Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Bertényi Iván: Az országbírói intézmény pecséthasználata a XIV. században / 113–143. o.

114 Bertényi Iván országbírói oklevelekben előforduló, az országbírói ítélőmesterre (illetve még kancellárra) utaló „dátum per manus" formulák

7 elfogadhatóvá tesznek egy olyan feltételezést, hogy már ekkor az ítélőmester őrizte az; országbírói (nagyobb) pecsétet,

8 minthogy azonban a XIII. század végén az országbírói intézmény történetének alakulásában érdekes változás következik be, amely mintegy elválasztja egymástól a XIII. és a XIV. század szervezeti fejlődését, e feltételezés nagyon valószínű, de nem egyértelműen biztos. A XIII. század második felében a király jelenléti bíráskodásának a vezetése egy időre az alországbíró kezébe került.

9 E változás nyilván befolyást gyakorolt az intézmény pecsételési gyakorlatára is. 1292-ben az alországbíró adta ki saját ítéletlevelét „nagyobb biztonság kedvéért" ura

% az országbíró pecsétje alatt

10

; 1295-ben Vasvári Mihály mester, Apor országbíró jegyzője élt vissza Márton alországbírónak a pecsétjével, amely — minthogy az alországbíró tudta nélkül erősített meg oklevelet vele — legalább időlegesen az ő őrizetében kellett hogy legyen.

11 2. Az országbírói iroda pecsétjei a XIV. században Az Árpád-ház kihalását követően az alországbíró királyi jelenlétet képviselő bíráskodása visszaszorult. Az országbírói ítélőszék oklevéladása — néhány kivételtől eltekintve — az Anjou-korban az országbíró nevében és általában országbírói pecsétek alatt folyt. a) A nagypecsét A XIV. században is a nagypecsét (sigillum maius = „nagyobb pecsét") az országbírói iroda legfontosabb, birtokjogot biztosító oklevelek megerősítésére szolgáló authentikus eszköze.

12 Minthogy az ítéletlevelek legnagyobb részén függőpecsétként a nagypecsétet alkalmazták, s ezek jórésze épségben megmaradt, csaknem valamennyi, több oklevelet kiadó országbíró nagypecsétjét ismerjük.

13 A függőpecséttel ellátott országbírói oklevél (privilégium) anyaga a kor szokásának megfelelően a pergamen volt. Az oklevél felhajtott alsó részébe (plica, plicatura) vágott 2—2 kis 7 Lásd ezekre: Bertényi Iván: A nádori és az országbírói ítélőmester bírósági működése a XIV. századbari. Levéltári Közlemények XXXV. (1964) (ítélőmester), 188. p. 8 így vélekedik Bónis György is: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Budapest, 1971. (Jogtudó értelmiség), 66. p. 9 Gerics József: A királyi bírói jelenlét a XIII—

XIV. század fordulóján. Jogtudományi Közlöny, Űj folyam XVII., 1962. december bó (Bírói jelenlét), 652. p. 10 Knauz N.—Dedek C: Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. II—III. 1882—1924. (MES), II. 332 p. — id. Gerics: Bírói jelenlét, 652 p. 11 Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár, I—

XIII. Pest-Budapest, 1860—1874 (ÁUO), X. 196—197. p. — id. Wertner Mór: Az Árpád-kori ország- és udvarbírák genealógiája. Turul, XIX. (1901.) 73. p. és Gerics: Bírói jelenlét, 654. p. 12 A szepesi káptalan 1378-ban kelt oklevele szerint egy sárosi nemes „exhibuit nobis litteras condam magnifici viri comitis Stephani dicti Bubek judicis curie ... appensione sigilli ipsius maioris munimine consignatas" — Dl. 70182. — Amikor Zsigmond király 1406-ban átírja a Kanizsai János kancellár és rokonai számára 1387-ben Kapuvárról szóló adomány levelet, az azon függött három pecsétnek a következő leírását is adja: „videlicet nostri maioris et autentici, dupplicis... nec non magnificorum virorum Stephani wayuode, condam regni nostri palatini et comitis Emerici Bubek, judicis curie nostre regié similiter autenticorum sigillorum..." — Dl. 87748, ed. Ipolyi Arnold—Nagy Imre—Véghely Dezső: Hazai Okmánytár, Győr—Budapest, I—

VIII. 1865—1891. (Hazai Okmánytár), V. 199. p.; az átírt oklevél (1387): Dl. 87748, ed. Hazai Okmánytár, V. 177. p. 13 Leírásukat lásd a Függelékben.