Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára egyes adatainak gépi segítséggel történő feldolgozása / 3–32. o.

6 Borsa Iván lapnak évtizedekeii át azonos rendszerben vezetett, így a gépi adatfeldolgozás szempontjából figyelembe vehető adatai a következők: 1. Az oklevél kelte (év—hó—nap). Ha a keltezés csonka, úgy a nap nélküli oklevelek mutatólapja az illető hónap végén van, ahogy a hónap és nap nélküli oklevelek mutatólapja az illető év végén található. Az egész gyűjtemény végén vannak azok a mutatólapok, amelyeken az oklevél évszáma nem volt megállapítható. Meg kell említeni, hogy egyes dátumok végén a nap sorszáma mellett még az egyes napokhoz közelítő adatok is előfordulnak az illető nap „előtt", „körül" vagy „után" történt keltezés jelölésére. E rovat vezetése az évtizedek során teljes következetességgel történt. 2. Az oklevél jelzete. A gyűjteményben elhelyezett okleveleket 1-től folyamatosan sorszámozták, így 19-71. január 1-én a legmagasabb sorszám 107 300 volt. Ha egy oklevélben egy vagy több oklevél szövege is át van írva, úgy két vagy több mutatólap viseli ugyanazt az oklevéljelzetet (közhasználatú kifejezéssel: DL-száim>t). A dolgok természeténél fogva e rovat vezetése is következetes volt. 3. Az oklevél kibocsátója. Előzetes szabályozás nélkül az esetek többségében itt is crvényesült a következetesség. Áll ez elsősorban azokra az esetekre, amikor az oklevél kibocsátója valamelyik király, királyné, érsek, püspök, hiteleshely, megye, város vagy magános volt. Ilyenkor ugyanis az oklevél kibocsátóját csak egyféleképpen lehetett megjelölni. Nehezebb a helyzet olyankor, ha az oklevél kibocsátója az adott időpontban több tisztséget is viselt. Ilyenkor — sajnos, elég ritkán — vagy valamennyi címet ráírták a mutatólapra, vagy — viszonylag gyakran — csak a címfelsorolásban első helyen levőt tüntették fel. Az esetek egy részében ez nem okoz különösebb komplikációt (pl. nádor és a kunok bírája), de már zavaró, amikor az pklevéladó nem az első helyen megjelölt minőségében bocsátotta ki oklevelét (pl. hevesi főesperes és egri püspöki vikárius). —• Előfordulnak, de csak a reális emberi tévedési valószínűség határain belül, elírások, hiányos megjelölések is. 4. Az oklevél régi (a Diplomatikai Levéltárba kerülés előtti) levéltári jelzete,, A Mohács előtti okleveleknek előző levéltári fondjukból történt kiemelése és a Diplomatikai Levéltárban történt elhelyezése között általában nem sok idő múlt el. Minthogy akkor készítették el az időrendi kutatólapokat, így a régi jelzet tekintetében autentikus adatokat tartalmaz. E jelzetek rögzítése azonban — sajnos — nem mindig történt egyazon módon, ugyanazt a levéltári fondot többféleképpen jelölték. Néhány esetben olyan erős rövidítésekkel is találkozunk, melyeknek megfejtése még előttünk álló feladat. A fentieken túlmenően a mutatólapon találunk utalásokat az oklevélszöveg fennmaradási formájára (eredeti, átírás, másolat), az oklevél anyagára (pergamen vagy papír) és pecsétjére vonatkozóan is. Ezeket azonban a jelen esetben figyelmen kívül hagyjuk, mert az 1960-ban készült törzskönyv ezeket az adatokat más tagolásban ugyan, de megbízhatóbb módon tartalmazza, amit az időrendi mutatólapok ezen adataira nem lehet ugyanilyen biztonsággal elmondani. Kísérletünk esetében tehát egy zárt gyűjteményhez (Diplomatikai Levéltár) készült olyan segédlettel van dolgunk, amely a gyűjtemény minden darabjáról — pontosabban a gyűjteményben található valamennyi oklevélszövegről — ugyanazokat az adatokat tartalmazza. Ez a meglevő adattömeg szinte kínálja önmagát arra a célra, hogy valamely gépi adatfeldolgozási kísérlet tárgya legyen. A fenti leírásból is kitűnik azonban, hogy az érdemben egységes szempontok szerint vezetett adatok formai rögzítése nem minden esetben felel meg a gépi adatfeldolgozás által támasztott egységes alaki követelményeknek. Ez azt jelenti, hogy levéltárosi munkával ezeket az I