Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Komjáthy Miklós: A veszprémvölgyi alapítólevél kibocsátójáról / 33–49. o.

38 Komjáthy Miklós segítséget vett igénybe.

13 Célkitűzését csak véres harcok árán tudta megközelíteni, elérni azonban soha. Műve befejezése fiára, Istvánra maradt. A nyugati kortársak leplezetlen kicsinyléssel emlékeznek meg a kényszerűségből megkeresztelkedett, pogány fejedelem hitéről. De a magyar történettudomány sem tudta sok konkrétummal megtölteni a szentté avatott fiú árnyékába került apa uralkodásának történetét. Idegeneket hívott be, köztük papokat is, ezekkel kegyesen bánt, övéit azonban, akik politikai célkitűzéseivel szembeszálltak, kegyetlenül elnyomta. Műve félbemaradását a legendáris hagyomány éppen azzal motiválja, hogy, keze vérrel mocskolódván be, méltatlanná vált a térítés munkájának befejezésére.

14 Joggal vethetjük fel azonban a kérdést: kimerült-e lovagok, papok behívásával, az ellenszegülők üldözésével, a lázadók véres leverésével Gézának új ideológiai alapú államszervezési kísérlete? Csupán fegyverrel ideológiát, világnézetet terjeszteni nem lehet. S arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az új ideológiával csak azok szállhattak szembe, akik valamelyest ismerték is azt. A krónikák és legendák Gézájának történeti szerepe alig több, mint, hogy Szent Istvánnak volt az édesapja. „A hagyományos legendák Szent Istvánja" — pedig, ahogy ennek az egyoldalú és Géza szerepét elhomályosító szemléletnek gyökerét szellemesen világítja meg Tóth Zoltán — „kezdet és vég, kiindulás és teljesség volt egy személyben".

15 Ransanus Epitoméjának IX., Gézáról és Szent Istvánról szóló fejezete, mint Tóth Zoltán csaknem negyedszázaddal ezelőtt megjelent tanulmányában igyekezett bizonyítani, egy elveszett, mindhárom, ismert legendánál régibb Szent István legenda elemeit őrizte meg. Csóka J. Lajos legutóbb cáfolni igyekezett ily, ősi legenda létezését.

16 Annyit azonban, szerény nézetem szerint, el kell fogadnunk Tóth Zoltán minuciózus pontossággal fogalmazott érveléséből, hogy Gézáról egyetlen hazai kútfőnk sem ad oly teljes képet, mint Ransanus s, hogy a humanista előadása vitathatatlanul korábbi századok írott, vagy más módon fennmaradt hagyományára épül. E hagyomány tükrében mintha visszájára fordulna a magyar nép tudatában immár egy évezrede s változó korok történetírása által is hitelesített kép. Ransanus, ill. az előadása alapjául szolgáló forrás azt mondja, hogy Szent István apjának, Gézának munkáját folytatta: „in illius opus successit",

17 s, hogy ennek során nem kevesebbet ért el, mint atyja. A meggyökerezett történetszemlélettel szemben, amely Géza szinte egyetlen kvalifikációjának azt tekintette, hogy Szent István apja volt,

18 íme, a Ransanusnál megörökített kép Szent Istvánt jellemzi úgy, hogy Géza fia volt, aki atyja művét befejezte. „Primus namque Hungarorum omnium credidit in Christum" ,— írja mindjárt fejezete elején Ransanus.

19 És, míg a Gézáról legtöbbet mondó, nagyobbik Szent István legendában is csupán 13 Léderer Emma: Magyarország története. Budapest, 1961. 57. 1. — Székely György Géza uralmának jellemzésére már felhasználta Ransanusnak azokat az adatait, amelyekre Tóth Zoltán alább idézendő tanulmánya hívta fel a figyelmet a Molnár Erik szerkesztette Magyarország története I. kötetének (Budapest, 1964.) 48. skkl. 14 Scriptores Rerum Hungaricarum. Budapest, 1938. II. köt. 379—404. \. 15 Tóth Zoltán: Szent István legrégibb életirata nyomán. Századok 1947. (LXXXI. évf.) 93. 1. 16 Csóka J, Lajos: A latin nyelvű történeti irodalom kialakulása Magyarországon a XI—XíV. században. (Irodalomtörténeti Könyvtár 20.) Budapest, 1967. 623. skkl. 17 M. Florianus: Históriáé Hungaricae Fontes Domestici. Budapest, 1885. IV. köt. 188. 1. 18 Werbőczynél már ennek a hagyományos felfogásnak letisztult megfogalmazását olvassuk: „usque ad tempóra Geyzae ducis, patris scüicet gloriosi principis et apostoli nostri beatissimi Stephani, primi regis Hungarorum. (Tripartitum I. 3.) 19 Florianus i. h. 181. I.