Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - IRODALOM - Glatz Ferenc: Helytörténeti forráskiadványok az 1918–19. évi forradalmak történetéről / 342–346. o.

Trodalom 343 Ha a történeti-politikai szempontok mérlegelése nem is feladatunk az évfordulós helytörténeti irodalommal kapcsolatosan, annál is inkább az más tekintetben: a műfajok kérdésében. Azt láthatjuk ugyanis, hogy az évfordulós irodalom eddig túlnyomó részt feldolgozásokból állt: a helyi tanácsi, pártszervek megfelelő referensei — nem mindig mérve fel a helyi személyi- és forrásadottságokat — feldolgozások (tanulmánykötetek, vagy monográfiák) készíttetésére törekedtek. Arra igen ritkán gondoltak, hogy a helyi fennmaradt forrásanyagot tudományosan is megfelelő módon adják közre. Talán akaratlanul is hatott az a nézet, miszerint a forráskiadvány elve kevésbé „politikus" műfajnak minősül? Vagy az irodalom e területére is kihatott a forráskiadványnak mint történeti műfajnak általános háttérbe szorulása az 1949 utáni évek történeti irodalmában? E jelenségek miatt is örömmel kellett látnunk, hogy 1918—1919 félszázados évfordulójának megünneplése alkalmából milyen szép számmal jelentettek meg helyi állami és pártszervek forrásközléseket. Lehet, hogy nem megalapozott felfogásunk, de ebben is azt látjuk, hogy a történeti évfordulók megünneplésében a szaktudományos szempontok a korábbiaknál inkább előtérbe kerülnek. A következőkben két szempontból szeretnénk megjegyzéseket fűzni e helyi forráskiadványokhoz: mennyire éltek e kötetek szerzői a forráskiadványok műfaji adottságaival, másrészt, milyen, esetleg megfontolandó forráskiadási módszereket érintő meggondolások támadhatnak az olvasóban a kötetek áttekintése után. 1. Miben látjuk tehát e munkák alapján a helyi forráskiadványok gyakori előnyét a feldolgozásokkal szemben vagy azok mellett ? Legjobban talán ezt a borsodi kötet példája mutatja. Borsodban Román János forrásközlése mellett monografikus feldolgozás is született 1918—1919 eseményeiről. S noha a monográfiát méltán nevezhetjük az egyik legjobb évfordulós helytörténeti feldolgozásnak, mégis: a forradalmi folyamat megértése szempontjából az iratkiadás bizonyos kérdésekben többet tud nyújtani a feldolgozásoknál. Hiszen amíg a feszes, a forradalom-történetek szokásos feldolgozási rendjében készült tanulmányok elsősorban azt mondják el, hogy mi történt a megyében, mikor milyen szervezetek milyen célból jöttek létre, mit értek el, miben látjuk esetleges hibájukat stb., addig a történések mikéntjére igen kevés alkalommal találunk utalást. (S ez áll az évfordulós kötetek majd mindegyikére.) A kiadott iratokból viszont éppen a történeti folyamatok „hogyan"-jára derül elsősorban fény. Amíg a feldolgozások szerzőjének legtöbbje — követve az országos történeti irodalom módszereit — elsősorban arra figyel fel, csak azt kívánja kikutatni, hogy melyik helységben mikor alakult meg a direktórium, kik voltak annak személy szerint is tagjai, addig az iratok teljes kiadása már arról is árulkodik: milyen helyi csetepaték követték ezt, milyen ellentétek feszülhettek az emberekben? Mi ellen lázadoztak, s milyen irányban engedett indulataiknak a történelem kiutat? Érdemes felfigyelni, hogy az új tisztviselői kar hűségesküjének indokai mennyire-magukban foglalják a korabeli forradalmi közgondolkodás sok jegyét („végveszélyben levő hazánk megmentése" „az emberi jogok kivívásának szent céljával megalakult Magyar Tanácsköztársaság'

2

)-•• Vagy felfigyelhetünk a gyors társadalmi változásokkor jelentős közvéleményformáló rémhírterjesztés hatására (a forradalom „mindent kommunizálásáról"), az új és a közügyekben járatlan tisztviselők nehézségeire, akik azt sem tudták mire és mennyiben terjed ki hatáskörük, milyen természetű ügyekre ki adhat utasítást stb. De sorolhatnánk a ,,hogyan"-t alkotó általában másodlagosnak tekintett jelenségsorozatok kirajzolódását az jratközlésből: a szegény, névtelen forradalmárok utópisztikus elképzeléseinek feltörését a jelentések félmondataiban, beadványok megjegyzéseiben: az azonnali egyenlőségesdi bevezetésének követelését, másutt a helyi vezetés furcsa szocializáló módszereit, majd a népszerűtlen vezetők demokratikus eltávolítását. — A borsodin kívül a Heves megyei, a Pest megyei kötet ad igen szép, színes leírást a forradalmak alatti városi, vidéki életről. A szerkesztők figyelme kiterjedt arra is, hogy az élelmezésről, rekvirálásról, árkérdésekrőí, piacviszonyokról, majd a Tanácsköztársaság leverését követő időszakban a zűrzavarról, tanácstalanságról, sokak köpönyegforgató magatartásáról való iratokat válogassanak kiadványukba. S ha most már egymás mellé tesszük a különböző forráskiadványokat, akkor még egy jellemző tulajdonságuk ötlik szemünkbe: amíg a tanulmányok gyakran a már említett „kialakult" tematikájú feldolgozási módszerük révén talán akaratlanul is a forradalmak lezajlásában az országosan azonos motívumokat emelik ki, addig a forrásközlemények átolvasása után kibontakozik az olvasó előtt az a — nemegyszer igen jelentős — különbség, amely az egyes vidékek elütő fejlődéséből, földrajzi helyzetéből, a lakosság társadalmi összetételéből is következően a forradalmak idején is megmutatkozott. Talán azt is mondhatnánk: a forrásközlemények előnye egyrészt a műfaj azon sajátosságából származik, hogy a forrásanyag teljes közreadása nem enged a helytörténeti irodalmat sem kímélő esetleges sematizálásoknak, másrészt a műfaj sajátosságából eredően sokkal többszínű, mondhatnánk többdimenziós képet ad a valóságról, mint a bizonyos szempontok alapján készük „forradalomtörténetek". (Arról most nem is kívánunk szólni, hogy e forráskiadványoknak milyen szeiere van az „országos" és „helyi" történeti kép összehangolásában. S arról a sokat emlegetett előnyről sem, 10* n.