Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - IRODALOM - Bognár Iván: A magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban (1917–1922). Dokumentumgyűjtemény. 1. k.: Az oroszországi magyar hadifoglyok forrradalmi mozgalma (1917–1922). 2. k.: A magyar internacionalisták részvétele a szovjethatalom védelmében a polgárháború frontjain. Budapest, 1967–1968. / 186–189. o.

IRODALOM A MAGYAR INTERNACIONALISTÁK A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOMBAN ÉS A POLGÁRHÁBORÚBAN (1917—1922) Dokumentumgyűjtemény 1. k.: Az oroszországi magyar hadifoglyok forradalmi mozgalma (1917—1922). Budapest, 1967. 586 p. 2. k.: A magyar internacionalisták részvétele a szovjethatalom védelmében a polgárháború frontjain Budapest, 1968. 820 p. Az I. világháborúban Oroszországba került magyar hadifoglyok sorsa már a Horthy-korszakban széles körű és hosszan tartó érdeklődést keltett a magyar közvéleményben. Ennek hatására a szépirodalom és a tudomány is foglalkozni kezdett ezzel a kérdéssel. Gondoljunk Zilahy Lajos nagysikerű Két fogoly c. regényére, majd az ebből készült filmre, Markovits Rodion regényeire: a Szibériai gamizonra s az Aranyvonatra stb. A polgári történettudomány is lerótta az adóját ez ügyben, s 1930-ban egy történészekből és írókból álló munkaközösség (Zilahy Lajos, Pilch Jenő, Baja Benedek, Lukinich Imre) két kötetes művet adott ki „Hadifogoly magyarok története" címmel. E tárgyban 1919 és 1945 között körülbelül negyven szépirodalmi és memoár jellegű könyv és füzet jelent meg, nem is szólva az 1919 utáni emigráns irodalom termékeiről, melyek közül megemlíthetjük a Sarló és Kalapácsban, a Szovjetunióban élő magyar kommunista emigránsok lapjában megjelent több mint száz visszaemlékezést és a cikket az internacionalista mozgalom egykori résztvevőinek (Varga Gyula, Münnich Ferenc, Gavró Lajos, Szamuely György, Rabinovics József és mások) tollából, — de Szamuely Tibor Riadó c. 1932-ben megjelentetett cikkgyűjteményét is. Már csupán irodalmi visszhangjának ilyen ismertetése is érzékelteti a kérdés jelentőségét: a forradalmárok ábrázolásában pedig az is világos lesz, hogy a magyar hadifoglyok között kibontakozó forradalmi tevékenység olyan hatalmas, elemi erejű mozgalom volt, mely méreteiben páratlan a világtörténelemben, de teljesen összhangban van a magyarországi forradalmi mozgalom fellobbanásával, mely a Tanácsköztársaság kikiáltásával érte el tetőpontját. Valóban, a számok is ezt bizonyítják. Nem teljes adatok szerint 1917-ben kb.2 millió osztrák—magyar hadifogoly volt Oroszországban, ebből 1 millió magyarországi illetőségű, s ennek kb. a fele, 500 ezer fő volt magyar nemzetiségű. Kun Béla, Varga Gyula, Gavró Lajos és mások becslése szerint 1917—1922 között a különböző frontokon több mint 200 ezer volt hadifogoly internacionalista harcolt, ezeknek 50%-a, — tehát kb. 100 ezer fő — volt magyar nemzetiségű. Tudunk adatokat — elsősorban Szibériából — arról, hogy egyes sok ezer főnyi internacionalista osztagok zöme — 80-85 % — magyar volt. Mi indokolja ezt a magas arányszámot? Véleményem szerint nem valamiféle általános forradalmi „hajlam", hanem a nagyon is konkrét külső és belső okok sajátságos összefonódása. A külső (tehát oroszországi) tényezők közül megemlíthetjük először is azt, hogy a magyar (és osztrák — német) hadifoglyok sokkal súlyosabb helyzetben voltak, mint valamely szláv nyelven tudó sorstársaik. 1917 tavaszán több mint másfélmillió hadifogoly volt alkalmazásban az út- és vasútépítészetnél, ipari üzemekben, bányákban mezőgazdaságban. Különösen súlyos volt a Murmanszk-vasútnál dolgozók helyzete, ahol a közel 80 ezer magyar, osztrák és német hadifogoly között tömegével szedte áldozatát a skorbut és a járványos tüdőgyulladás. Az életben maradt magyar foglyokat csak legutoljára, a németek és osztrákok után szállították el Közép-Ázsiába és a Kaspi-tó mellé. A magyar hadifoglyok elkeseredését nagyban fokozta, hogy az osztrák és főként a német foglyok ellátásáról és érdekvédelméről kormányaik jobban gondoskodtak, mint az övékéről. Másodszor — és ezt a cári hatóságok tudatosan mélyítették — nagy volt a szakadék a tisztek és a legénység helyzete között. (A tisztek pl. fizikai munkára nem voltak kötelezhetők.) Végül, de nem utolsósorban az oroszországi forradalmi és munkás- (ezen belül pedig különösen a bolsevik) mozgalom érezhető növekedése szintén magával ragadta az üzemekben és a földeken dolgozó hadifoglyokat. Mindez azonban még nem elégséges magyarázat a magyar nemzetiségű hadifoglyok ilyen nagy számban való részvételére az internacionalista mozgalomban. Ehhez még belső (tehát otthoni, magyarországi) okok is járultak. Ezek közül első és — véleményem szerint — legfontosabb tényező az volt, hogy miután a magyar társadalom — úgy ahogy—1867-ben megoldotta nemzeti (s ami ezzel szorosan Összefügg: az állami) függetlenség kérdését, ekkorra már a szociális kérdés került előtérbe. A háború különösen időszerűvé tette a nagybirtokok fölosztását, hárommillió koldus földhözjuttatását. Ismeretes Lenin 1913-ban tett megállapítása arról, hogy a nagybirtokok részaránya