Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - FOLYÓIRATSZEMLE - Vanyó Tihamér: Archiva Ecclesiae, Anno I–XI. (1958–1968) / 178–182. o.

Folyóiratszemle 179 A szükséges általános ismeretek előrebocsátása után most rátérünk az egyes kötetek részletes taglalására. Csak a szoros értelemben vett szakszerű tanulmányokat és közleményeket vesszük sorra, a nem kis számú, merőben általános jellegű és üdvözlő beszédeket legföljebb megemlítjük. Anno I. (1958): A kötet az 1957. nov. 5—8-ig Rómában egybegyűlt első összejövetelről ad tájékoztatást. Közli XII. Pius pápának az előbbiekben már érintett beszédét. A kötetben a legterjedelmesebb ANGELO RONCALLI bíborosnak, a későbbi XXIII. János pápának előadása: Az egyház és a levéltárak. A Szentszéknek a levéltárak érdekében tett intézkedéseit részletezi, különösen kiemelve Borromei Szent Károly, XIII. Benedek és a jelenlegi egyházi törvénykönyv rendelkezéseit. Érdemes megemlíteni, hogy XXIII. János papi pályája elején kezdett foglalkozni 16. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvek kiadásával, de öt hatalmas kötetből álló munkáját — egyéb irányú elfoglaltságai miatt — csak 50 év múlva tudta befejezni. — MARTINO GIUSTT, a Vatikáni Levéltár prefektusa a levéltáros feladatairól és felelősségéről értekezik. — GIORGIO BATTELLI professzor, vatikáni levéltáros arról a hatalmas vállalkozásról ír, amelynek célja valamennyi olasz egyházi levéltár állományának számbavétele volt, s amely 1942-es kezdetétől fogva a háború miatt jelentősen elhúzódott. — A jól képzett és tapasztalt szakember minden szellemi gazdagságát, sokoldalúságát tükrözi a milánói érsekség levéltárosának, AMBROGIO PALESTRA professzornak részletes elő-. adása a levéltárak rendezéséről és karbantartásáról. Fejtegetéseit értékes hozzászólások kísérték. — ALESSANDRO PRATESI, a római egyetem paleográfiai intézetének igazgatója sürgeti az 1198—1417 közti pápai oklevelek egyetemes számbavételét Európában, sőt a tengerentúlon is. Megalapozott véleménye szerint a pápai regisztrumok csak kisebb részét tartalmazzák a kancellária működésének. Ausztria és Svájc levéltárai már el is készültek ezzel a munkával. — Neves szakemberek kimerítő hozzászólásai követték BATTELLI professzor körültekintő előadását az egyházi levéltárak és a kutatás viszonyáról. Ebben bátran szembeszállt a bizonyos helyeken még mindig előforduló hanyagsággal, meg nem értéssel, de egyúttal védelmébe vette'egyes okmányoknak a természetjog és egyéb okok miatt •— ámbár igen ritkán előforduló — visszatartását. — ANSGARIO FALLER kívánatosnak, sőt szükségesnek tartja, hogy az egyházi levéltárosok gyűjtsék a mai élet adta egyéb, kiegészítő dokumentációt is, az intézmény életére vonatkozó fényképeket, újságokat, magnószalagokat, emléktárgyakat stb. — Anno II. (1959): A kötet az 1958 szeptemberében végbement milánói nagygyűlés anyagával ismertet meg. Fő érdeklődési területe a különböző szintű egyházi levéltárak okmánycsoportjainak megállapítása volt, tehát az osztályozás elvi és gyakorlati szempontjai. Rövid beszámolót kapunk a lengyel egyházi könyvtárak, levéltárak és múzeumok irányítóinak gyűléséről, valamint több nyugati állam levéltárosainak összejöveteleiről. ACHILLE MARÁZZA érdekes ismertetést adott a milánói dóm gazdag leyéltáráról. Ez a gyűjtemény az építéssel, adományokkal, búcsúkkal kapcsolatban több századra kiterjedő s különösen a társadalom- és gazdaságtörténet körébe vágó becses adatok tárháza. — A kongresszus megnyitó előadását G. B. MONTINI milánói érsek, a későbbi VI. Pál pápa tartotta. (Az egyházmegyei és plébániai levéltárak az egyház rendelkezéseiben.) Vezérfonala az egyházi törvénykönyv kánonjai (375—384), de visszapillant a történeti előzményekre, ismerteti az utolsó évtizedek szentszéki kezdeményezéseit, és hat pontban megjelöli a teendőket is. (Atörténeti és a jelen ügyintézést szolgáló rész elválasztása, az állami levéltárakban alkalmazott legkorszerűbb eljárások átvétele, a kisebb régi levéltárak beszállítása a püspöki levéltárba stb.) — VINCENZO FENICCHIA az egyházi levéltárak kb. négy százada fönnálló rendjének bizonyos megváltoztatását látná szükségesnek, s ennek érdekében egységes útmutatás kidolgozását. Általános megállapításait a különböző jellegű (egyházmegyei, plébániai, szerzetesi) levéltárak ismertetése követi, más és más szerzőktől. A svájci, német és olasz földről vett példák bemutatása után mintaként kidolgozott tervezetet kapunk az olasz püspöki és plébániai, továbbá a Ferencrend házi, tartományi és általános főnökségi okmány- és iratanyagának elrendezéséhez. Aligha hisszük, hogy főként a túlságosan logikus és unalmas aprólékossággal kidolgozott plébániai és szerzetesi minta követőkre találna. — PLACIDO TROPEANO a monteverginei olivetánus apátság nagy értékű, sok viszontagságon átment levéltárának rendezésével foglalkozik. A hozzászólásokkal kísért előadás végső tanulsága: a bizonyos elvek szerint csoportosított régi rendszert nem kell szétvetni még akkor sem, ha manapság nem tudjuk megérteni létrejötte szempontjait. — MARIO PINZUTI, az olivetánusok könyvrestauráló intézetének igazgatója kitűnő gyakorlatias tanácsokkal szolgál a levéltári anyag jókarban tartására vonatkozólag. — MARTINO GIUSTI ismerteti a Pápai Levéltári Bizottság keletkezésének előzményeit és föladatait. — Az olasz levéltárosok nemzeti szövetségének elnöke, LEOPOLDO SANDRI az itáliai állami levéltárak művelődési tevékenységéről szólt semmitmondó általánosságokat. — A milánói érsekség történeti levéltára 1947-ben letétként az Ambrosiana könyvtárba került. Ennek fölhasználására irányuló tudományos törekvésekről tájékoztat CARLO MARCORA. Egy évtized alatt már 13 kötet jelent meg, s ezek 224 plébániára, illetve lelkészségre vonatkoznak. — A nagygyűlésen újból fölmerült az 1198—1417 közti időből származó pápai okmányok világméretű számbavételének 12*1-