Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború : egy kódex tanúsága / 213–263. o.

250 Szűcs Jenő ad meg családnevet Dózsa alvezérével kapcsolatban egyetlen forrás sem. Valamennyi egyszerűen „Lőrinc papként" nevezi meg (olykor latin, olasz szövegekben is: Laurentius pap, Lorenzo pop), maga Istvánffy Miklós is, kibővítve ezzel az elszigetelten álló meghatározással: Laurentius sacerdos e Cegledio oppido. Minden további kombináció alapja Horváth Mihálytól Márki Sándorig egyedül Istvánffy elbeszélése: egyedül ő szerepelteti ugyanis Lőrinc papot Dózsa oldalán már a pesti táborban, ő mondat ott el vele egy „beszédet", majd pedig számos olyan mozzanatot fűz személyéhez, amelyek igazolhatóan jórészt tévedések, illetve Istvánffy sajátságos kombinációi. Éppen ezért röviden át kell tekintenünk, mit tudnak az összes többi források (Istvánffyt kivéve) a parasztháború e fontos főszereplőjéről, éspedig a forrásoknak fentebb már említett genetikus sorrendjében, ami egyszersmind értékhierarchiájukat is jelenti. Az egykorú iratok, oklevelek csoportjában első ízben július 24-én bukkan fel a neve, mint aki a háború fejének, Dózsának kivégzése után is Várad körül még nagy sereggel harcol. Az augusztus eleji hírek még mindig 16 000 főnyi seregének utóvédharcairól szólnak, de augusztus 11-én Budán már értesülnek elfogásáról, később kivégzéséről. E csoport csak a Várad-környéki harcokról tud.

118 A három emlékirat információja már jóval gazdagabb. A névtelen budai emlékíró ugyan csak legvégső, erdélyi utóvédharcokról számol be, ott azonban olyan fontos részletekről, hogy Lőrinc pap végeztette ki Kolozsvár mellett Telegdy Istvánt, őt viszont Zápolyai ugyanott augusztus 10-én égettette meg. Verancsics krónikása már valamivel többet tud: Lőrenc pap a Szilágyságban és Várad tájékán vezette a harcokat, majd Zápolyai elfogatta és „megsettette Kolosvárott". A legtöbb részletet, az egész bihari hadjáratot, várak ostromát, Lőrinc elfogását és kolozsvári kivégzését a szemtanú, Szerémi György káplán beszéli el, olyan fontos — oklevelekkel ellenőrizhető — mozzanatokkal együtt, amelyek hitele kétségtelen. Éppen ezért a legnagyobb mértékben hitelesnek kell elfogadnunk Szeréminek azt a közlését is, hogy Lőrinc pap valahol Békés és Gyula közt csatlakozott több mint 2000 főnyi sereggel Dózsa György főhadához.

119 A következő, ez eseményekhez még közeli (1514—15 folyamán keletkezett) forráscsoportban Ianus Vitális Panormitanus, Cuspinianus, és Riccardus Bartholinus egymástól, s az előbbiektől függetlenül, egybehangzóan a Várad környéki harcokról számolnak be, megemlítik, hogy a végső ütközet 2—3000 főnyi emberáldozatot követelt, s végül Lőrinc papot megégették.

120 Ugyanez az információbázisa Antonio Suriano követjelentései nyomán Daniele Barbaro elbeszélésének.

121 A későbbi elbeszélő források közül már csak egyedül Ludovicus Tubero tekinthető olyannak, aki az 1520-as években még közvetlen információk alapján dolgozott. Elbeszélésének szerkezete: előbb elmondja Dózsa harcait a temesvári kivégzésig, majd sorra veszi a többi hadszintért, s ezek sorában a pesti csaták, Nagy (Longus) Antal Kalocsa-vidéki kereszteshada után mondja el, hogy tudomása szerint volt még két fontos hadszíntér, a Várad és Eger környéki. Az előbbinél Lőrinc, az utóbbinál Márton barát volt a vezér. Végül ide illeszti Zólyomi (Solohomius) Miklós és három testvére kivégzését és birtokuk felprédálását (ami Lőrinc pap hadjáratának emléktöredéke). Iovius már csak őt követi (kiejtve Lőrinc nevét), hasonlóképpen, csak éppen bővebben, Brutus.

123 Brutus művéig, az 1580as évekig tehát valamennyi forrásunk információja egybevág, ellentmondások nélkül kiegészíti egymást, pusztán a részletek ismerete terén mutatkoznak különbségek. A legfőbb információelemek: Lőrinc pap Dózsa legjelentősebb alvezére volt; szerepe Várad vidékén, tágabban a bihari, Maga Eötvös József folytatott levéltári kutatásokat regényéhez. — A két személy azonosításának tarthatatlanságára már Fekete Nagy A. rámutatott kiadatlan kéziratában; nyomában Barta G. i. m. (11. jz.), 112—113. 118 II. Ulászló, 1514. júl. 24.: Történelmi Tár 1891, 338. — Suriano, aug. 4.: /. Diaríi di Sanuto, XIX. 9—10. — Zuanne, aug. 11.: uo. XIX. 17. — Lev Zdenek, aug. 21.: lásd fentebb, 111. jz. 119 Bécsi kódex, 276. — Verancsis, 1, 10. (Ő ugyan két személyre bontja „Lőrenc pap" alakját, mintha az „egy barát Erdélyben" másik szereplő lenne, de a kivégzés körülményeiből, valamint egyéb források vallomásából kétségtelen, hogy ez esetben az eseményeket a Szerémségben átélt emlékíró téved.) — Lőrinc pap harcainak legrészletesebb elbeszélése: Szerémi, 68—70. E részletek hitelére vö. Erdélyi i. m. (77. jz.), 22—23, 81 s köv. — Lőrinc pap csatlakozására: „Interim venit unus sacerdos Laurencius nomine cum magna caterua (plus) quam duo milia hominum..." (majd alább: „Et jam Georgius movit aciem suam ad Gywla juxta Crisi flui" [!]) Szerémi, 61. 120 Ianus Vitális e mozzanatok elbeszélésénél már teljesen független a Wunderzaichen c. röplaptól, s értesülései egyéb források által alátámaszthatóan jók (/ Diarii di Sanuto, XIX. 102—103.) — Cuspinianus, iii v lev. —'Bartholinus D iii lev. 121 Barbaro, 1055—1056. 122 Tubero, 334—335. — Iovius, 224, — Brutus, 360, 383—384.