Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Bertényi Iván: Az országbírói intézmény pecséthasználata a XIV. században / 113–143. o.
Az országbírói intézmény pecséthasznáíata a XIV. században 115 vágásba fűzött selyemsodrat tartotta a pecsétet. 14 A sodrat két szabad végét összefonták és az összefont véget vették körül a pecsét viaszával. Zöld selyemsodrat tartotta össze a 8 hártyalap összehajtásával füzetszerűen kialakított turóci és 5 hártyalap összehajtásával hasonlóképp kiképzett liptói registrumot is. A selyemfonál mindkét registrumnál egyben a pecsét felerősítésére is szolgált. 15 A selyemsodrat színe a legkülönbözőbb lehetett. 16 Bár megfigyelhető olykor, hogy bizonyos színek, vagy színösszeállítások egy-egy időszakban gyakoribbak, a sodratok színét illetően szabályosságot nem sikerült felfedeznünk. 17 Eddig nem találtunk adatot arra sem, hogy feljegyezték volna az egyes ítéletlevelek megpecsételésénél alkalmazott sodratok színét és ezt felhasználták volna hamisítások leleplezésénél. A függőpecsétet csak a végső ellenőrzés után, mintegy az oklevéladás befejező aktusaként illesztették az oklevélre. Ismerünk országbírói ítéletlevelet függőpecsétre utaló záradékkal, a pecsétet tartó sodrat számára készített vágások és bármely, a megpecsételésre utaló nyom (és természetesen pecsét) nélkül. 18 A nagypecsétet nemcsak függőpecsétként, hanem rányomott pecsétként is alkalmazták. A kisebb pecsétek használatának elterjedéséig ez természetes, hiszen annularisát aligha nélkülözhette tartósabban az országbíró, a nagypecséten kívül pedig más pecsét ekkor még nem volt irodájában. Érdekes, hogy a kisebb pecsét megjelenése sem vetett véget a nagyobb pecsét nem örökérvényű okleveleken való használatának. Nagymartom Pál alatt (talán egyfajta „konzervativizmus" miatt is) még elég gyakran találkozunk vele. 19 Később, hogy további kisebb pecsétek is elterjedtek, alkalmazása ritkult, de azért előfordult ekkor is. 20 Minthogy az egyszerűbb perjogi aktusokat tartalmazó oklevelek gyakran nagyon rövidek voltak, s így csak kis hártyát igényeltek, ezen a kis felületen a jóval nagyobb átmérőjű nagyobb pecsét lenyomata nem férhetett el. 21 A hamisítási lehetőségek csökkentésére törekvés mellett valószínűleg emiatt, kényszermegoldásként ilyén alkalmakkor csak a nagypecsét 14 Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Budapest, 1930. (Oklevéltan), 15. p. 15 Horváth Sándor: A liptói és turóczi registrum. Történelmi Tár," új folyam IV. (1902.) 5—6. p Pl. 1329: vörös-sárga Dl. 91238 . Dl. 91257 ' Dl. 100002 Dl. 87166 Dl. 100038 Dl. 64054 Dl. 41940 Dl. 42046 ' Dl. 25148 stb., stb. 17 Egy 1358. június 6-án kelt országbírói ítéletlevél 2 példányban is ránk maradt. Bár az egyik példány pecsétje elveszett, selyemsodrata ennek is megvan. Az egyik példány függőpecsétje vörös, a másiké világoskék sodraton függött. — Dl. 68913. — Ed.: Nagy Imre—Nagy Gyula: Anjou-kori Okmánytár I— VII. Budapest, 1879—1920. (Anj. O.), VII. 243. p. 18 1377: Dl. 2630 19 1333: Dl. 50940 1342: Dl. 66801 1347: Dl. 98557 1349: Dl. 87234 stb. 20 1358: Dl. 62501 21 1321: Dl. 50699, 1322: DL 50714. Az 1330-ban kelt Dl. 40576 sz. oklevél (szabálytalan négyszög alakú) elöl 29 mm, hátul csak 22 mm széles. Pál országbíró nagyobb pecsétjének a felénél több nem is férhetett volna rá. 1329: vörös-sárga 1332: zöld-sárga 1342: lila 1344: voros-sarga 1347: zöld-sárga 1359: vörös-lila 1374: zöld 1377: lila 1378: vörös-zöld 8*
