Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Bónis György: Olasz vikáriusok Magyarországon a reneszánsz korában és a Beneéthy-formuláskönyv / 89–101. o.
98 Bónis György elítélt, de ilyenkor a helynök a felszólítást elsősorban az egyházi elöljárókhoz, saját érsekétől kezdve az ország összes püspökeihez, apátjaihoz, papjaihoz, és csak azután a világi urakhoz intézte (200). A világi kar formájában nyújtott segítség feltételezte az egyházi és a világi bíróságok harmóniáját, mely a formuláskönyv korában már a rendi állam égisze, az uralkodó fősége alatt jött létre. Ennek az összhangnak egyik tényezője volt a hatásköri kérdések rendezettsége, mely elsősorban Corvin Mátyás törvényhozásának köszönhető. 51 Nincs terünk itt végigkísérni az esztergomi prímási szentszéknek a ratione personae és ratione matériáé élvezett, még mindig széles körű hatáskörében folytatott gyakorlatát, bár megérdemelné a részletes tárgyalást (csak az impotentia ex maleficio címén való házasság-érvénytelenítés legrégebbi magyar példáját említjük: 34.) Befejezésül csak arra a szerepre szeretnénk rámutatni, melyet a Beneéthy-formuláskönyvben tükröződő esztergomi szentszéki gyakorlat egyrészt a feudális magyar jog fejlesztésében és hézagainak kitöltésében, másrészt a társadalmi különbségtétel elmélyülésének akadályozásában játszott. Láttuk, hogy az esztergomi prímási szék felsőfokú fóruma volt az esztergomi egyháztartomány, mint legátusi szék pedig az ország összes hasonló bíróságainak. A fellebbezések révén irányító szerepet vitt az egész akkori magyar jogterület egyházi bíráskodásában, s így egységes partikuláris jog kialakulását tette lehetővé. (Jellemző, hogy az 1493-i esztergomi zsinati határozatokat változatlanul, vagy bővítve más egyházmegyék zsinatai is átvették; a zsinati határozatokat viszont a szentszéki praxis alkalmazta: 60,172, 421.) A világi bíróságokkal való érintkezésben Esztergom a hatásköri kérdések pontos megvilágításával, az alsóbbrangú fórumoknak határidőn belüli elintézésre vagy a per felterjesztésére való kötelezésével a laikus bírákat is fegyelmezett jogi gondolkodásra nevelte; magatartási mintáit természetesen az egyetemesen kötelező kánonjogból merítette. Amikor egy kierőszakolt átterelő parancs vagy önhatalmú megyei, városi beavatkozás kapcsán az esztergomi vikárius a központi bíróságokat tisztelettel figyelmeztette, a vidékieket pedig eltiltotta vagy megintette, egyúttal az egyházjog szabályaira is hatékonyan kioktatta őket. Ezekből merítette a szentszéki gyakorlat azokat az elveket is, amelyek a hazai jog egyáltalán nem (házassági jog) vagy csak fogyatékosan szabályozott (szerződési jog, a becsület védelme, erkölcsi kártérítés) jogterületek fejlesztésére szolgáltak. A kánonjogi elvekkel együtt az egyházi formák is elterjedtek, pl. a kötelmi jogi gyakorlatban meghonosodott az apostoli kamara kötelezvényformája (214), a biztosítéknak (229, 231) s a fizetésre való felszólításnak (245, 246 stb.) a mintája is. Ezekre a hatásokra hazai szakirodalmunk eddig alig figyelt fel. 52 De közvetlenül is hatott az esztergomi gyakorlat a magyar társadalomra, mégpedig — talán kimondhatjuk — a megmerevedő rendiséggel ellentétes irányban. Nemcsak abban nyilatkozik ez meg, hogy a vidue et miserabiles persone ügyei eleve a szentszék hatáskörébe tartoztak, hanem olyan apróságokban is, hogy a vikárius szegény falusi embereknek, akik kocsmai verekedés során embert öltek, az apostoli szentszéknek fenntartott kiközösítés alól is ideiglenes feloldozást ad (35), vagy hogy egy Nagy István nevű világinak, ki a marasztaló ítéletnek csak ingóságai eladásával tudna eleget tenni, a fizetésre 8 hónapi haladékot enged azzal, hogy a kánonjogi portio alimentorum épen marad neki (499). De a szentszéki bíráskodásnak legjelentősebb vonása az, hogy a perképesség tekintetében mellőzi a rendi különbségtételt. 51 Uo. 224 sk. 52 Vö. mégis Félegyházy J.: Werbőczy Hármaskönyve és a kánonjog. Vác, 1943.
