Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Bertényi Iván: Az országbírói intézmény pecséthasználata a XIV. században / 113–143. o.
120 Bertényi Iván lezárt oklevelet csak úgy lehetett elolvasni, ha a pecsétet feltörték, vagy — esetleg — ha a kis hártyacsíkocskát elvágták, illetve az oklevélből kitépték. Mind a három módszer azonban első látszatra lelepleződött, ezért nem nagyon volt tanácsos megkísérelni. Sajnos, az így lezárt oklevelek felnyitásakor a címzetteknek is fel kellett törniük a pecséteket, és fel kellett tépniük a hártyacsíkocskákat, ezért is maradtak ránk a littarae clausae pecsétjei leggyakrabban töredékesen vagy csak nyomokban. Néha az oklevél két széléből olyan nagy részt hajtottak be, hogy az az egész oklevelet már három megközelítően egyenlő részre osztotta. Ilyenkor az egyik behajtás a másik fölé került. A két kis bevágást itt is mind a három rétegen megtaláljuk, s a hártyacsíkocskát is mind a hármon keresztülvezették, de a zárópecsét ilyenkor csak a legfelső részre került rá (tehát nem a két szélt fogja össze, hanem csak a pergamencsíkocska két szabad végét). 48 Az így lezárt oklevél felnyitásához elegendő volt a pergamencsíkocska felvágása, illetve kitépése. Ennek köszönhető, hogy az oklevél hátlapjának a szélére nyomott országbírói kis pecsétekből is maradt ránk ép példány. 49 Itt említjük meg, hogy — igen ritkán — a különösen nagy oklevelet esetleg az említett két módszertől eltérően összehajtogatva pecsételték meg, de az eljárás lényege (egymással párhuzamos kis bevágások, az azokba húzott pergamencsík szabad végeire öntött viaszba nyomott typáriummal való lezárás) ilyenkor is azonos volt. 50 A lepecsételésnél használt pergamencsíkocskákat minden bizonnyal a már feleslegessé vált (érvénytelenített, hivatásukat a perfolyam során betöltött stb.) hártyaoklevelek felszabdalása útján nyerték. 51 c) Idegen pecsétek országbírói okleveleken Gyakran találkozunk az országbírók kúriájában kiállított okleveleken idegen (nem országbírói, nem is az országbírói intézményhez tartozó) pecsétek nyomával, vagy töredékével, illetve olvasunk ilyenekre utaló corroboratiokat. Ezek az esetek általában azért is tanulságosak, mert bepillantást nyújtanak az országbírói iroda működésének a titkaiba, illetve a korabeli kúriai bíráskodás egyes fázisaiba. Az esetek egy részében az országbírói pecsétek helyett találunk más kúriai méltóságviselők pecsétjének a használatára vonatkozó utalásokat: mivel pecsétje még nem készült el, vagy a távol levő országbírói pecsét helyett 52 — a század hatvanas éveitől kezdve — valamely más méltóságviselő (a nádor, 53 az erdélyi vajda 54 vagy a királynéi tárnokmester 55 ) pecsétjével erősítik meg az országbíró nevében kelt, nem Örökérbeszél. — Ewald, 168—169. p. és Tafel 10. 1—7. ábra. — Mi vele szemben valamennyi, az oklevél elő- vagy hátlapjára nyomott pecsétet — az oklevélbe befűzött kis hártyacsíkra való tekintet nélkül — rányomott pecsétnek tekintjük. (A zárt oklevelek megpecsételését ismertetve Kumorovitz is rányomott pecsétről beszél. — Pecséthasználat, 16. p.) 48 1326: Dl. 40481, 1332: Dl. 40614 és Dl. 40626, 1334: Dl. 40683, 49 1359: DL 58551 50 Az 1373-ban kelt Dl. 41924 számú nagy alakú hártya oklevélen a zárópecsét nyoma például hátul, az alsó sarokban látható, de a pergamencsík befűzésére szolgáló vágások itt is könnyen megtalálhatók. 51 Egy 1379. évi, prorogáló oklevélbe fűzött hártyaesíkocskán például a „...'. gi facere reambulataque ..." szövegtöredék világosan olvasható — Dl. 52303. 52 „propter absentiam sigilli nostri" — a formulához lásd: Bónis: Jogtndó értelmiség, 67—68. p. 53 1395: Dl. 63918 54 1372: Dl. 41876, Dl. 52202 és Dl. 52204. 85 Vö. Bertényi Iván: Szepesi Jakab országbíró, Budapest, é. n. (Szepesi Jakab), 86. p. Bónis: Jogtudó értelmiség, 68. p. 20 jegyzet. További adatok 1386-ból: Dl. 52517, Dl. 65804, Zichy IV. 312 és 318. p.
