Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború : egy kódex tanúsága / 213–263. o.
218 Szűcs Jenő danunk a forrásszempontból kulcsjelentőségű kódex szabályszerűen részletes leírásáról és minden oldalú diplomatikai elemzéséről is. E téren is be kell érnünk a leglényegesebb vonásokra korlátozódó összefoglalással. „Műhelymunkánknak" (egyes. szövegrészek elkülönítése, meghatározása, datálása stb.) csak összevont végeredményeit közöljük, csupán ott térve ki a részletekre, ahol a jelzett együttes tematikai szempontok ezt feltétlenül megkívánják. Végül a kódexnek csak azokat a szövegegységeit közöljük in extenso a függelékben, amelyek a legközvetlenebb módon a parasztháború történetéhez tartoznak, tehát a parasztháború oklevéltárában a helyük. 2. Ferences obszervancia és írásbeliség. A kódex ismertetése Ha a ferences rend története jóformán a kezdetek óta magán a renden belül meg-megújuló hasadások története, annak magyarázata az irányzatban rejlő mély ellentmondásban rejlik. A mozgalom egyszerre irányult az egyház belső, spirituális megújítására és az egyház már alapjában nem spirituális jellegű autoritásának megvédésére. A kettős cél nehezen volt összeegyeztethető, főként miután afratres minores kezdetben maroknyi famíliája (ahogy még a rendalapító Assisi-i Szt. Ferenc nevezte el őket) néhány évtized folyamán megsokasodott, betagozódott a „világba" és szükségképpen kezdett elfordulni a „Krisztusi szegénység" alapelveitől. Egy ellenzéki. kisebbség Itáliában már 1270 táján erőteljesen követelte az ősregulához (1209 ill. 1210, 1221) való visszatérést, s főként Gioacchino da Fiore (megh. 1202) misztikus tanai alapján már a pápai hatalommal is szembekerült. Az Itálián túl is terjedő spiritualizmus (spirituales) és a mérsékelt irányzat (communitas) több évtizedes harcaiból az utóbbi került ki győztesen: pápai segítséggel kimondták a spirituálisok eretnekségét, felszámolták a szeparatista konventeket, az ellenállókat átadták az inkvizíciónak (1316:—18). Alig sikerült — átmenetileg — elfojtani az eretnekségbe áthajló ellenzéki mozgalmat, a renden belül újabb hasadási folyamat kezdődött meg az egyre több ingatlant szerző, nagyobb kolostorokban lakó többség, fratres conventuales és kisebb csoportok közt, amelyek kisebb házakba elvonulva, kezdetben remete módon élve, célul tűzték ki a reguláris observantia elveihez való visszatérést. A közép-itáliai kezdetektől (1330—70-es évek) e reformmozgalom a 14—15. század fordulója körüli évtizedekben egyre szélesedve terjedt át az Alpokon túlra (egyfelől Franciaországba és Spanyolországba, másfelől Bosznián át Magyarország felé), s fokozatosan alakult át belső arculata is. Az „obszervánsok" — ahogy magúkat nevezték — egyre inkább feladták a remeteéletet, s a rendi regulák szigorú betartásán túl egyre inkább a világi szférában való hatékonyságra, a lelkigondozásra, a prédikációra helyezték a súlyt, egyáltalán: a válságos egyházi állapotok radikális belső megreformálása lebegett szemük előtt. A fordulat főként az 1420—30-as évektől fogva vált érzékelhetővé, miután az „obszervancia négy oszlopa" (Bernardino de Siena, Alberto de Sarteano, s a magyar történelemben is ismert szerephez jutó Giovanni da Capistrano és Giacomo della Marca) személyében teológiailag képzett és határozott egyéniségek vették át a szervezetileg is egységesülő, magán a renden belül fokozatosan önállósuló mozgalom irányítását. A ferences obszervancia aktivitása és megerősödése ugyanakkor a rerid egy újabb mély hasadásával függött össze. Az elfojtott, de hamu alatt parázsló spiritualizmus a 14. század végi kezdetek után a 15. század első felében a ferences rend kereteiből önálló és határozott eretnek irány-