Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára egyes adatainak gépi segítséggel történő feldolgozása / 3–32. o.

A MOL Diplomatikai Levéltára egyes adatainak gépi feldolgozása 9 előkészítő munkát tesz szükségessé. -— Ezekből az adatokból természetesen más következtetést is le lehet, sőt le kell vonni. Nagy tömegű adatok alkalmasak csak gépi adatfeldolgozásra. Levéltári vonatkozásban a nagy tömeg — megítélésem szerint — 100 000 adat körül kezdődik. Ha az előbbi számítást (20 adat óránként) vesszük alapul, ez azt jelenti, hogy 100 000 adat előállításához 2 esztendőre van szükség. (Tartok tőle, hogy ez a durva előirányzat átlagnak egyáltalában nem volna tekinthető. Ráadásul a mutatózási rendszer kidolgozásának időigénye ebben a kalkulációban nincs benne, márpedig az sem megy egyik napról a másikra.) A levonandó következtetés az, hogy ha a levéltári anyagban elhelyezkedő hatalmas adattömeg gépi adatfeldolgozásáról bármiféle vonatkozásban beszélünk, arra kell gondolni, hogy egy év alatt egy dolgozó jó esetben produkál 50 000 adatot, tehát sok munkaévet kell igénybe venni ahhoz, hogy az így „kibányászott" adatokat azután a gép néhány óra, esetleg néhány nap alatt elrendezze. A gépi adatfeldolgozás segítségül hívása tehát nem mentesíti a levéltárakat attól, hogy a levéltári anyagból adatokat gyűjtsenek össze (mutatózás), hanem éppen ellenkezőleg azt követeli, hogy a levéltárak sokkal intenzívebben végezzenek ilyen munkát, mert a gépi adatfeldolgozás az adatok tíz- és százezreit igényli. Aggály merült fel hogy az időrendi mutatólapok megnyugtató, szilárd alapot jelentenek-e egy nagyobb szabású gépi adatfeldolgozás számára. Különösen a keletfeloldásokkal szemben hangzottak el már a múltban is észrevételek. E problémával szembenézendő megvizsgáltam az 1437. évi időrendi mutatólapokat és ugyanez év okleveleiről már elkészült regesztákat. Ez a vizsgálat az alábbi eredményt hozta: Az időrendi mutatólapok száma 965, a regesztáké mintegy 360. A 965 „kék cédulából" 340-hez van meg a regeszta (35%). Ezenkívül 15 esetben készült regeszta olyan — főleg tartalmi — átírásokról, amit az időrendi mutatólap készítője nem vett észre. A 340 párhuzamos adatból (időrendi mutatólap és regeszta) 2 esetben bizonyult hibásnak az időrendi mutatólap keltezése (0,58%), s 2 esetben a regeszta dátuma. (Kuriózumként megemlítendő, hogy a két hibás keltezésű időrendi mutatólap esetében az eltérés néhány nap volt, a két regeszta esetében viszont 1, illetőleg 20 év.) Nem sikerült 3 esetben megtalálni a kék cédulát rövid kutatás ellenére sem. (1437. máj. 29-DL 95822; 1437. aug. 18-DL 105916; 1437. nov. 27-DL 39429. — Az utolsó esetben a jelek szerint ilyen nem is készült.) A regeszta két esetben pontosabban meghatározta a csonka oklevél keltét, ezért az időrendi mutatólap és a regeszta eltérő keltezés alatt fekszik. Egy esetben téves volt a jelzet a regesztán. A keltezések vonalán az időrendi mutatólapokon talált hibák jellege és mennyisége tehát oly csekély, hogy nyugodtan el vethetők azok az aggályok, amelyek a kísérlet eredményességét féltették a hibás keltezések nagy számától. Felmerült az a gondolat is, hogy a tervezett gépi adatfeldolgozás vegye tekintetbe, hogy eredeti oklevélről, átírásról, másolatról vagy fényképről van-e szó. (Utóbbi esetben szükségszerűen arra is ki kellene terjednie a figyelemnek, hogy eredeti oklevélről, átírásról vagy másolatról készült-e a fénykép.) Ez a szempont nem valósítható meg, mert figyelembevétele nagy munkát jelentene és e munka nem állna arányban a várható eredménnyel. Az időrendi mutatólapok ugyanis alapvetően oklevélszövegekről készültek. Ha történetesen azonos jelzet alól több példány (eredeti, másolat esetleg fénykép) került egy DL-szám alá, úgy ez az időrendi mutatólapon már nem tükröződik, továbbá az időrendi mutatólapok készítői fényképek esetében legtöbbször azt