Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sashegyi Oszkár: Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása / 461–503. o.

Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása 499 nak egymással való érintkezésénél is. A belügyminisztériumi szabályzat lényeges újítása, hogy a minisztérium egyes osztályait szakok szerint csoportosítva, főosztályokba osztja be, s minden főosztály mellett osztályiroda létrehozását írja elő. így a fejlődés, amely egykor — a feudális-kori dikasztériumok tanácstestületeit felbontva — létrehozta a minisztériumok önálló osztályait, elérkezett ahhoz a stádiumához, amikor a segédhivatalok vonalán is bizonyos dekoncentráció következett be. A minisztérium központi irattárának az új szabályzat szerint az a fő feladata, hogy az osztályirodáktól a tíz évnél régibb iratokat átvegye, s azokban selejtezést hajtson végre. A már 1901 óta végzett selejtezések

68 végzetes pusztítást idéztek elő a minisztérium iratanyagában, s minthogy a többi minisztériumban hasonló módon jártak el, ma dualizmus-kori forrásanyagunk hiányosabb, mint a megelőző koroké. Az 1901: XX. te. felhatalmazta a belügyminisztert, hogy rendeleti úton, egységesen szabályozza a vármegyei központi és járási, a községi (kör)jegyzői, a közigazgatási bizottsági és a gyámügyi ügyvitelt, „az eljárásban a szóbeliség és közvetlenség lehető érvényesítésével, a távbeszélő hálózatnak minél kiterjedtebb mértékben való igénybevételével, az időszaki jelentések, kimutatások, nyilvántartások kevesbítésével és egyszerűsítésével, megfelelő iromány-(nyomtatvány)minták megállapításával". (32. §.) Míg PálfFy Móric helytartó 1862-ben a megyekormányzókat utasította ügyviteli szabályzat kiadására, s számukra csak az alapelveket írta elő, most a belügyminiszter — a törvényes felhatalmazással élve és megfelelő, széleskörű megvitatásra lehetőséget nyújtó előkészítés után — egységes ügyviteli szabályzatot adott ki a megyék, egy másikat a községi és körjegyzők, ismét mást a közigazgatási bizottságok, s végül egyet a községek és járások gyámügyi ügyvitele részére. A törvény egykorú kiadója és magyarázója (egyben előkészítésének is részese), Némethy Károly, a vonatkozó §-hoz fűzött megjegyzésében indíttatva érezte magát annak kifejtésére, hogy az egységes ügyviteli -szabályzatok rendeleti úton való megállapítása nem az autonómia, nem az anyagi jogalkotás, hanem kizárólag a rend kérdése. „Az egységes ügyviteli szabályzatok — írja — nem alkotnak tárgyi jogot, hanem csakis azokat a szabályokat foglalják magukban, melyek egyrészről megvalósítják az ügymenetnél az egyszerűséget, a tervszerű egyöntetűséget, az összhangot, rendet és helyes munkamegosztást, másrészről pedig biztosítják a közcélok elérésére, s a közönség igényeinek kielégítésére közvetlenül ható rendelkezések végrehajtásánál az alaposságot és a gyorsaságot."

69 A törvény értelmében kibocsátott és 1903. január 1-vel életbe léptetett ügyviteli szabályzatok egy része a szoros értelemben vett ügyviteli szabályokon kívül pragmatikus jellegű rendelkezésekét is tartalmaz. Erre a közalkalmazottak jogait és kötelességeit szabályozó egységes szolgálati pragmatika hiányában volt szükség. A tulajdonképpeni ügyviteli szabályok megszerkesztésénél ugyanaz a koncepció érvényesült, amit az 1850. évi Hauer-féle utasítás tükröz: időrendi egymásutánban látjuk az ügyirat sorsát, az ügydarab beérkezésének pillanatától kezdve egészen addig, amíg az irattárban végleges helyére kerül, s emellett csoportosítva megtaláljuk az előadók és kezelők teendőit. Nem csak a szerkezet, az alapvető elvek is megegyeznek. A Széli Kálmán-féle szabályzatok mintegy tovább fejlesztik a Hauer-féle utasítást az újabb fejlődés által megkívánt irányban, s azt módosítják egyes speciális területek igényei szerint. A kor technikai fejlettségének megfelelően az ügyintézésben szerephez 68 Szinai Miklós: A belügyminisztériumi levéltár. Repertórium. Bp. 1973. 8 1. A repertórium az 1902. évi szabályzatot figyelmen kívül hagyja. 69 I. m. 1. k. 158. 1. 32*