Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Sashegyi Oszkár: A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban, 1790–1848 / 271–300. o.

A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban 1790—1848 285 ben szolgáltatják ki, s a terményárakra nézve háromévenként megegyezést kötnek, s a hatóság ugyanarra az időre a fémbeváltás arányát is meghatározza. Minthogy az Ürményi-féle munkálat eredményeképpen a bánsági bányászat a kincstár számára nem vált lényegesen hasznothajtóbbá, a bécsi bányakamarát továbbra is foglalkoztatta az ottani bányászat átszervezésének gondolata. Végül az 1829. november 28-i udvari leirat a bánsági bányászat új szabályozását rendelte el, s annak végrehajtását Breuer Mátyás nagybányai főfelügyelőségi ülnökre mint udvari biztosra bízta. A rendelet Breuert utasította, hogy a bogsáni, resicai és gladnai kincstári vasműveket és a csiklovai hámort a hozzájuk tartozó birtokokkal mint önálló testeket különítse el és adja el nyilvános árverésen. Ugyanakkor a bányaművek a hozzájuk tartozó kamarai községekkel eladományozandók. A rendelet a kincstári beváltást a nemesfémekre korlátozza, és a magánbányáknak megengedi a réz szabad eladását, fenntartva a királyi jogot arra, hogy szükség esetén ismét bevezessék a beváltási kényszert.

23 A magyar kamara az eladás ellen tiltakozást jelentett be az uralkodónál: hivatkozott arra, hogy az alkotmány a koronabirtokok eladását nem engedi meg. Minthogy azonban e vasművek nem tudtak meglenni a kézi és igás robot és az erdők használata nélkül, a kamara javaslata az volt, hogy a kérdéses birtoktesteket fel kell becsülni és eladományozni, az adományost pedig kötelezni, hogy a kegyúri terheket viselje, és a bányavámot szolgáltassa be. Breuer a bánsági helyzetet áttanulmányozva azt jelentette, hogy az ottani bányapolgárok az új rendszert kivihetetlennek és a bányászat számára végzetesnek tartják. Ennek bevezetését Breuer is károsnak ítélte meg, s e megállapítása ellen a bánsági bányaigazgatóság nem tett észrevételt. A bányapolgárok 1831 második negyedében 686327 forint 15 3/4 krajcárral maradtak a kincstárnak fémelőlegekért adósak, és ezért csak érckészleteikkel és kohótermékeikkel tudtak jótállni, a szabad rézkereskedelmet pedig csak úgy engedélyezték volna számukra, ha kezességet vállalnak, hogy hátralékaikat megfizetik. Emellett Breuer azt állította, hogy a bánsági bányapolgárok kezdettől hozzászoktak a kincstári irányításhoz, és saját bevallásuk szerint nem voltak még képesek közös bánya, kohó, erdészeti, gazdasági és pénztári ügyeiket önállóan, a döntőbírák közbejötte nélkül intézni. Úgy vélte továbbá, hogy ha a kezelési hivatalnokokat a társulatok át is vennék, a többi kincstári hivatalnokot és szolgát meg kellene tartania a kincstárnak, amíg a bányatörvényszéki rendszert meg nem reformálják, mert azok működéséhez szükség van rájuk. Ezért Breuer javaslata az volt, várják meg, amíg a bányatörvényszékek átszervezése az országgyűlés szerint megtörténik, s csak azután lássanak hozzá a hivatalnoki létszám csökkentéséhez. A magyar kamara 1832. május 26-i felterjesztésében elismerte, hogy Breuer és az érdekeltek egyhangúlag a MülleT von Reichenstein-féle rendszer fenntartását kérték. Mégis kívánatosnak tartotta, hogy a bánsági bányák igazgatását olyan elvek szerint alakítsák át, amelyek mellett a kincstár nem károsodik, hanem biztosítva van számára kiadásainak megtérülése.

24 Ezeknek az elveknek a bevezetésére azonban -- úgy latszik — nem került sor, míg újabb tizenöt év eltelte után a bécsi bányakamara elhatározta, hogy a kívánt célt egészen más módon kísérli meg elérni. Az 1846. december 14-én kelt udvari rendelet arra hivatkozva, hogy az ipar föl23 Uo. 1830, fons2, pos 5. 24 Uo. 1832, fons 2, pos. 7.