Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Leblancné Kelemen Mária: Adatok a Nógrád Megyei Levéltár történetéhez / 319–339. o.

Adatok a Nógrád megyei Levéltár történetéhez 325 A polgári kor (1849—1944) A világosi fegyverletétel után Haynau rémuralma, az ezt követő Bach-korszak, majd az alkotmányos autonom vármegyei életnek rövid visszatérése, a Schmerlingféle provizórium időszaka, végül a XIX. sz. második felében kibontakozó polgári fejlődést elősegítő kiegyezés mind-mind meghatározta nemcsak a magyar társadalmi, politikai, szellemi élet alakulását, hanem határkő a magyar levéltárügy, ezen belül a Nógrád megyei Levéltár történetében is. Nógrád megyét az új közigazgatási rendszer keretében Bars, Hont, és Zólyom megyékkel együtt a zólyomi kerületbe osztották be. A kerület főnöke Andreánszky Sándor lett. Forradalomellenes tevékenysége még felettesei túlbuzgóságát is meghaladta. Véleménye szerint „a vármegyei és városi levéltárakból az összes jegyzőkönyvet és tárgyalási iratokat, amelyek a lezajlott forradalmi eseményekre vonatkoznak, össze kell szedni és mindezeket fel kell küldeni az állami levéltárba, hogy ott őrizzék azokat, ...de még helyesebb volna, ha ezeket az iratokat végleg megsemmisítenék". A kormányzóság kénytelen volt leinteni Andreánszkyt, annál is inkább, mert szerintük e jegyzőkönyvekre, bizalmas iratokra még szükség lesz bizonyos magánjogi és a közjavakat érdeklő ügyek intézésénél. Azonban egy vagyonelkobzási parancs kapcsán találtak olyan elrejtett iratokat, amelynek alapján utasították a kormánybiztosokat, hogy „szigorúan kutassák át a vármegyei levéltárakat és minden olyan épületet, irodát, ahol a magyar kormány hivatalai voltak."

18 Az utasításnak megfelelően a „beamterek" és „ofnzíálok" meg is indították irtóhadjárataikat a levéltárak ellen és elvittek minden „forradalmi" iratot. A nógrádi anyag pusztulásában a fentebbi tényeken túl közrejátszott ismét a tűzvész. „1849-től ugyanis néhány megyei ülés Losoncon tartatott és az iratok ott lévén, a város elpusztulása alkalmával azok a lángok martalékává lettek."

19 Ugyanezt a hírt erősíti meg a Balassagyarmaton 1850. január 11-én kelt jelentés is, miszerint: „Losonc város Tanácsa folyamodására ezennel közhírré tétetik; hogy a szerencsétlen tűzvészkor a leveles-tár is elégvén..."

20 Egyébként — legalábbis látszatra — az abszolutizmus kora a levéltárakat nem sokra értékelte. Egy letűnt, idejét múlt korszak hagyatékát látta bennük mindössze. Nagy Zsigmond, aki 1844 óta töltötte be a levéltárosi tisztséget, így vallott erről az időről, saját szerepéről abban a jelentésben, amely ugyancsak a már idézett OSzKkéziratban található: — „1850 januárjában a Nógrád megyei Császári Királyi Törvényszékhez akkoron szóló igazságügyi miniszter a pertárhoz tartozó iratokat lajstrom szerint a levéltárnoknak átadta: A törvénykezési osztály a megyei levéltár sorsa felől nem intézkedett, hogy majd a politikus szakosztály fog felette rendelkezni. Végül egyik sem intézkedett... Én, ki a megyei levéltárat a forradalom előtt és alatta kezeltem, kötelességemnek éreztem azt továbbra is folytatni mind a mellett, hogy a hivatal kezellésére sem kinevezve, sem megerősítve nem voltam, sem pedig azért fizetést nem húztam." Sem a közigazgatáshoz, sem a törvénykezéshez nem tartozott, de mindkét réjszről jöttek az utasítások és reménykedett, hogy egyszer a levéltár helyzetének rendezésére is sor kerül. 18 Főglein A.: Iratpusztítás és levéltárcsonkítás az önkényuralom alatt. LK. 1955. 48—60.1. 19 Nagy F. i. m. 12. 1. 20 NmL Liber currentalium Karancsság 1845.—1850. 93/1850. sz.