Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Bakács István: A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárának története az Országos Levéltár keretében, 1934–1945 / 33–84. o.
50 Bakács István mára a levéltári kezelést és elhelyezést tartotta szükségesnek, hozzáfűzve azonban, hogyha az ilyen iratanyagot részekre tagolták, az elkülönített és máshol elhelyezett részek levéltári jellege nem szűnik meg. Kétségtelenül Herzog érdeme volt a családi-személyi fondok nagymérvű gyarapítása, 82 s iratanyaguk hozzáférhetővé tételére való törekvés. De nemcsak a családi fondok rendezése került sorra, hanem a Nemzeti Színházé, valamint a Magyar Kereskedelmi Társaság iratanyagáé is — holott ez utóbbi már háromnegyed százada volt a Múzeum őrizetében. 83 Nyilvánvaló volt, hogy a családi levéltárakat csak akkor lehet megszerezni, ha azt a célt, hogy a tudományos kutatás számára hozzáférhetővé kell azokat tenni, a gyakorlatban megvalósítják. Ezért fordított az Országos Levéltár sok energiát a családi fondok rendezésére. 1938 elején minden osztálymunkát leállítottak s az egyes osztályok referensi munkakörének ellátásához feltétlenül szükséges tisztviselőkön kívül mindenkit a Múzeumi Levéltár munkáihoz állítottak be. 84 Az azonban az Országos Levéltár szétágazó feladatainak következménye volt, hogy ez a valóságban mindössze két tudományos dolgozó beállítását eredményezte. A rendezési munka sikerének oka azonban az volt, hogy 1938-ban pl. az Országos Levéltárban a kinevezett 21 tudományos tisztviselő mellett tíz főiskolai képesítésű gyakornok is dolgozott. S bár 1938 után a katonai behívások következtében csökkent a munkaerő-létszám, 1939-től a felvidéki, majd erdélyi újonnan kinevezett vármegyei és városi főlevéltárnokok az 1929. évi XI. te. 13. § alapján kötelező egyéves levéltári gyakorló szolgálat keretében hozzásegítettek egy-egy családi fond rendezésének befejezéséhez. Természetszerűleg a világháború utolsó éveiben e tekintetben sok érdemleges munka nem folyt, de jellemző, hogy 1942-ben már csak a próbaszolgálatos gyakornokok rendeztek, így a Málnási és Benke családok, nemkülönben a nagyváradi gubás és a balatoni kovács céh — kétségtelenül kisterjedelmű — iratanyagát. 85 Nem vitás, hogy az Országos Levéltár a harmincas években mind fokozottabban látta, hogy a hazai levéltárügy rendezésére, főként a magánlevéltárak, családi, vállalati, egyházi levéltárak — védelmére törvényes intézkedésekre van szükség. Az Országos Levéltár ugyanis nem hivatott s nem is képes minden családi, vállalati levéltár begyűjtésére, megőrzésére — bár Herzog, mint láttuk — mindent megtett ennek érdekében. A Múzeumi Levéltár 1933-ban a Magyar Közgazdasági Társaság segítségével polgári családok, kereskedelmi házak és gyárak iratanyagának a Múzeumi Levéltárban történő elhelyezését szorgalmazta 86 , s ezt a törekvést az Országos Levéltár is magáévá tette: megvásárolta a Natorrj-Macher pesti kereskedőcég XVIII. századvégi— XIX. század eleji iiatanyagát. 87 Am általános rendezésre volt szükség, 82 Erre vonatkozóan utalunk arra a széles körű levelezésre, amelyet 1941-ben kezdtek Zichy Ferenc 1849-ből származó iratainak megszerzése érdekében Jakabffy Józseffel, a Biharkőrösvölgyi Takarékpénztár RT igazgatójával, Sass Kálmán érmihályfalvai lelkésszel, Németh István bihardiószegi plébánossal és Veress István debreceni ref. tanítóképezdei igazgatóval, amely végül is a szóbanforgó iratanyag megszerzését eredményezte. (OL 539/1941, 84/1943 asz.) 83 Az iratanyag a Kézirattár Fol. Hung. 212—292, Quart. Hung. 413—427, Oct. Hung. 147 és Duodecimo Hung. 30—31 jelzete alatt volt, s századunk elején került át a Levéltárba. (Vö. OL 966/1939) 84 OL 6/1938. 85 OL 3440/1942. 88 Sulica: A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztálya... 27. 1. 87 OL 2363/1940. A cég tizennégy mázsa súlyú iratanyagát egy antiquariustól vásárolta meg az Országos Levéltár.
