Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Degré Alajos: Egy dunántúli körjegyzőség a felszabadulás idején / 167–185. o.

180 Degré Alajos tását, sőt új csendőrőrsök felállítását tervezte, sőt ezek anyagi terheinek viselését a járás községeire vetette ki. Májusban külön feladat volt az iparigazolványok revíziója, amit a főszolgabírói hivatal végzett ugyan, de a revideálandó iparigazolványokat a körjegyzőnek kellett összegyűjtenie, ami nem is volt egészen egyszerű, mert némelyik elveszett a harcok során, és ezt előbb pótoltatni kellett. Május közepén még egészen közeli helységekbe is csak utazási igazolvánnyal lehetett utazni, melyet a körjegyző állított ki és részletesen indokolt. A főszolgabíró május 18-án rendelte el a körjegyzői hivatalokban éjjel-nappali ügyelet tartását. Nem tudjuk, ezt meddig kellett ellátni. A kormány májusban a körjegyzők útján kért ön­kéntes jelentkezőket az új magyar hadseregbe. A felhívás azonban körjegyzőségünk­ben teljesen eredménytelen maradt. Az állategészségügy állapotára jellemző, hogy a főszolgabíró május végén ismer­te be: veszettség elleni oltásra belátható időn belül nem lesz lehetőség, ezért ebzárla­tot, egyben a kóbor kutyák és macskák kiirtását rendelte el. Az április-május hó nagyjából ilyen — a rendkívüli helyzet kívánta — szükségin­tézkedésekkel telt el. Május végétől azonban felbukkantak, és egyre sűrűbbek lettek a hétköznapi, szokványos közigazgatási intézkedések. Illetőségi bizonyítványokat ál­lítottak ki iparengedélyre vagy a rendőrséghez pályázók számára, erkölcsi bizonyít­ványokat közszolgálatba lépni kívánók számára, teljesen a régi módszer szerint. Iparosok iparának szüneteltetését tárgyalták, sőt augusztusban már új iparigazol­vány kiállítására is sor került. Május elején még csak a községek pénzkészletét jelen­tette, de május végén már a múltévi zárszámadást is elküldte a jegyző. Már április végén jelentést kért a főszolgabíró a községi apaállatokról, de júniusban már apaállatok áthelyezéséről stb. is intézkedett. Május végén már sor került a közalkalmazottak MÁV igazolványának megújí­tására, augusztusban az adóhivatal erélyesen kezdte sürgetni az adófizetést, a jegyző már végrehajtási intézkedésekről is jelentett, szeptemberben pedig sor került az isko­lai mulasztások kimutatására és a mulasztók megintésére is. Egyik héten a mulasztó 14 semjénházai tanulóból 5 az V-VI., 6 pedig a VII-VIII. osztályból került ki, a másik héten azonban a mulasztók egy híján mind III. osztályosak, amiből arra következ­tethetünk, hogy nem annyira a mezőgazdasági munkákban való részvételről, inkább a tanítás megszervezésének valamilyen hibájáról lehetett szó. Minthogy Tótszent­mártonban földosztás nem volt, még júniusban is csapatostól szegődtek el aratónak valamelyik birtok meghagyott részére, és még ezután is maradt Tótszentmártonban 88 elhelyezkedésre váró mezőgazdasági munkás. VII. Május végéig az egész körjegyzőség területéről politikai pártok szervezkedéséről csak annyit tudunk, hogy május elején a kommunista párt már működött. Részt­vett a. földosztásban, és amikor a fasiszta szervezetek felszámolása során a jegyző lezárta a helybeli nyilas pártszervezet helyiségét és őrizetbe vette annak ingóságait, a volt nyilas faluvezető azt vallotta, hogy a párt készpénzéből 1017 pengőt még már­cius 17-én befizetett a zsidó vagyonok befizetési alapja csekkszámlára, 3100 pengőt pedig május 20-án jegyzőkönyvvel átadott Germ Jánosnak, a tótszentmártoni kom­munista pártszervezőnek. Május 23-án a körjegyzői hivatal alkalmazottai közül még egyik sem volt párttag.

Next

/
Thumbnails
Contents