Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Sashegyi Oszkár: A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban, 1790–1848 / 271–300. o.

A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban 1790—1848 219s ugyanakkor a rendeket meg kellene nyugtatni egy az országgyűlési sérelmek kapcsán kiadandó ilyen értelmű válasszal.

12 A viszályok korántsem korlátozódtak a bánsági bányakerületre, csupán ott jelentkeztek a legnagyobb hevességgel. Az 1845. évi országgyűlési sérelmek között szerepelt Selmecbánya város panasza a főkamaragrófság által „a polgárok és a község kárára bevezetett újítások, a városi törvényhatóság jogába való törvénytelen beavatkozások" miatt. A harmincas években viszont a főkamaragrófság tett panaszt a kamaránál amiatt, hogy Zágráb megye és a szamobori földesúr beleavatkozott a radoboji helyettes bányabíróság alá tartozó rézbányát illető ügyekbe. A megye meg akarta adóztatni a bányászokat, a földesúr pedig meg akarta akadályozni a bányabíróságot abban, hogy hagyatéki ügyeket tárgyaljon. A hatásköri viszályok általános voltára jellemző, hogy a ruszbergi bányával kapcsolatban az ottani bányabíróság és a román-szerb határőrezred parancsnoksága mint földesúr között is történtek összeütközések, tehát még a császári hadsereg részéről is támadás érte a bányászati hatóságok jogállását. Bars megye tisztviselői elé idézett egyes bányász személyeket az újoncösszeírással és más törvények kihirdetésével kapcsolatban, és amikor ezek a felszólításnak nem tettek eleget, elhatározta, hogy fiskális akciót indít olyan bányahivatalnokok ellen, akik beosztottjaiknak a megyei tisztviselők előtti megjelenést tilalmazták. A törvényhatósági viszályok kérdéseiben maga a magyar kancellária is hajlott a rendek álláspontjának elfogadására, s ezzel a magyar kamara tiltakozását váltotta ki.

13 Ilyen körülmények közt érthető, ha egyes nerrlesi bányabirtokosok is hajlamosak voltak arra, hogy a bányatörvényszék illetékességét bányáik ügyében elvitassák. Amikor a diósgyőri vasgyár társulata panaszt tett a magyar kamaránál, miszerint Keglevich Miklós gróf erőszakkal elfoglalta tőle apátfalvai „Szent Anna" vaskőbányáját, az peres útra utasította a társulatot. A per a szomolnoki kerületi bányatörvényszék előtt indult. A gróf a perbe idéző levelet felbontatlanul küldte vissza. A törvényszék ennek ellenére meghozta az ítéletet, s azt végre is hajtották: átadták a bányát a társulatnak. A gróf később elűzte a bányászokat, és újból elfoglalta a bányát. A bányatörvényszék ezután Borsod megyét kérte fel, hajtsa be a grófon a convictiva összegét. Áz azonban, miután a gróf kijelentette előtte, hogy a bányabíróságot magára nézve nem tartja illetékesnek, s miután a peres iratokat átnézte, magáévá tette Keglevich álláspontját, és a bányatörvényszék kérésének teljesítését megtagadta. A kamara ebben az esetben is megkísérelte a bányahatóságok jogállását megvédeni: a helytartótanácshoz intézett megkeresésében — azzal az indokolással, hogy Keglevich mint a szilvási vasmű tulajdonosa, aki az apátfalvi bányát elfoglalta, a Miksaféle bányatörvények értelmében a bányatörvényszék által perbe fogható — kérte, utasítsa a megyét, hogy az ítéletet karhatalommal is hajtsa végre.

14 A bányamunkásság számára a földesúri és megyei hatalom alól való mentesség és egyéb mentességek kétségkívül bizonyos előnyökkel is jártak. Az egyenlő elbánás elve alapján azonban ezeket a kiváltságokat is mind több támadás érte a polgári törvényhatóságok részéről, míg a magyar kamara ebben a vonatkozásban is a statusquo fenntartását igyekezett elérni. Ilyen jellegű viszályok — miként azt a Bánság esetében már láttuk — különböző terhek viselésével kapcsolatban keletkeztek. 12 Uo. 1847, fons 5, pos. 40. . 13 Uo. 1846, fons 1, pos. 60. 14 Uo. 1833, fons 3, pos. 11.