Levéltári Közlemények, 42. (1971)
Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Komjáthy Miklós: A veszprémvölgyi alapítólevél kibocsátójáról / 33–49. o.
A veszprémvölgyi alapítólevél kibocsátójáról 37 rög szerzeteseket. 11 Az alapítólevél a király több gyermekét említi. Balogh szerint, Szent István aligha köthetett 995—996-ban házasságot. Ha pedig így van, nem lehetett neki, mint ahogy a görög oklevél mondja, 1000—1001-ben több gyermeke. Balogh feleleveníti még Szentpétery és Moravcsik érveit is, hogy ti. a görög oklevél nyelve, frazeológiája semmiféle rokonságban sem áll a fejlett bizánci kancellária termékeivel s, hogy nyelvi sajátságai is inkább a IX— X. századra, mint későbbi időre utalnak, hogy tehát ez a kezdetleges oklevél nehezen illeszthető Szent István kancelláriai munkán csiszolt okleveleinek sorába. Mindent egybevetve Balogh Albin arra a következtetésre jut, hogy a veszprémvölgyi apácamonostort nem I. István király alapította s görög nyelvű alapítólevelét sem ő bocsátotta ki, hanem atyja, Géza. Kálmán király átíró oklevele ugyan félreérthetetlenül Szent István privilégiumának mondja az oklevelet, amelynek kibocsátója is „Ixéípuvoc, xgáXrjc;"-nek nevezi magát, Balogh azonban felhívja a figyelmet arra, hogy egyes források szerint a kereszténységben Géza fejedelem is az István nevet kapta, amihez hozzáfűzhetjük, hogy ily jellegzetesen keresztény fejedelmi aktus során, mint a monostoralapítás, szükségképpen használta a keresztségben kapott nevét. E feltételezésbe szépen illeszkedik az alapítólevél hivatkozása az oklevél kibocsátójának feleségére, gyermekeire. Géza felesége, Sarolt apjával, Gyulával, aki a keresztségben ugyancsak az István nevet kapta, 12 Bizáncban keresztelkedett meg, így egész természetesen tételezhető fel bizánci rítusú apácamonostor létesítése az ő idejében. Az oklevél hivatkozása a több gyermekre ugyancsak megszűnik Szent István házasságkötésével csak nagynehezen összeegyeztethető probléma lenni. Kétségtelen, hogy Balogh Albin sikerrel próbálkozott a görög oklevél adatai s a történettudomány által eddig tisztázott tények ellentmondásainak sorában rendet teremteni. Feltételezése a logikai ellentmondásokat feloldotta (mint pl. azt, hogy a bajor apácamonostorból jött Gizellának bizánci rítusú monostort alapított István stb...) s a veszprémvölgyi oklevél alapvető értelmezési nehézségeit kiküszöbölte. Ám a logikai ellentmondásokon és értelmezési nehézségeken, ill. ezek megoldásán túl Balogh suppositiojával kapcsolatban még két, nyomós probléma merül fel. Az egyik az, beilleszthető-e a feltevés, hogy Géza keresztény fejedelemként, „királyként" apácamonostort alapított s az alapítás tényéről adománylevelet bocsátott ki, korának, a X. századvégi Magyarországnak társadalmi és politikai viszonyaiba? A másik, miképp volt lehetséges, hogy, ha valóban Géza alapította Veszprémvölgyet, Kálmán király 1109-i, átíró oklevele mégis félreérthetetlenül Szent István királynak tulajdonította az alapítás tényét s az erről szóló kiváltságlevél kibocsátását. Egyszerűen elmosódott volna alig több, mint egy század alatt az alapító emléke, vagy az átírás korának sajátos, politikai, egyházi és társadalmi viszonyai tették szükségessé az akkor még alighanem élő hagyomány módosítását? A továbbiakban megkísérlem e két, mint majd kiderül, egymással összefüggő probléma megoldását s a velük kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolását. Szent István három legendájának, a magyar és az éppen nem rokonlelkű, külföldi krónikáknak gyér adatai alapján történettudományunk csak nagyon elmosódottan rajzolta meg Géza fejedelem alakját s próbálta felvázolni negyed századra terjedő uralmának főbb vonásait. Alig tudunk róla többet, mint, hogy „megkezdte a magyarok keresztény hitre térítését" s ehhez, saját erői nem lévén elegendők, külföldi 11 A görög rítusú szerzetesek Marosvárról (Csanádról) Oronszlánosra telepítéséről olv. Moravcsik Szent István Emlékkönyv-beii tanulmánya 405. 1. Juhász Kálmán nyomán Moravcsik is valószínűnek tartja, hogy kb. a tatárjárás koráig laktak ott görög szerzetesek. 12 Amint ezt Moravcsik meggyőzően bizonyította (uo. 401. I.).