Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Kubinyi András: A magyar genealógiai kutatás / 213–221. o.

A MAGYAR GENEALÓGIAI KUTATÁS A történeti segédtudományok közül a genealógia iránt még ma is bizonyos idegenkedés, ha nem egyenesen ellenszenv tapasztalható Magyarországon. A,,genealógia" szó hallása, a felszabadulás előtt végzett történészeink, sőt más értelmiségiek számára is a nemességigazolásokat, a sok dilettáns őskutató és a belőlük élt családkutató irodák tevékenységét idézi fel. Ez szinte természetes is. A magyarországi genealógia nagy múltra visszatekintő és könyvtárakat megtöltő irodalma

1 valóban szinte kizárólag a nemesi családok történetével foglalkozott, de sajnos, még ebben a vonatkozásban is igen gyakran megbízhatatlan eredményekhez jutott.

2 Érthető tehát, hogy amint a felszabadulással bekövetkezett társadalmi változások a nemesi leszármazás kutatásának reális alapját megszüntették, politikai, de tudományos okokból is ez a régi típusú genealógia művelése visszafejlődött, és legfeljebb egyesek hobbyjaként élt tovább. Az erősen nemesi, feudális, színezetű családtörténetkutatás a nemesség társadalmi súlya a társadalmi változások által kiváltott csökkenésének hatására másutt is lehanyatlott, sőt egy időre tálán megszűnt.

3 így történt ez Franciaországban is az 1789-es forradalom következtében.

4 Azóta azonban a genealógiának — most már általában jóval magasabb színvonalú —- „reneszánsza" figyelhető meg Franciaországban is.

5 Nem véletlenül idéztük a francia példát. Ezzel azt is akartuk mondani, hogy mivel a hatalmas magyar genealógiai irodalom a feudális családokkal foglalkozott, és mivel sok családtörténeti mű színvonala enyhén szólva kívánnivalókat hagyott maga után, helyzete joggal hasonlítható össze a feudális Franciaország genealógiai irodalmáéval. Azt hisszük azonban, hogy ma már átléphetünk a genealógia „dekadenciájának" korszakából a genealógia „reneszánszába," és a történetírás e segédtudománya is új alapokból indulhat tovább. Az új alap keresését nemcsak az elődeink feudális központú kutatási irányától való elfordulás, hanem a külföldi genealógiai irodalomhoz, annak új szempontjaihoz való közeledés is szükségessé teszi. A leg1 Vö. Bottló Béla: Genealógia, (Borsa Iván, Bottló Béla, IIa Bálint: Történeti segédtudományi alapismeretek, II. Levéltári Szakmai Továbbképzés, Felsőfok 5. Bp., 1963, 79—83.) rövid összefoglalását és bibliográfiáját. 2 Vö. erre Fügedi Erik: A 15. századi magyar arisztokrácia demográfiai viszonyai, Történetistatisztikai Évkönyv 1963—64. Bp., 1965. 38. 3 A Német Demokratikus Köztársaságban kiadott történettudományi bevezetési kézikönyv {Walther Eckermann und Hubert Mohr: Einführung in das Studium der Geschichte, Berlin, 1966.) pl. meg sem említi a genealógiát. Ezzel szemben Lengyelországban 1959-ben kiadtak egy genealógiai tankönyvet. (Genealógia. Otracoval wlodzierz D, Worzaczek, Warszawa, 1959, I—

II. k.) 4 Pierre Durye: La généalogie, („Que sais-je?" No. 917.) Paris, 1963, 18—19. 5 Uo. 26—32. 2 Levéltári Közlemények ír.