Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Sashegyi Oszkár: A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban, 1790–1848 / 271–300. o.

A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban 1790—1848 281 ilyen esetek. Az aradi kamarai uradalmi praefectura Újdéznán, Ódéznán és Monyászán építtetett vaskohókat, majd később e községeket az „illegálisan birtokolt vasbányákkal és engedély nélkül működő vaskohókkal" együtt magánosoknak, a Szotoczkyaknak és Törököknek adta el. Az 1823. december 16-i udvari leirat ezzel kapcsolatban elrendelte a magyar kamarának, oktassa ki az alárendelt hivatalokat, hogy a fémbányászati vállalkozásokat nekik is be kell jelenteniük a bányatörvényszéknél, azokra adományt kell szerezniük, és a bányakincstárnak a bányavámot be kell szolgáltatniuk. A magyar kamara az előadódott esetekben a felelősséget elhárította magától kijelentvén, hogy csak a bányahivatalokat és bányatörvényszékeket lehet okolni, ha elmulasztották a bányahűbéri jogot érvényben tartani. Bihar és Arad megyékben a nemesi földbirtokosok valóban maguknak vindikálták a regálé-jogokat. A Török család a déznaí birtokon levő restyipatai és zugói vashámorokat a saját földesúri joghatóságához tartozónak tekintette. Amikor az ottani engedélyes bányapolgár, Fischer Ferenc nyolc részvényét Kőnigsegg János grófnak eladta, Törökék az ügyet az úriszék elé vitték, Fischert kibecsültették, s ennek az ítéletnek fegyverrel is érvényt kívántak szerezni. Fischer fellebbezett az ítélet ellen. Törökék arra hivatkoztak, hogy vasat bányászni nem felségjog, hanem földesúri jog. Fischer és Kőnigsegg karhatalmat kértek a földesúr erőszakoskodásai ellen. A bánsági bányaigazgatóság Arad megyéhez fordult, s kérte, tiltsa el Törökéket a hatalmaskodástól. A kamarához küldött jelentésében azonban jelezte: nem biztos kérésének eredménye felől. Úgy vélte, hogy amíg Bihar és Arad megyékben a bányaregále a vasra nézve bírói ítélettel nincs stabilizálva, addig ilyen ügyekben nem lehetséges hivatalosan eljárni, mert a földesurak hatalmaskodása miatt minden eljárás hatástalan és eredménytelen. Az események a bányaigazgatóság aggályait igazolták: Török Gábor 1828. május 16-án embereivel behatolt avashámorba, és kardjával átmetszette a fúj tatókat. A megye a rézbányai bányahivatal segélykérő levelét egyszerűen válasz nélkül hagyta, végül is a vitát — az Arad megyei főispán, báró Wenckheim József jelentése szerint — egyességgel megszüntették, mielőtt a vizsgálóbizottság a helyszínre kiszállt volna.

17 Hasonló bonyodalmak keletkeztek a bányavámszedés jogának érvényesítésével kapcsolatban. Különösen így volt ez a vasnál és timsónál, melyek után a bányavámot a kincstár hosszú ideig nem követelte. A vaskő utáni bányavám felújítását az 1815. augusztus 3-i udvari leirat rendelte el. Bár — így szól a rendelet — Magyarországon a vasércbányászati és kohászati társulatok a törvények és az 1781. október 26-i leirat tartalma szerint éppúgy kötelesek a bányakamarának a bányavámot beszolgáltatni, mint az arany-, ezüst- és rézbányák, legtöbbjük mégis hosszabb idő óta a kincstár érzékeny kárára elmulasztotta ennek a kötelességének eleget tenni. Az uralkodó.elhatározta, hogy a törvények^rendelkezésének teljes mértékben érvényt szerez, és az ellenszegülőket Zsigmond király 3. decretuma 13. cikkelyének 7. §-a szerint (tehát a bánya elvételével) bünteti. A bányatörvényszékeket utasítani kellett, készítsenek leírást valamennyi magánkézben levő vasbányáról és kohóműről, és tegyenek javaslatot, hogyan lehetne a jövőben a vasbányavámot pénzben beszedni, a vas piaci árának megfelelően, a kibányászott érc egyhuszad része után. A vasbányavámot 1815. november 1-től kellett behajtani, mégpedig a rendelet szerint könyörtelenül, s a végrehajtásért a bányatörvényszékeket tették felelőssé. Aki e rendeletnek aláveti magát, annak elengedik a hátralékos bánya17 Uo. 1828, fons 2, pos. 42. £ Levéltári Közlemények II.