Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Degré Alajos: Egy dunántúli körjegyzőség a felszabadulás idején / 167–185. o.

170 Degré Alajos urának, a Bedekovics családnak birtokában; Semjénháza mindössze 824 holdas határából több mint 300, Petrivente 1200 holdas határából pedig több mint a fele, 600 hold az Inkeyek kezén maradt. A parasztság tehát nem tudott terjeszkedni. Egyrészt fuvarozással foglalkozott, másrészt mind többen, Tótszentmártonból évente 120-an is messze földön summás munkát vállaltak.

11 Az Inkeyek eladták birtokukat, de a vevők: Merkly Belus József Semjénházán, és Kovács Sebestyén Tibor a petriventei Vente pusztán még 1935-ben is 200, illetve közel 400 holdas birtokon gazdálkodtak.

12 A Bedekovicsok 1200 holdas birtokukból 1912-ben 400 holdat a helybeli gazdáknak adtak el, 800 holdat egy tételben Dénes Lajosnak, de ez utóbbi 1918-ban csődbe került, és birtokát a Letenyei Takarékpénztár 1919 őszén parcellázta, úgy, hogy 1930-ban a 140 holdas közbirtokossági legelőn kívül mindössze egy 53 holdas és még két 20 holdon felüli parasztbirtok maradt. A többi 20 holdon aluli gazdaság volt. A rossz utak miatt azonban—noha Tótszentmárton mindössze 22 kilométerre fekszik Nagykanizsától—a túlnyomórészt szántóföldi gazdálkodás terményeit nehezen tudták értékesíteni. így mindhárom község szegény volt. 1925-ben az akkor már 1100 lakost számláló Tótszerdahelyen mindössze 14 kisiparos, 3 vegyeskereskedő és 2 kis vízimalom jelentette a mezőgazdaságon kívüli foglalkozást. Petriventén 4 kisiparos és 1 vegyeskereskedő, Semjénházán 3 kisiparos dolgozott. Már a múlt század végén mindhárom községben iskola is működött. Petriventén és Semjénházán 1 tantermes (az utóbbi helyen két tanerővel) községi, Tótszentmártonban 3 tantermes, 3 tanerős felekezeti iskola. Tanítási nyelve azonban mindháromnak magyar volt, így az 1920-ban Petriventén 69, Semjénházán 95, Tótszentmártonban 87%-ban horvát anyanyelvű lakosság e tanításnak nem sok hasznát vette.

13 Tótszentmárton az 1871. évi községi törvény, azaz a körjegyzőségek szervezése óta körjegyzőségi székhely volt. Eleinte hozzátartozott Tótszerdahely és Molnári is. Az első világháború idején Tótszerdahelyet önálló körjegyzőséggé szervezték, azóta Tótszentmártonhoz csak Petrivente és Semjénháza (mely a múlt század közepétől 1908-ig Erdősfa nevet viselte, horvátul pedig Pusztara-nak mondják) tartozott.

14 IV. Bár faluink lakói többségükben szegények voltak, és anyanyelvükön nem is tanulhattak, horvát nemzetiségi vagy munkásmozgalomnak a falukban semmi nyoma. A magyar hatóságok ugyan nem bíztak mindenben a lakosságban, mert egy részüket nem katonai, hanem munkaszolgálatra hívták be. A felszabadulás után a körjegyzőség területén 31 volt katona és 18 munkaszolgálatos maradt vissza. Az is lehet azonban, hogy csak azért volt ilyen sok munkaszolgálatos, mert az utolsó hónapokban mindenkit behívtak, de a behívottak felét sem tudták fegyverrel ellátni. 1942-ben, amikor a főszolgabíró jelentést kért a körjegyzőtől a megbízhatatlan egyénekről, ő csak egy Letenyéről bevándorolt csavargóforma cipészsegédről tett említést, politikailag meg11 Imre Gyula: Tótszentmárton a fejlődés útján. Mezőgazdasági Múzeumi Közlemények 1962" 93—98. p.;,Magyarország Földbirtok viszonyai. 1935. Magyar Statisztikai Közlemények, új sorozat 99. köt. 12 Országos Mezőgazdasági Címtár. Bp., 1935.

1. k. 204., 345., 346.1. 13 ZmL., Közigazgatási Útmutató; Zala megye milleniumi évkönyve 190.1. 14 Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára. Pest 1851; — Magyarország Helységnévtára 1873, 1913, 1922; — Zala megye helységeinek törzskönyve 1908.