Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Kállay István: A városi igazgatás reformja az osztrák örökös tartományokban és Magyarországon Mária Terézia korában / 115–135. o.

118 Kállay István adó- és árvaügyet. A biztos az uralkodó hivatalnoka volt, városi polgár nem lehetett, polgári foglalkozást nem űzhetett. A tanácsüléseken részt vett, a kormányellenes határozatoknak ellent mondhatott, illetve azokat haladéktalanul a tartományi kormány tudomására hozta.

15 A biztosi intézmény mellett a városok gazdasági ügyeiben jelentős ellenőrzési jogkört nyertek a városokban működő adóhivatalok (Steuerámter). Mintaként kétségtelenül az I. Frigyes által Poroszországban végrehajtott városreform szolgált, mely a városok felügyeletében nagy szerepet juttatott a körzeti adótanácsosoknak (Steuerráte). A tanácsosok eredetileg a tartományi kamarák megbízottai voltak, akik az adó beszedését ellenőrizték. A Frigyes-féle reform után minden hatáskörükbe tartozó várost évente többször meglátogattak, felügyeltek a városok gazdasági, rendészeti, sőt iparügyére — a manufaktúrákra — is.

16 Az eddig elmondottakból is kitűnt, hogy a városi önkormányzat — melynek legfontosabb szerve a belső tanács (Magistrat, Stadtrat) volt — korlátozása az osztrák örökös tartományokban már korszakunkat megelőzően elkezdődött. Ez a folyamat a Mária Terézia-kori reformok során még fokozódott. Joseph Redlich szerint odavezetett, hogy „a városközösségeket csaknem teljesen az állami hatalomnak vetették alá".

17 fA városi önkormányzat vezetését — a többi európai városokéhoz hasonlóan — a vagyonos polgárok szűk rétege, a patríciusok tartották kezükben. Kóser szerint

18 ez a vezető réteg „minden közösségi érzés nélküli, önkényes, csak saját hasznát néző, tékozló" volt. Ez a városi oligarchia a polgárság csaknem teljes kizárásával a saját i soraiból töltötte be a tanácsosi helyeket. E miatt már korábbi időből találkozunk panaszokkal a polgárok részéről. 1708-ban kapták meg a városok a rendeletet, mely szerint minden olyan ügyben, mely az egész polgárságot érinti, meg kell hallgatni a külső tanács tagjaiból alakult polgári bizottságot. 1711-ben a klosterneuburgi polgárság adott be panaszt a városi bíró ellen önkényeskedése miatt. Az alsó-ausztriai tartományi kormány választási biztost küldött M a panasz megvizsgálására.

19 Az 1740-es éveket követő várospolitikát már nem jellemezte a városi polgárságnak a patríciusokkal szemben való támogatása. Nem volt többé szükség arra, hogy a polgárok alsóbb rétegeit a vezetők ellen kijátsszák, mivel a városi önkormányzat korlátozásának folyamata — melynek a patríciusok útjában lehettek volna — az osztrák örökös tartományokban már korábban megkezdődött. Korszakunkra a városi önkormányzat visszaszorítása olyan fokot ért el, amikor már nem volt szükség a városokon belül ugyan vezető, egyebekben azonban már korlátozott hatalommal bíró vezető réteg megtörésére. Ezért az 1750-es években egymásután jelentek meg a rendeletek, melyek a polgároknak a patríciusság elleni fellépését mérsékelték. 1750. március 7-én uralkodói rendelet tiltotta meg, hogy a választási biztosnak olyan panaszokat előadjanak, melyek nem tisztán igazgatási jellegűek. JJgyanez év augusztus 19-én megtiltották, hogy városi polgárok előzetes engedély nélkül a bécsi udvarba 15 K. Fajkmajer: Verfassung und Verwaltung der Stadt Wien (A. Mayer: i. m. V. k.-ben) 108. 1. 16 Ld. erről bővebben: Kállay István: A bécsi udvar várospolitikájának néhány kérdése Mária Terézia korában, Századok 1963. 1058.1. — valamint R. Kóser: König Friedrich der Grosse, Stuttgart 1893.

1. k. 362.1. 17 /. Redlich: Das Wesen der österreichischén Kommunalverfassung, Leipzig 1910. 12—13. 1. , 18 i. m. 362.1. 19 A. Starzeri. m. 186—187.1. — Stadtarchiv Wien, Hauptarchiv 26/1659. Alté Reg. 9/1708. — K. Giovanni: Geschichte der Stadt Mödling, uo. 1905. 167.1.