Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború : egy kódex tanúsága / 213–263. o.

224 Szűcs Jenő styli") került be a kódexbe. A leggyakoribb megoldás azonban e két szélsőség közé esik: a protocollum és az eschatocollum elemei hiányosak vagy egyáltalán elmaradnak, kiesik részben vagy egészben a dátum is, de a contextus jórészt megmarad, oly módon azonban, hogy a szövegben előforduló személy- és helynevek csak kezdőbetűjükkel (pl. Bla[$ius], 5[ude]), sőt többnyire — a formuláskönyvek szokása szerint — N vagy f+rövidítés (talis) betűvel, ill. jellel helyettesítve szerepelnek, egyéb konkrét utalások is olykor helyreállítható, olykor rekonstruálhatatlán módon összevontan maradtak meg. Minthogy azonban, mint látni fogjuk, a szövegek nagyobbik fele lényeges vonatkozásaiban (ide értve a keletkezés évét is) meghatározható, a formularium megjelölés csak egyik aspektusból fejezi ki a kódex műfaját. Egy másik aspektusból tekintve a kézirat egykorú — noha több-kevesebb mértékben csonka — másolati könyvként, leveleskönyvként fogható fel (mint ugyancsak általában a kor ismert formuláriumai). A kódexben hét különböző, de csaknem egykorú kéz írása különböztethető meg. Közülük azonban kiemelkedik egy (A scriptor), aki a szövegek csaknem kétharmadát írta, egyáltalán a kódexet megkezdte, nagyobb szerkezeti egységekre beosztotta, elejére és végére alkalmi bejegyzéseket eszközölt. A többi író („belépésük" sorrendjében B, C, D, E, F, G scriptor), mint látni fogjuk, részben vele egyidejűleg másolt be egy-egy iratot vagy szövegegységet, részben időben folytatta A munkáját, de az utolsó is legkésőbb 1525-ben eszközölt bejegyzést. Rajtuk kívül két üresen maradt lapra még a 17. század legvégén, vagy a 18. század elején másolt be egy szerzetes egy-egy szöveget, éspedig már Kassán, jelezvén egyrészt, hogy a formularium valamilyen mértékben még akkor is használatban volt, másrészt, hogy a kódex osztozott mindaddig az obszerváns ferencesek Budáról több átmeneti állomáson át a morvaországi Hradistyébe, majd onnan Kassára menekített levéltártöredékének sorsában.

24 A következő állomásra, Gyöngyösre azonban már nem jutott el. Hogy a budai konventben keletkezett, azt az alábbiak minden további nélkül kétségtelenül igazolni fogják. A keletkezés idejét tekintve valamivel finomíthatjuk Bartoniek E. meghatározását, ha megragadunk valamit a folyamatból is. A munkát, mint mondottuk, A scriptor nemcsak megkezdte, hanem ünnepélyesebb, nagyobb betűkkel írt címek formájában mintegy be is osztotta a kódexet (f. 2, 60 v, 91 v, 98 v, 128), nagyobb részét ő töltötte ki, majd az utolsó leveleken (f. 231—236 v) éppoly alkalmi, heterogén tartalmú bejegyzéseket eszközölt, mint az elsőn. Hogy ő fektette fel és „tervezte el" az egész kódexet, azt mindjárt az első lapon egy recepthez írt megjegyzése mutatja: Vei sic alio modo querendo fine huius Hbelli; ám aztán meggondolta magát, mégsem a könyv végére illesztette (talán mert időközben már beteltek az utolsó levelek), hanem áthúzta az utolsó három szót, s hozzáírta: verte folium, ahol is (1 v) csakugyan megtalálható a másik recept. E scriptor „rendező szándéka" végig megmutatkozik az egész kötetben. Utólag derült ki ugyanis, hogy az előre felosztott terjedelem vagy nem elegendő, vagy utóbb jutottak kezeügyébe valamely iratfajtához tartozó pótlólagos darabok. Ilyenkor úgy segített magán, hogy a margóra vagy egy már bemásolt irat szövege alá efféle jegyzeteket illesztett: Litteras obe24 Az egyik egy 1673. évi idézőlevél; a címmegjelölésből (tunc ministri provinciális) sejthető, hogy a bejegyzés valamivel későbbi (f. 121 v). A másik egy nyugta (Quietantia), amelynek dátuma többszörösen át van javítva, s első pillanatra csakugyan így olvasható: „Datum Budae etc. 1488" {így Bartoniek i. m. 389.) Ez azonban kizárt, mert egy N gvardián „ab inclyta camera ScepusiensV vett fel bizonyos összeget. Ugyanakkor a dátumban szereplő Budae 1686 utánra datálja e másolatot. A felismerhetetlenségig javítgatott szám mögött talán 1718 (1738?) lappang. \