Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Sashegyi Oszkár: A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban, 1790–1848 / 271–300. o.

280 Sashegyi Oszkár A különböző adóterhekben való részesedés miatt szinte állandóak voltak a viták Selmecbánya város és a kincstár között is. A városra rótt hadiadó egyharmad részét kezdettől fogva a bányászokon követelték, 1766 óta ezt a bányakincstár pénztárából fizették ki. Ugyanígy követelte a város a bányászoktól az országgyűlési költségekhez való hozzájárulást is. Az 1825/27-i országgyűlés költségeire nézve ezt a bányakincstár egyharmadrész arányban ugyancsak magára vállalta. Ekkor meg a város „rendkívüli terhek" címén ki akarta terjeszteni a fizetést egyéb költségekre is, sőt azt kívánta, hogy a bányászok a város rendes kiadásához is járuljanak hozzá, a bányászok hadiadó-részesedését pedig feljebb akarták emelni egyharmadnál. — Besztercebánya város'tanácsa azzal váltotta ki a kamara tiltakozását, hogy adót szedett bányakamarai majorsági telken lakóktól, és a vonakodókat katonai karhatalommal fenyegette.

15 Egyenetlenkedés támadt több helyütt a közmunkakötelezettség kérdésében is. így pl. Szepes megye az 1844:9. te. által szabályozott közmunkák alól (annak ellenére, hogy a törvény a régi mentességet érvényben hagyta) csak azokat a bányászokat rendelte felmenteni, akik a bányatársulatok házaiban laktak. A többieket, habár házzal, ingatlannal nem rendelkeztek, a megyei küldöttség hazátlan zsellérekként felvette az összeírásba, amely eljárás ellen a magyar kamara a helytartótanácstól kért orvoslást.

16 A törvényhatóságokkal kapcsolatos viták tehát állandóan foglalkoztatták a kamarát, s 1825, az alkotmányos korszak kezdete óta egyre világosabbá vált, hogy a bányászat ügyének átfogó törvényes rendezése nélkül e kérdések gyökeresen meg nem oldhatók. A bányaregále A bányahűbéri ügyek irányítása nem tartozott ugyan a magyar kamara hatáskörébe, mégis hárultak rá bizonyos feladatok az ügyek intézésében. Ebben a korszakban a rendek általánosságban elismerték, hogy a bányák adományozásának, a kibányászott ércek után bányavám szedésének és az arany és ezüst beváltásának joga a királyt illeti. A bányaregálét illetően is keletkeztek azonban olyan viták, amelyek szükségessé tették a magyar kamara közreműködését. A bányajog terén Magyarországon fennálló középkorias jogviszonyok az adományozási jog érvényesítésében is bonyodalmakat idéztek elő. így egyes földesurak régi privilégiumaikra hivatkozva saját birtokaikon a bányaadományozás jogát maguk gyakorolták. Az 1815. augusztus 3-i udvari leirat közölte a magyar kamarával, hogy a Szentiványi család a Liptó megyei Bocán a bányaadományozás jogát gyakorolja, és az ott működő társulatoktól az arany és ezüst után bányavámot szed. A leirat szerint ezt a bányaregále számára hátrányos visszaélést nem lehet eltűrni, hiszen a bányaregále a kamara el nem idegeníthető joga, s így azokat a privilégiumokat, amelyek a kamarának ezt a jogát csorbítják, megfelelő módon meg lehet semmisíteni. A magyar kamarának a királyi jogügyigazgatót utasítania kellett, hogy a királyi tábla előtt indítson pert a Szentiványiak ellen. Egy későbbi feljelentés a bécsi bányakamarát arra tette figyelmessé, hogy a bánsági területen vasbányák nyitásánál maguk a kamarai szervek sem kértek bányaadományt, vasműveket állítottak fel és működtettek éveken keresztül, majd azokat a birtokokkal együtt magánkézre adták. Bihar és Arad megyékben fordultak elő 15 Uo. 1840, fons 1, pos. 31. 18 Uo. 1845, fons 3, pos. 27,