Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - FOLYÓIRATSZEMLE - Vanyó Tihamér: Archiva Ecclesiae, Anno I–XI. (1958–1968) / 178–182. o.

178 Folyóiratszemle KAROL BALON a szlovákiai levéltárakban őrzött lengyel vonatkozású anyagok regiszterét közli; ezek az anyagok egyben értékes adalékok a lengyel—magyar kapcsolatok történetére nézve is! — A Levéltári Szemle 1968:1. és 2. számát BARBARA SOBOLOWA ismerteti. / Petneki Áron ARCHIVA ECCLESIAE. Bollettino delVAssociazione Archivistica Ecclesiastica. Cittá del Vaticano, presso VArchmo Segreto Vaticano. — Ez a magát folyóiratnak nevező, de inkább évkönyv jellegű kiadvány az egyházi levéltárosok társulatának közlönye. A jelzett tizenegy év alatt hét kötet jelent meg, de a címlap tizenegyet jelez, mert négy kötetet kettősnek minősítenek. Az egyes kötetek terjedelme 139 és 303 oldal közt váltakozik. A társulat önkéntes tömörülés. 1956. február 4-én Rómában alakult meg 22 taggal. Ez a szám a következő években rohamosan gyarapodott, s a rend elkezésünkre álló utolsó évfolyam szerint elérte a 473-at. Vannak tiszteletbeli, támogató és rendes tagok. A szakmai közösség egyre inkább nemzetközi jelleget ölt. Jelentős többsége ugyan még most is olasz, de egyre több — a különféle európai nemzetekből származó — szakember, lép be. A tagok főként katolikus egyházi levéltárosok, papok és szerzetesek, kisebb mértékben apácák, de szép számmal vannak képviselve a világiak is, elsősorban a nagy állami levéltárak vezetői, tisztviselői és egyetemi tanárok. A szocialista országok közül a résztvevők közt Lengyelország vezet. Magyar nevet a tagok közt csak kettőt találtam, s ezek viselői is Nyugaton élnek. • A társulat legfontosabb megnyilvánulása és összetartója az évenkénti nagygyűlés. 1968-ig bezárólag nyolcszor került rá sor. A gyűléseket olyan történeti ihletésű olasz városokban tartják, amelyekben lehetőség van megfelelő egyházi és állami levéltárak, műemlékek, egyetemek meglátogatására és világi szakemberekkel való közvetlen érintkezésre. Mindegyik nagygyűlés négy napig tart, s napirendjén előre kitűzött levéltári vonatkozású kérdés sokoldalú megvilágítása és közös megvitatása szerepel. Az egyházi, állami és szakmai kiválóságok üdvözlő, olykor a tárgyba is belevágó beszédein kívül négy hosszabb előadás hangzik el. Ezek mellett a tárgyhoz kapcsolódó rövidebb közlemények is sorra kerülnek a különféle országok egyházi levéltárainak állapotáról. Az egyes kötetek tartalmát a nagygyűlésen elhangzott beszédek, előadások, hozzászólások, indítványok közzétételé tölti ki. Ehhez járul még az egyesületi élet ismertetése, a tagok név szerinti fölsorolása, sőt újabban könyvek recenziója. Az üléseken résztvevők száma évről évre emelkedik, legutóbb már elérte a 248-at. Mindig jelen van Tisserant bíboros, „a Római Szentegyház könyvtárosa és levéltárosa", a Vatikáni Könyvtár egykori prefektusa, a társulat pártfogója. A szövetség elnöke Martino Giusti, a Vatikáni Levéltár prefektusa. Az egyházi vezetők mindenkor nagy gondot fordítottak az okmányok megőrzésére. Ezt fokozott mértékben elmondhatjuk a pápákról. Jóindulatú érdeklődésüket beszédesen bizonyítja az a körülmény is, hogy az egyházi levéltárosok nagygyűlése mindig a pápa alkalomszerű üdvözlete fölolvasásával kezdődik. Sőt XII. Pius az első összejövetel résztvevői tisztelgésekor hosszabb beszédben ismertette elődeinek a levéltárak érdekében hozott intézkedéseit. Ugyanezen a nagygyűlésen pedig (1957) Angelo Roncalli bíboros, velencei pátriárka, aki egy év múlva Pius utódja lett, rendkívül tartalmas és hangulatos értekezést olvasott föl „Az egyház és a levéltárak" címen. A második kongresszuson (1959) is későbbi pápa, Giovanni Battista Montini milánói érsek tartott bevezető előadást. (Az egyházmegyei és plébániai levéltárak az egyházi rendelkezésekben.) A Szentszéket azonban nem a levéltárosok egyesületének megalakulása serkentette ilyen irányú tevékenységre. Már ennek létrejötte előtt XII. PIUS 1955-ben fölállította a Pápai Levéltári Bizottságot (Commissione Pontificia per gli Archivi Ecclesiastici d'Italia). A levéltárak fontosságának egyre mélyebbre ható belátását bizonyítja a Papnöveldék és Egyetemek Kongregációjának 1963. május 27-én kelt levele, amely az olasz nagyszemináriumokban intézményesíti a levéltárosi tanfolyamot. Az egyházi levéltárosok évről évre terebélyesedő mozgalma is már érdemleges kezdeményezésekre tekinthet vissza: nyomtatásban megjelentek az 1563—1966 közti időszakban a levéltárakra vonatkozólag kiadott egyházi rendelkezések, és végre a papság kezébe kerülhetett egy közepes terjedelmű egyházi levéltártan. (SIMEONÉ DucA—SIMEONÉ DELLA SACRA FAMÍLIA: Enchiridion Archivorum Ecclesiasticorum. Cittá del Vaticano 1966. XII+351 1. — SIMEONÉ DÚCA—BASILIO PANDZIC: Archivistica Ecclesiastica. Uo. 1967. XXX+332 1. Mindkettő az említett pápai bizottság kiadásában: Pubblicazioni della Pontificia Commissione per gli Archivi Ecclesiastici dítalia.) Az egyháztörténeti források és tanulmányok közzétételére bőven van lehetőség egyrészt az Olaszországban nagyon ápolt helytörténeti kiadványokban, másrészt a sajátosan egyházi jellegű publikációkban. Ilyen a második világháború után megindult Rivista di storia della Chiesa in Itália c. folyóirat, továbbá az 1959-ben megindult s 10 kötetre tervezett Itália Sacra sorozat. 1966-ban napvilágot látott ennek Mijabb változata is Thesaurus Ecclesiarum Italiae címen. Első kötete — az Aosta-völgy történetének forrásairól — meglepően magas színvonalú tervezésről és végrehajtásról tesz tanúságot.