Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Magyar Kamara tisztviselői a XVIII. században / 259–336. o.

A Magyar Kamara tisztviselői a XVIII. században 261 idegen tanácsosokról, akikben nem egészen alaptalanul láthatja érvényesülése, előrejutása akadályait — s ezt a véleményt nem veheti egészen semmibe az uralkodó sem, kivált ha ez a vélemény olyan pártfogóknál talál támaszra, akiket az uralkodó sem mellőzhet. Pozsony megye legnagyobb birtokosai a Pálffy és az Erdődy családok voltak. A Rákóczi-szabadságharc kitörése után állásfoglalásuk a Bécshez közel eső megyében nagyon fontossá- vált az uralkodó számára. I. József egyébként is megértőbb politikát kívánt folytatni a magyarokkal szemben. A császár pártján álló magyarok közt ez megerősítette a már hagyományosan is a Magyar Kamara élén álló Erdődyek pozícióját. Részben alighanem ez is magyarázza, hogy a kamaraelnöki állás újra visszakerül az Erdődyek kezébe, s az Udvari Kamara célkitűzéseit követő Volkra gróf alelnök 1710-ben lemond, és betegségére hivatkozva Bécsbe megy. A Magyar Kamara jogilag ezúttal is elkerülte a bécsi Udvari Kamara alá rendelést, ha ennek befolyása, sőt olykor irányító szereke többé-kevésbé a gyakorlatban érvényben is maradt. 1709-ben a Budai Kamarai Adminisztrációt megszüntették: az állásukban meghagyott hivatalnokait szigorúan alárendelték Pozsonynak. Ez volt az első lépés az ország pénzügyigazgatási egységének helyreállítására, melyet az országgyűlések is mindig szorgalmaztak. Az egység megvalósításáért folyó küzdelem azonban még évtizedekig folyt, és bár 1743-ban a Szegedi Inspektorátus, 1743-ban a sóügy, 1749ben a Szlavón-Eszéki Adminisztratúra visszakebelezésével jelentős lépések történtek, a harc csak a Bánát visszakebelezésével 1778-ban ért véget.

4 A Magyar Kamara szerepének értékelésében általában a döntő szempont az, hogy ez a királyi abszolutizmus eszköze volt a centralizált állam létrehozása érdekében. A könnyebb, áttekinthetőbb financiális irányítás és ellenőrzés, a jövedelmek hatékonyabb felhasználása és fokozása volt a célja. Ez igaz ugyan, de a királyi hatalom Magyarországon együttműködött a rendekkel, amit a szatmári béke és nyomában az 1715/20. évi országgyűlések határozatai is biztosítottak. Bár a Kamara nem volt rendi, hanem királyi szerv, mégsem volt mentes a rendi hatásoktól.

5 Ezt főként személyi összetétele tette lehetővé. Az abszolutizmusnak érdekében állott felhasználni a nemességet: igyekezett azt bekapcsolni államapparátusába a hivatalokban való alkalmazással. Fokozatosan felszámolta a visszafoglalt területeken a fegyver jogán létesített korábbi hivatalait, és visszaállította az ország alkotmányában foglalt törvényes pénzügyigazgatást. Ez a folyamat játszódott le lépésről lépésre a XVIII. század folyamán a magyar pénzügyigazgatás egységesülésében is. A Habsburg-kormányzat alapelve különben is — mint azt J. H. Elliot angolszász történetíró találóan jegyzi meg

6 — mindenütt a helyi erők és a királyi hivatalok közti egyensúly biztosítására való törekvés volt, kivált a XVII. században, de később is. E folyamat györkerei égiek voltak: idővel praxis lett belőle.

7 Alighanem ez a magyarázata annak, hogy a királyi hatalom szívesen engedi át a Magyar Kamara elnöki állását az udvarhű 4 A Szepesi Kamara (kamarai adminisztráció), a budai, a szegedi, eszéki és aradi kamarai igazgatóságoknak a Magyar Kamara alá rendelése már az 1715. évi országgyűlésen határozattá vált, de ténylegesen csak 1741 után történt meg. Ld. Marczaii Henrik: Magyarország története III. Károlytól a bécsi kongresszusig. Bp., 1898. 74. 1. 5 Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Bp., 1946. 145 — 146. 1. 6 Elliot, J. H.: The Revolt of the Catalans. Cambridge, 1963. 546. p. 7 Walter, Friedrich: Die Geschichte der österreichischen Zentralverwaltung. 1740—1848. Teil I. Wien, 1938. 6 — 7. p. 5 Levéltári Közlemény II.