Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Stier Miklós: A magyarországi német követjelentések, 1933–1939 : forráskritikai vizsgálat / 241–258. o.

254 Stier Miklós Mindez pedig azt jelenti, hogy a német követség e két diplomatája felismerte az 1936. év Magyarországa belpolitikai mozgásának valóságos tendenciáit, s teljesen tisztában volt a Gömbös—Darányi-váltás lényegével. Ennek ellenére mégsem jelentették azonnal teljes precizitással a Wilhelmstrassénak a változásokat. S kérdésünkre, hogy tudniillik miért íródtak a német követség jelentései egy ideig abban a szellemben, mintha Darányi tényleg a gombosi politika töretlen folytatója lenne, egyelőre csak hipotézissel válaszolhatunk. Feltételezésünket azonban —úgy véljük — éppen ez utóbbi Mackensen-jelentés támasztja alá. Véleményünk szerint a német követség beosztottjai tudatosan várakozó álláspontra helyezkedtek, mert helyesen látták az ország belpolitikai erőviszonyait. Világos volt előttük, hogy 1935—36-ban Magyarországon Gömbös halála után megváltoztak a feltételei a totális állam-kiépítésének. Felismerték, hogy a 30-as évek közepén a zömében dzsentri-dzsentroid középbirtokosokból, katonatisztekből s államhivatalnokokból verbuválódó szélsőjobboldali ellenzék korántsem volt olyan szervezett s korántsem támaszkodott olyan tömegmozgalomra, hogy „Machtergreifungot" hajthasson végre, vagy totális fasiszta államberendezkedést hozzon létre. Ilyen körülmények között pedig — mint ezt a követségnek a Gömbös—Darányi-váltás időszakából küldött jelentései sugalmazzák — ésszerűtlennek tarthatták a Wilhelmstrassét Budapest, a törvényes magyar kormány ellen ingerelni, s ezáltal a két ország közötti jóviszonyt esetleg megzavarni —• különösen olyan időpontban, amikor a két ország közötti gazdasági és külpolitikai tárgyalások a legkedvezőbb légkört követelték. (Erre még visszatérünk.) Ésszerűtlennek tarthatták a magyar kormány berlini pozícióit gyengíteni, s ezzel a szélsőjobboldali ellenzékét — akár még akaratlanul is — erősíteni. Valószínű, ezért nem bocsátkoztak az új magyar kormány negatív jellegű értékelésébe. S Mackensen év végi jelentésének utolsó gondolatai arra mutatnak, hogy a budapesti német követség kimondatlanul is arra az álláspontra helyezkedett, hogy még mindig célszerűbb és gyümölcsözőbb a törvényes magyar kormánnyal való zavartalan együttműködés, mint a korántsem egységes, a megfelelő vezetést is nélkülöző, szervetlen, gazdasági hatalommal is alig rendelkező szélsőjobboldali ellenzék esetleges támogatása, vagy netán a kormány ellen történő kijátszása. Mindez pedig annál is könnyebben követhető, a Birodalom számára reális és célszerű politika, mert — mint többször is megállapíttatott — a magyar kormánnyal lényegében minden kérdésben tárgyalni tudtak, mert az amúgyis' erősen jobboldali, konzervatív magyar kormányok maguk is mindent megtettek a baráti Németországgal való jóviszony ápolására, továbbfejlesztésére.

32 Ezen általunk feltételezett elgondolásukban — s ezt már maguk az akták is igazolják — szerepet játszott az a felismerés is, hogy a 30-as évek közepére —• nem utolsósprban a Gömbös-kormány alapvetése következtében — Magyarországot az uralkodó osztályok külpolitikája már. megindította azon az úton, amelyről letérni csak mélyreható belső társadalmi változások árán lehetett volna. Mackensen írja hallatlanul biztos diagnózisként: „Magyarország külpolitikája kénytelen-kelletlen adva van, és ez a külpolitika új hangsúlyokat csak olyan értelemben kaphatna, ami32 Frick birodalmi belügyminiszter 1936. dec. 11-én Kozma magyar belügyminiszterrel folytatott megbeszélésén fejtette ki, hogy a két ország között a magyarországi német kisebbség kérdésétől eltekintve mindenben „súrlódásmentes" együttműködés tapasztalható: GFM 7368/E 539 309—13. Közli: A WM 191. o.