Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - Benda Kálmán: A királyi Magyarország tiszti címtára, 1607–1608 / 265–325. o.

268 Benda Kálmán a horvát egyházi és világi értelmiség nagy része kétnyelvű, a forrásokból nemegyszer el sem dönthető, horvát-e vagy magyar. A Draskovichok vagy a Frangepánok egymásközt magyarul leveleznek, a gersei Pethők, vagy az Istvánffyak pedig horvátul érintkeznek jobbágyaikkal és katonáikkal. A közigazgatás pedig egyöntetűbben latin, mint a magyarországi, ahol a magyar nyelv nemcsak a megyékben, hanem — a Bocskai-szabadságharc rövidéletű utóhatásaként — az országgyűléseken is előtérbe nyomult. Mindezt el kellett mondanom azokkal szemben, akik úgy vélik, hogy a horvátországi és magyarországi fejlődés már a XVII. században is élesen elvált egymástól. Nem vált el, s ez indokolja, hogy a tiszti címtárat kiterjesztettem Horvát-, Szlavónés Dalmátországra is. Annyira nem vált el, hogy egyes területeken, így az egyházi és a katonai közigazgatásban nem is vehettem figyelembe a társország későbbi különállását. 3. A közigazgatási szervezet. A történelmi tiszti címtár akkor tölti be rendeltetését, ha azon kívül, hogy megadja a tisztségviselők nevét, tükörképét nyújtja a mindenkori közigazgatásnak, feltüntetve nemcsak a szervezeti kereteket, hanem az alárendeltségi viszonyt is. Ennek a közigazgatásnak a rekonstruálása viszont korántsem könnyű feladat. Ember Győző kézikönyve {Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Bp. 1946) az egyetlen munka, amelyre ebben a vonatkozásban támaszkodhat a kor kutatója, ismerteti a közigazgatás szervezeti tagozódását, az egyes intézmények átfogó fejlődését, a konkrét részletek azonban nem mindig állapíthatók meg belőle. Hogy példát mondjak: azt megtudjuk, hogy a magyarországi postaigazgatás ekkor a Kancellária alá tartozott, hogy a posta megszervezésében, irányításában milyen szempontok érvényesültek, de azt, hogy hol voltak állandó postaállomások — ami a tiszti címtár számára nem lényegtelen — nem közli. Megtudjuk azt is, hogyan alakult a katonai közigazgatás, területileg hogyan oszlottak meg a főkapitányságok, de nem kapunk választ arra a nem közömbös kérdésre, hogy mely várak tartoztak a főkapitány parancsnoksága alá, azaz, hogy a magánkézen levő várakban, ha a törvény nem sorolta őket a végvárak köze, a főkapitány, vagy a birtokos úr akarata volt-e az irányadó; jogos és indokolt-e tehát az országos tiszti címtárban a magánvárak szerepeltetése. Még azt sem tudjuk minden esetben megállapítani, hogy a földesúri tulajdonban levő végvárak kapitányát a-vár birtokosa nevezte-e ki, vagy a főkapitány. Egyébként is az, hogy mely vár tartozik a végvári rendszerbe, vagy hogy hol működik harmincadhely, hol van postaállomás, időről időre változott, s éppen 1607—1608-ban, a Bocskai szabadságharc utáni nagy változások idején különösen is vigyáznunk kell. Gyakran ugyanis ami korábban volt és később újra lesz, ebben a két évben nincs. Az 1607—1608-as két év ugyanis több szempontból kivételes állapotokat tükröz. Egyrészt a jogi és a tényleges helyzet nem azonos. A szabadságharc és a bécsi béke a világi és egyházi közigazgatásban, az intézmények életében egyaránt jelentős változásokat hozott. Világi kézre adta a hiteles helyeket, elvette a jezsuita rendtől a turóci prépostságot és a vágsellyei iskolát, megfosztotta tisztségüktől a kamaraelnököket, kimondotta, hogy a végvárak a különböző főkapitányok, nem pedig a bécsi Hadi Tanács alá tartoznak, hogy címzetes püspökök nem lehetnek a királyi tanács tagjai és tisztségekre csak született magyarok nevezhetők ki. A gyakorlatban azonban mindez csak részben érvényesült. Többnyire helyükön maradtak az idegen tisztviselők, a királyi tanácsban továbbra is ott ültek a címzetes püspökök, ahogy a