Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Stier Miklós: A magyarországi német követjelentések, 1933–1939 : forráskritikai vizsgálat / 241–258. o.

A magyarországi német követjelentések .1933—1939 253 a választ a német követség személyi kapcsolataiban, netán bizonyos mértékig baráti jellegű kötöttségeiben. Nehéz lenne továbbá még feltételezni is, hogy az egyébként jól tájékozott követség éppen ez esetben nem rendelkezett megfelelő hírforrásokkal, hiszen a követségi jelentések a beosztottak kiváló ismereteiről tanúskodnak. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a német követség a magyar társadalmi-politikai életről egészében jobb áttekintéssel rendelkezett, mint a korabeli magyar politikusok nagy átlaga. '•'A kérdésre — úgy gondoljuk — a budapesti német követség következő 2—3 hónapi jelentéseiből kaphatunk választ. Ezek első nagyobb csoportja — Werkmeister követségi tanácsos tollából — az új kormány hivatalba lépéséről, Darányi bemutatkozásáról a kormánypártban, a parlamentben elmondott programbeszédjéről s az ezt követő parlamenti és sajtóvisszhangról, az ország közvéleményéről számol be. Messzemenő tárgyilagosságra törekvő írások ezek, az események ismertetését alig-alig szakítják meg a jelentő észrevételei, vagy netán magyarázatai, személyes véleményei. Alaposabb elemzés után azonban megállapítható, hogy sajátos és figyelemre méltó kettőség vonul végig ezeken a jelentéseken. Nem túlzás úgy jellemezni, hogy mást mondanak a szavak, a mondatok, mint a jelentések egésze. Arra a kérdésre ugyanis, hogyDarányi, az új magyar miniszterelnök végül is milyen politikát fog folytatni, a szöveg szó szerint még mindig rendkívül óvatosan válaszol, legfeljebb várakozó álláspontra helyezkedik, s bizonytalanul bár, de azon reményének ad kifejezést, hogy Darányi talán más módszerekkel, de lényegében a Gombosi politika követője, és megvalósítója lesz. Más oldalról azonban leszögezhetjük, hogy a szokatlanul kevés kommentár ellenére is — a szerző egy-egy félmondatos megjegyzéséből, s főként mondanivalójának csoportosításából, az egésznek összeszerkesztésébőí — félreérthetetlenül kiderül — hangsúlyozzuk: anélkül, hogy expressis verbis állítaná —, hogy a követség egészen világosan látta a magyarországi belpolitikai változások jellegét és jelentőségét. Egyetlen helyen — bújtatva ugyan, de — meg is fogalmazza, hogy „Darányi a kormánynyilatkozatban még csak célzás formájában sem tette magáévá azokat az autoritativ elveket, amelyeket ellenzéki körökben Gömbösre szerettek ráfogni".

30 S most vessük össze végül ezekkel az október közepi — végi jelentésekkel Mackensen követ 1936. december 31-én írott jelentését, amely a Nemzeti Egység Pártjának Darányi által kezdeményezett és végrehajtott reorganizációjáról számol be! A követ elöljáróban kifejti, hogy Marton Béla 1935 folyamán hozzákezdett a kormánypárt totális fasiszta tömegpárttá való átszervezéséhez. Ebben az akcióban valójában Gömbös Gyula, a magyar miniszterelnök állott háta mögött. A totális pártszervezés politikai válsághoz vezetett, s Gömbösnek visszakoznia kellett. Mint erről már szó volt, közvetlenül saját belügyminiszterének fellépése késztette őt meghátrálásra. S itt fűzi hozzá Mackensen: „Talán mégis lehetséges lett volna a főtitkár szervező munkáját a gombosi egységesítő képlet értelmében abban a keretben tartani, amely a belügyminiszter számára még elviselhető volt, ,ha Gömbös akkoriban testi erejének teljében lett volna." Gömbös azonban mind súlyosabb beteg lett, s a miniszterelnöki teendőket 1939 nyarától ténylegesen már Darányi Kálmán látta el, mint miniszterelnök-helyettes. A továbbiakban Mackensen elemzi az 1936 végi magyar belpolitikai helyzetet, s arra a következtetésre jut, hogy Darányi az új magyar miniszterelnök s a Nemzeti Egység Pártjának „vezére a párt válságának megoldását és a párt újjászervezésének irányát nem a martoni elképzeléseknek megfelelően kereste". Eltért a totalitárius eszméktől s így — mint hangsúlyozza — a Gömbös—Márton-kísérlet következtében kiéleződött politikai válságot „az energikus és rohamkész Márton-csoporttal szemben belátható időre elintézte". „Nem tagadható — írja Mackensen —, hogy ezzel a tekintélyuralom gondolata, ahogy azt Marton képzelte — akinek végső titkos szándéka a nemzet és a párt teljes összeolvasztása volt, hajótörést szenvedett. A jelen viszonyok ismerője nem csodálkozik ezen, hiszen a magyar természetétől fogva ellenáll minden kényszernek, sőt éppen ellentétes hajlammal rendelkezik, s minden — bármely oldalról is jövő — tekintélyuralmi törekvéssel szembeszegül." A továbbiakban pedig igen kedvezően értékeli Darányi eddigi politikáját, s megállapítja, hogy az úi miniszterelnöknek sikerült helyreállítania a rendet, megszilárdítania a parlamentnek a kormányba vetett bizalmát, s ezek után a miniszterelnök „eddigi, munkája alapján a jövő évre vonatkozóan kitűnő prognózist lehet készíteni".

31 30 PA. AA., PA. IV. Ungarn, Pol. 5. Band 5. GFM 1847/420856—73 és 7424/E 539 688—92, Közli: A WM 148—156. old., 31 A német követ (Mackensen) politikai jelentése, 1936. dec. 31. PA. AA., PA. IV. Ungarn Pol. 5. Bd. 1. ß>