Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Lengyel Alfréd: Győr megye és város igazgatásának demokratikus továbbfejlesztése, 1948–1954 / 341–358. o.

Győr megye és város igazgatásának demokratikus továbbfejlesztése (1948—1954) 349 azokkal összeforrva gyakoroljuk helyileg az államhatalmat, akkor a tanácsok sike­resen fogják megoldani feladataikat." 26 A végrehajtó bizottsági üléseken egyébként (elsősorban Győr-Sopron Megye Tanácsánál) számos olyan probléma került megvitatásra már 1951-ben, amelyek a Minisztertanács által lefolytatott vizsgálatok eredményeképpen, egy évvel később (a tanácsok munkájának megjavításáról szóló 2079/23/1952. számú határozat keretében) a fogyatékosságok felszámolását célzó feladatok között szerepeltek. Az idézett jog­szabály ugyanis a következő szempontok érvényesítését hangsúlyozta a tanácsi műkö­dés szintjének emelése érdekében: 1. meg kell erősíteni a központi szervek irányító munkáját, 2. a tömegkapcso­latok fejlesztése terén további intézkedésekét kell tenni, 3. növelni kell a tanácsok belső szervezetének rugalmasságát, 4. jobban ki kell domborítani az egyszemélyi felelősség rendszerét, 5. bővíteni kell a járási és községi tanácsok hatáskörét, 6. a tanácsi dolgozók szakmai felkészültsége érdekében további lépéseket kell tenni. E célkitűzésekkel kapcsolatosan a Megyei Tanács V. B. ülésein (az esztendő második felében) — többek között — az alábbi napirendi pontok kerültek megtár­gyalásra: a már fentebb is említett július 18-i ülés a tömegkapcsoiatok megjavításá­val összefüggésben felismerte az állandó bizottságok nagy jelentőségét, a tanácsi szervek és a dolgozók közti kapcsolatok kiépítésének és erősítésének terén reájuk háruló döntő felelősséget, de ugyanez az ülés foglalkozott az alsóbb szintű tanácsi munka hatékony támogatásának kérdésével is, és az ellenőrző csoportot bízta meg a felügyelettel; 27 a szeptember 19-i tárgypontok között első helyen szerepelt a hivatali • apparátus vontatott ütemű működésének kérdése és a plénum ennek okait a megfelelő káderek hiányában, a tanácsatagok fogadó óráinak és beszámolóinak tervszerűtlen­ségében jelölte meg; a végrehajtó bizottság ezért a következőket határozta el: „a taná­csok üresedésben levő munkahelyeinek betöltéséről egyrészt az államigazgatási isko­láról kikerülő káderek beállításával, másrészt a munkás- és parasztkáderek az eddigi­nél fokozottabb mértékben történő bevonásával kell gondoskodni; ugyanakkor foko­zatosan el kell távolítani a tanácsokból az oda nem való ellenséges elemeket"; a fogadóórák és beszámolók megszervezésével kapcsolatban pedig ezeket rögzítette a jegyzőkönyv: „tanácsaink nagy része még ma is úgy fogja fel a tanácstagok fogadó­óráinak és beszámolóinak megszervezését, mint kampány-feladatot. Alárendelt taná­csainkat ezért rá kell venni arra, hogy ezeket folyamatosan tartsák meg és ügyeljenek arra, hogy ezek az aktuális politikai és gazdasági kérdések megoldásának előmozdí­tását szolgálják;" 28 a december 19-i ülés (az 1952. év első negyedévi munkatervének összeállítása során) a korábbi tapasztalatokból kiindulva és a belügyminiszter által megadott szempontok figyelembevételével az alábbiak mellett döntött: az osztály­értekezeleteket rendszeresekké kell tenni...; a jövőben fontos ellenőrző és instruáló szerepet kell betölteniük a felettes tanácsoknak, elsősorban a Megyei Tanácsnak, az államigazgatás munkájában és fokozott gondot kell arra fordítani, hogy a tanácsi és vb. ülések az alsó szinteken is tartalmasak, s az aktuális problémák megoldására képesek legyenek. 29 26 Uo. 1951. 31. sz. (1—2.) 27 Az állandó bizottságok munkájának aktivizálása céljából a vb-ülés úgy döntött, hogy az osztály vezetők személyesen keresik fel a bizottsági tagokat a teendők megbeszélése végett. (GYSmL: 1.: Győr-Sopron Megyei Tanács V. B. jegyzőkönyvei. 1952. 31. sz.) 28 Uo. 1952. 40. sz. 29 Uo. 1952. 53. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents