Intézet felállítása, esetleg egy Könyvtár és Levéltártudományi Intézet felállítása. Ha a szakmai elméleti kérdések megoldását a két terület külön-külön is keresné, a technikai kérdések megoldásában, a restaurátor- és mikrofilmszakember-képzésben, a raktározás kérdéseinek megoldásában közös a probléma, tehát közös megoldási lehetőséget érdemes figyelembe venni. A raktárhigiéniai kérdések is azonosak, és mivel a fel-