Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Bónis György: Olasz vikáriusok Magyarországon a reneszánsz korában és a Beneéthy-formuláskönyv / 89–101. o.

Olasz vikáriusok Magyarországon a reneszánsz korában és a Beneéthy formuláskönyv 99 Közismert tény, hogy a vármegye ebben az időben már a földbirtokos nemesi réteg befolyása alá került, és kirekesztette gyűléseiről a XIV. században még jelen volt „szabad állapotú embereket"; hogy a városok féltékenyen őrizték polgáraik fölötti joghatóságukat, és a legnagyobbak közülük nem sokkal a tárgyalt korszak előtt tették kizárólag polgári jellegűvé a tárnokmester bíróságát; végül, hogy a XIII. századtól kezdve állandósult földesúri hatóság egyre nyomasztóbb súllyal nehezedett a magyar jobbágyságra. Nemes, polgár és jobbágy más-más jog uralma alatt állott, más-más bíróságok elé tartozott. Ez az elzárkózás még élesebbé vált azáltal, hogy a nemességet ez időben már nem a földbirtokhoz, hanem a nemeslevél és a címer használatához, tehát pusztán formai jegyekhez fűzték, s így a szegény nemes és a tehetős jobbágy közötti rangkülönbség még kiáltóbbá vált.

53 Az uradalomnak kizárólagos joghatóságra való törekvése megnyilatkozott a szentszéki bíráskodással szemben is. Hunyadi János mint besztercei gróf pl. 1454-ben Tarcal birtokának kiváltságaira hivatkozva kérte az egri püspököt, tegye át hozzá a tarcali plébánosnak az egri vikárius előtt indított perét, mert a lelkésznek őnála vagy tokaji várnagyánál kellett volna ügyét elkezdenie.

54 Mátyás király Szomolnokbánya polgárainak a végrendeleteket kivéve minden perre kiterjedő joghatóságára hivatkozva 1477-ben arra hívta fel az esztergomi vikáriust, terjessze előtte folyó pereiket a szomolnokbányai bíró és esküdtek jelenlétébe.

55 Brandenburgi György őrgróf mindig kötelezvényt vett gyulai uradalmának új plébánosaitól, hogy minden ügyüket a vártartomány bíróságain fogják elkezdeni.

56 Mindezekből kitűnik, hogy a magyar birtokososztály az egyházi bíróságokkal szemben is a jobbágyok, teljes mediatizálására törekedett. Ha ez sikerül, az uradalom kifelé is teljesen lezárul s a jobbágyságnak járhatatlanná lesz az emberszámba vétel felé vezető utolsó kis ösvény is. A földesuraknak ez a törekvése a szentszéki gyakorlat következetességébe ütközött. A Beneéthy-formuláskönyv is bizonyítja, hogy a szentszék nem tett különbséget férfi és nő, nemes, jobbágy és polgár, keresztény és zsidó között a perképesség szempontjából. Esztergom vikáriusa előtt számos esetben pereskedtek polgárok, mégpedig mind egyenként (férfiak, asszonyok és leányok egyaránt), mind közösségükben (városok), sőt polgári jogállású ügyvédek — Ilswai János deák, Pálffy László mester és Udalrik mester esztergomi polgárok (pl. 163, 191, 252) — egyenjogúakként állottak szemben papokkal és nemesekkel. Ugyanígy egyenjogúakként pereskedtek a szentszéken jobbágy férfiak, asszonyok és leányok, valamint egész jobbágyközségek (332); ha azonban az urak pereskedtek, mint a győri püspök és káptalana Gyarmat tizedéért, akkor az igazságtalanul interdictum alá vetett, tehát érdekelt jobbágyközség megbízólevelét nem vették figyelembe (365). A zsidók perképességét az a jogeset tanúsítja, melyben egy zsidó hitelező a keresztény adós hitszegése címén indít követeléspert (513), tanúzási képességét pedig az az eskü, melynek a Tripartitum III. 36. titulusában foglaltnál jóval rövidebb formuláját Beneéthy tartotta fenn számunkra (390).

57 Más kérdés azután, hogy a per kimenetelét — mint a világi fórumokon is — hatalom, befolyás vagy atyafiság erősen befolyásolta. 53 Bónis Gy: Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, é. n. —1941. 476 sk. 54 Zichy okmt. IX. 464. 55 A gróf Csáky család története. Oklevelek. Budapest, 1919—1921.

1. 444. 66 1518 és 1524 közt: Gyula város oklevéltára, szerk. Veress E. Budapest, 1938. 67, 81—83. 57 Iuramentum Judeorum. luras in Juda in hac forma videlicet per Deum patrem omnipotentem Sabaoth, qui apparuit Moysi in rubeo, vei verum Adonay patrem, quod respondebis recte et veritatem dices de eo, quo interrogaberis. Respondeat Iuro. Et si tamen culpabilis eris vei periura7*