Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - IRODALOM - Kállay István: Genealogica et heraldica. Szerkesztette: Franz Gal és Hanns Jäger-Sunstenau. Bd. I–II. Wien, 1970 / 424–426. o.

Irodalom 425 alapított Osztrák Történetkutató Intézet tanrendjében a segédtudományok vezető szerepet játszottak, de a címertan és a genealógia kimaradtak belőle. Zöllner professzor hangsúlyozza, hogy a genealógiai kutatások története nemcsak a történettudomány, hanem a politikai és társadalmi kapcsolatok fejlődésére is fényt vet. Hiba volt, hogy a genealógusok alkalmazták ugyan a történeti kutatói módszerek és kritika vívmányait, de a társadalmi változásokat nem vették figyelembe. A feltörekvő polgárság ugyanis a genealógiában csak arisztokratikus időtöltést látott. Egész más gondjai voltak, mint az ősök leszármazási táblázatai. A másik alapvető tanulmány Heinz F. Friederichs, a Frankfurt am Main-i Genealógiai Intézet elnökének tollából való. Friedrichs két kérdéssel foglalkozik: a) tudomány-e a genealógia? b) mi a szerepe? Megállapítja, hogy az újkori, modern genealógiai kutatások célja többé nem az ősök vagy nemzetségek leszármazási táblázatainak a készítése, hanem sokkal inkább a helyi társadalmi és kulturális szerkezet vizsgálata. Ez a törekvés jut kifejezésre a „Familiengeschichtliche Bibliographie 1960—1962" című kiadványban, mely 25 000 címszót tartalmaz. A kutatások legnagyobb részét ma is, mint korábban, az egyes családok története adja. Mégis új a kutatásokban, hogy a források kutatásában és bemutatásában, a módszer és szisztematika tekintetében olyan nagyfokú hitelességre törekednek, mely már a természettudományok határát súrolja. Egyik társadalomtudomány sem ismeri pl. a jelek és rövidítések olyan exakt rendszerét, mint a genealógia. A genealógiai munkák tagoltak, exaktok, statisztikai, szociológiai, néprajzi, etimológiai és földrajzi értékelésekkel vannak ellátva. A genealógia mindezeken keresztül az országos kultúr- és társadalomtörténet keretébe tartozik. A társadalom- és népesedéstudományon keresztül híd lehet a múlt és jövő között. A genealógia igen alkalmas arra — írja Friederichs —, hogy technikai módszereket alkalmazzon. Az adatok, nevek, foglalkozás megjelölések, helynevek, halálokok stb. állandó ismétlődése ezt nemcsak lehetővé teszi, de meg is követeli. Amennyiben a genealógia a modern technikát hasznosítani tudja, nő a jelentősége mint tudománynak. Ugyancsak a genealógia és a modern technika kapcsolatának szükségességéről ír Georg H. Fudge (Salt Lake City) is. Beszámol arról, hogy a Genealógiai Társaság 1961 óta mintegy nyolc millió adatot jegyzett ki és vitt át gépre az egyházi anyakönyvekből. Elmondja, hogy Svédországban a számítógépek egész rendszere működik, mely 1967-től kezdve a népesedés legfontosabb adatait tartja nyilván. Hasonló nyilvántartás létezik Chilében is, ahol 1885-től az anyakönyvek adatait számítógépekbe táplálták. További lépést jelent, mikor majd távközlés (telex, televízió) útján olvashatjuk más országok anyakönyveit, nagy távolságból kaphatunk felvilágosítást, „A jövő genealógusainak a televízió ernyőjén megjelennek majd születési adataink, de a kutatók nem fogják érezni a kutatás örömét" — írja Fudge. Genealógiai témakörbe tartozik Wilhelm Rausch, a linzi városi levéltár igazgatójának tanulmánya, ki Mad Dobiinger 1906-ban megjelent, „Die Herren von Walsée" -című művét helyesbíti az újabb vizsgálatok, elsősorban az első linzi vásárok forrásainak tanulmányozása nyomán. A Walsee-ieknek azért is nagy figyelmet szentel, mivel a sváb hercegségből a Habsburgok kíséretében Ausztiába vándorolt Walsee-ág alapította a linzi minorita kolostort. V. Jan Sedlak a városi címerek eredetérőlír, elsősorban a csehországi városok vonatkozásában. Megállapítása szerint az első városi pécséteken megjelenő várat, bástyát, tornyot stb. már csak azért sem lehet címernek tekinteni, mivel azokat nem adományozták, hanem maga a város határozta meg. A pecséteken megjelenő címerek viszont rendszerint valamely természetes személyhez, pl. a birtokoshoz kötődtek. Van azonban arra is példa, hogy a város á várúr címerét megváltoztatva vette át pecsétjébe. Mihelyt a városok önálló katonai és politikai tényezők lettek, valamint kiemelkedtek a gazdasági alávetettségből — írja Sedlak •—, jelentkezett az önálló címerszerzési képesség. Tudjuk, hogy a városok politikai szerepe Közép-Európában már a 14. században jelentős volt, ekkor jelentek meg az első városi címerek is. A következő században már gyakran adományoznak az uralkodók városi címereket.- Néha a városok sisakdíszt is kértek, ami címerüket a nemesihez tette hasonlóvá. Ezek a címerek az adománylevelekben „arma seu insignia"—ként vannak; megemlítve Hanns Jäger-Sunstenau professzor, a bécsi „Adler" Genealógiai és Heraldikai Társaság elnöke, a bécsi közgyűjteményekben található címerkönyveket ismerteti. Hangoztatja, hogy csak felsorolást ad, mivel azok leírása maga egy vastag kötetet tenne ki. Kiemeli Berchem, Galbreath és Hupp „Die Wappenbücher des deutschen Mittelalters" című művét. Az ebben a munkában szereplő 80 kézirat közül 16-ot Ausztriában (12-t Bécsben, 4-et Innsbruckban) őriznek. A Bécsben őrzött címerkönyyek száma azonban ennél sokkal nagyobb, mivel nemcsak német, hanem latin és szláv eredetű kéziratok is vannak. Sunstenau 22 db címerkönyvet ismertet a Nationalbibliothekból, 15 db-ot a Staatsarchivból, valamint további címerkönyveket a Kunsthistorisches Museumból, az alsó-ausztriai tartományi és Bécs városi levéltárból. Tanulmányát igen szép kivitelű ábrákkal illusztrálja.