Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Magyar Kamara tisztviselői II. Józseftől a polgári forradalomig, 1780–1848 / 327–395. o.
338 Fallenbüchl Zoltán 1811 és 1820 közt már 22-ből csak 8, 1821—1830 közt az arány 11:3, hogy 1831 és 1840 közt 15:3-ra romoljék. Az 1840 után kinevezett írnokok közül a szabadságharcig többé már senki sem lépett elő. Az előmenetel szerényebbé vált lehetősége a kisebb hivatalokban határozottan kedvezett a főleg német eredetű polgári réteg fiainak, mivel ezeknek törekvései általában szerényebbek voltak. Még az osztrák hivatalnokcsaládokból származók is inkább választották a sok ideig ingyenes munkával járó fogalmazógyakornokságot, mert az hosszabb távra nagyobb előmeneteli lehetőséget kínált, mint a hagyományos út, a járulnoki, majd írnoki szolgálat. Különösen a számvevőség hivatalnokai közt sok a német polgári sarj és ugyancsak német eredetű régi kamarai tisztviselő-ivadék. Ez is magyarázza bizonyos fokig a Kamarának németes jellegét. Együtt járt ezzel, hogy ez a tisztviselőréteg az egyre intenzívebb politikai mozgalmaktól is sokáig távol tartja magát, amire egyébként hivatalnoki alkalmazása meglehetősen rá is szorítja. Azt azonban nem lehet állítani, hogy a kulturális megújhodási törekvésekből kivonta volna magát, vagy a „nemzeti tsinosodás" egy bizonyos, specifikusan budai változata hatás nélkül maradt volna rá. Tévedés azt gondolni, hogy a Kamara tisztviselői kara a kor irányító eszmével szemben egyöntetűen negatív álláspontot foglalt volna el. Az ismeretek gyarapításának minden korban, de Magyarországon különösen a XIX. század első felében élénkké váló szenvedélye, egyben könyvgyűjtő passzióval társul azoknál, akik ezt megtehetik. Stettner Gábor titkár, majd tanácsos könyvtáráról már korábban megemlékeztünk. 30 Ez a könyvtár és Stettner rajzainak gyűjteménye utóbb az 1820-as években, veje Nyitray helytartótanácsi tanácsos birtokában Buda egyik kulturális nevezetességének számított, 31 melynek kincseihez olykor más művelődni vágyók is hozzáférhettek, nem úgy mint Majláth József kamaraelnök és Cziráky Antal alelnök könyvtáraihoz. Igaz, mindkettő nagy könyvbarát és gyűjtő, az előbbi például az egyházatyák műveinek különféle kiadásait szerezte meg előszeretettel, az utóbbi pedig szép képtárat is gyűjtött össze: de mindkét lelkes amatőr tevékenysége megmaradt a régi főrangú műgyűjtők privát passziójának színvonalán, társadalmi hasznúvá nem lett, mivel egyikük sem Budán tartotta kollekcióját, hanem Majláth kiskéri, Cziráky pedig lovasberényi kastélyában 32 , s ha nem is zárták el azokat az érdeklődők elől, a megközelítés nehézsége ,miatt csak kevésbé tudtak hatni az értő közönségre, mintha a városban tartották volna gyűjteményeiket. Ebben az időszakban különben a kisebb-nagyobb magánkönyvtárak már távolról sem tartoznak a ritkaságok közé s valószínűnek látszik, hogy több kamarai tisztviselőnek volt szép könyvtára — persze főként német és francia művekből —, ha ezeket Schams, Buda monográfusa nem is sorolta fel munkájában. Feltűnést keltett saját korában a Bécsből ideszármazott Koy Tóbiás pénztárfőnök érem- és lepkegyűjteménye is. Az erősen természettudományos érdeklődésű Koy saját preparálási módszert is dolgozott ki rovargyűjtők számára és kollekcióját nemcsak szívesen mutatta meg másoknak, de katalógust is készített róluk, hogy a tudomány számára hasznosabbá tegye gyűjteményét, nála tehát tudatos közművelődés serkentő szándékról beszélhetünk, ami érthető a Nemzeti Múzeum alapítását 30 FALLENBÜCHL ZOLTÁN: A Magyar Kamara tisztviselői a XVIII. században. Levéltári Közlemények. 41. évf. 1970. 289—290. 1. 31 SCHAMS, FRANZ: Vollständige Beschreibung der Königlichen freyen Haupt Stadt Ofen. Ofen, 1822. 350—353.1. 32 Uo., 324—325. 1.
